„Fekete az anyag rejtett lelke…” – Szilárdi Béla kiállításáról

Fotók és szöveg: Dr. Kereszty Gábor @ Galeria Arcis, 2017. október 15.

Szilárd Béla – Babits szavaival bevezetett – kiállítása felteszi a kérdést a műértő közönségnek is: „Hogy kerül galériába az elektronikai hulladék? Hol a művészet és hol a lom?”

Fotók: Dr. Kereszty Gábor

„A ?lomokból? esztétikai, művészi értelemben vett alkotások születnek. Ne felejtsük, a lomok, már egyszer megmunkált anyagok voltak. Előéletük, múltjuk van, egykor fényes napjaik voltak. Önmegsemmisítésükkel az újrahasznosítást segítik, mert a másik póluson éppen a meg nem semmisített alkotások helyezkednek el.” – írja erről a művész.

Ez a kapcsolódási pontunk. Bármi lehet. Elektronikai hulladék is lehet. Ne a hulladékot nézd, hanem a kibontását! Akkor indul az elme. A gondolat akkor kezdődik, amikor gondolatolvasóra talál: a szemét addig szemét, amíg bele nem fogalmazzák a napjainkat. Bele. Most feketén.

Babits Mihály Fekete ország című versét Bakucz András szavalta a megnyitón

Aki nem látja: kibontunk egy számítógépet, mint egy dodozt, lapjaira hajtjuk, létrehozunk egy teret. Azt a számítógépet, amely ma a napjainkat jelenti – és azt, amely meghal óráról órára a technika fejlődésével. Halott. Mára halott. Fekete, fekete akrillal lefújva már meghalt, felváltja az új.

A halotti beszédet Fábián László megnyitójában kimondta. Az ő neve sem ismeretlen, épp a napokban esedékes könyvbemutatója a Nábasdy-várban. Halott, feketére fújt elektronikák és sokszínű képek adnak nagyon elvont világot Szilárdi Béla kiállításának. Nem könnyű – hasonlóan írásaihoz. A tavaly bemutatott Fakuló hajnalpír – Törőcsik Marival és Jordán Tamással – nemrég kiadott trilógiájának harmadik darabja. Megszokhattuk, hogy nem könnyű.

De ki is Szilárdi Béla, és hogy kerül ide? Reneszánsz egyéniségnek nevezte egy barátunk: valóban, ez a sokterűség analógiája. Mondhatnánk ki a polihisztor szót, de elcsépelt lenne. Zenész, zeneszerző. Zongorát, tubát, bőgőt is tanult, legendás együttesekben legendás zenészekkel játszott. Németországban fotoriporterként dolgozott. Fotósként elfogult vagyok vele, az ősszel a Szobathelyi Képtárban ott volt egy ikonikus régi képe, a feleségéről készült Jutka-kép – na, azt ajánjanám a műértő fotográfusoknak megtekintésre! Aztán volt ő kórusvezető, számítógépes grafikus és még ki tudja, mi nem.

Fest. Jól fest. Fest? Most ez térplasztika. Máskor írás, színdarab. Minden. Minden is. Akik ismerik az Arany Háromszög kultúrkörét, tudják, hogy az egykor Majtényi Károly nevével jelzett Zsennyei Művésztelep vonzásában települt ide Kiss Sándor szobrász feleségével, Lesenyei Mártával, később Kiss Kovács Gyula Tóth Emőkével, Sholtz Erik, Polgár Csaba textilművész és felesége. Fábián László háza pont Kiss Sándorék szomszédja volt. Élt itt Molnár Edit fotómúvész, Koch Vilmos festő, Bartek Péter festő és ezer bocsánat a kimaradottakért. Szilárdiék a háromszög Guttaházi csúcsán telepedtek le. Valahogy van itt egy gondolati vonzás, a Helyen, a Háromszögben.