Egy híján az ötvenedik – a Conference Call koncertje a várban

Maga a főszervező, Markó Péter jelentette be, hogy a 2007 februárjában indult Valami jazz Sárváron sorozat 12 év után megszűnik. A másfél év óta nyugdíjba vonult művelődésszervező a sorozat 49. koncertjét – mintegy összefoglalásképpen –, Sárváron jól ismert jazz-zenészek együttesével hozta tető alá. Sajnálatos, hogy nem lesz folytatása a jazz műfaj sárvári terjesztésének, mivel – mint el is hangzott – az itt lakók közül sokan úgy „tanultak” bele e műfaj szeretetébe, hogy azelőtt nem is hallottak róla. Ahogy azt emlegetni szoktam, a nyájas sznobok és a véletlenszerűen bevetődött átutazókon kívül ők azok, akik a jazzrajongók új táborát alkot(hat)ják. Ez mindenképpen örvendetes, és nemcsak a művelődésszervező eredményes munkáját tekintve.

Közzétette: Sárvárikum – 2018. november 13., kedd

A Conference Call formáció hét éve, 2011-ben már járt nálunk, de tagjai külön-külön, más projektekben már többször is. Joe Fonda, az örökifjú New York-i bőgős 14. alkalommal lépett fel a díszteremben, gyakori társa, Michael J. Stevens zongorista pedig hatodszor – persze különböző formációkban, ahogyan az a jazzben megszokott és elterjedt. Az időszakosan, egy-egy lemezfelvételre, turnéra összeverbuvált csoport tagja még a német Gebhard Ullmann szaxonos, klarinétos, valamint az ez alkalommal elsőként bemutatkozó svájci dobos, Dieter Urlich. A legutóbbi, szeptemberi koncerten az ott fellépő két bandától kapott avantgarde jazz-adagunkat már az idén megkaptuk, ezúttal egy kicsit közérthetőbb muzsikára vágytunk tehát, és ez be is jött. A quartet szólistája, a szaxofonos nagymértékben meghatározza a stílusirányzatot, a dinamikát, a hangzást, így „szerencsénkre”, a korát, 61 évét meghazudtolóan magas, izmos testalkatú, kopasz német emészthető zenét produkált. Az elmúlt három évtizedben a vezetése alatt túl van az 50. megjelentetett CD-jén, a közreműködőként rögzítetteket nem is számítva. Pedig olyan művészekkel játszott, mint Enrico Rava olasz trombitás, Trilok Gurtu indiai ütős, vagy Keith Tippett angol zongorista. A dobos, a hivatását tekintve művészettörténész svájci Dieter előbb a „komolyabb” zongorázással kezdett, majd jött a dobolás, immár profi módon. És persze rajta sem vettük észre, hogy 60 esztendős. A formáció két amerikai tagjáról már korábbi írásainkban mindent elmondtunk, így ezt „átugorva” néhány hangulatot felelevenítek magáról a koncertről.

Közzétette: Sárvárikum – 2018. november 13., kedd

Ullmann F. J. D. című gyors, pergő ritmusú opusával nyitottak, melyben a szerző a búgó-dörmögő, szellősen megszólaltatott, jellegzetesen „meleg” tenorszaxi hangszínen megszólalt szólóján kívül Stevens akkordfutamokon alapuló zongora, és Fonda vonóval megszólaltatott kortárszenei bőgőetűdjei is odafigyelésre méltók voltak. A lassú Sal’s Song blues sémára írt zongorafelvezetője után ismét Gebhard szellős, „barátságos” tenorszaxi dallamai vidítottak fel bennünket, és a kettők-négyek lábdobogtató ritmusa végre felengedett addigi görcsös koncentrálásunkból. Volt is nagy taps mind a szaxofon, mind a bravúros akkordokra alapozott zongoraimpro után. A számot Urlich jó kis dobszólója zárta. Kár, hogy a zenésztársak bíztatása ellenére rövidebbre fogta még az igazi felpörgés előtt a szólóját a puritán szerkón – a lábdob és a lábcin mellett egy pergő, egy álló-, és egy felsőtam, valamint két cin – élvezettel játszó helvét. Izgalmas nyüzsgéssel kezdte Fonda Listen to Dr. Corhell West c. dalát a kíséret, a dob, a bőgő és tömörítő zongora, mire a majd kétméteres basszusklarinétját maga elé vevő fafúvós belekezdett az eddigieknél szabadabb improvizációjába. Alaposan felpörgött a szám, majd néhány perces letisztulás következett a szerző bőgőimprója és ereszkedő hangsorban szép kristálytisztán megszólaltatott, himnikus éneke során, hogy aztán újból visszatörjön a vad, extatikus zene, immár jazz-rockos elemekkel, Joe Zawinulos zongorafutamokkal, Weather Reportos hangzással. A következő szám, a transzatlanti Conference Call együttesének már 2003-ban lemezre vett Ullmann-szerzeménye, a Variations on a Master Plan borongós, félelmetes hangulatot árasztó, erős moll- akkordokkal indult, majd egyre élvezhetőbb lett a muzsika a szaxofonos, majd a dobos ismét fúziós jazz stílusban közvetített szólói után.

Közzétette: Sárvárikum – 2018. november 13., kedd

Kísérletező, kortárs zenei elemeket beépítő szám, a GS#2 fantáziacímet kapott Fonda-szerzemény ismét elrugaszkodott egy kicsit a szabadabb zene felé, de Fonda is, Stevens is ért ahhoz, hogy a zagyva zenei kavalkádnak hallott összhangzásból kikerekedjen valahol a harmónia. A meghajlás után Joe Fonda nagyon kedvesen kifejezte azt az óhaját, hogy reméli, hogy nem ez volt az utolsó jazz koncert Sárváron, mivel, – ha már ennyire ideszokott – jönni akar ezután is. Úgy legyen! A ráadásszámot, a hórihorgas Michael szerzette Prism. c számot a szerző vezette fel blues-os akkordjaival, majd Gebhard hozta vissza lelkünkbe a jóleső melegséget dallamos tenorszaxofon-szólójával. Az élvezhető időtartamra belőtt koncert után a zenészek dedikálták a szép számmal megvásárolható, a Conference Call-on kívül különböző formációkkal is előadott CD-iket, majd, mikor az utolsó hallgató is elhagyta a termet, csomagolni kezdtek. Reméljük, nem utoljára!

Gróf István

Kereszty Gábor fotói