Eifert János fotókiállításán jártunk

A kortárs hazai és nemzetközi fotográfia ikonikus alakja, Eifert János saját válogatású képeit mutatja be a Galéria Arcis. A Visszapillantás (1968–2018) című kiállítás születésnap is, hiszen a fotóművész 75 éves. A nála húsz évvel fiatalabbak is irígyelhetik aktivitását: máig teljes lendülettel alkot, tanít, kiállít, zsűrizik. Egyéni kiállításainak száma 250 felett jár.

Posted by Sárvárikum on Sunday, May 6, 2018

Pályáját táncosként kezdte, aztán a táncfotográfia indította el a fotóművészetben. Ez az indítás meghatározó, képein – noha a fotó állókép – a mozgás meghatározó elem. Kiemelkedő aktfotóit is ez hatja át. A megnyitón Kondor János bevezető szavai után Benkő Sándor MÚOSZ-nagydíjat fotoriporter mutatta be a művész pályáját, művészetét.

Eifert János képeiben, mondataiban mindig van valami váratlan, valami különleges, valami plusz. Most sem volt másként: a megnyitó után spontán tárlatvezetésre invitálta a megjelenteket. Nem kevés tanulsággal, humorral és átéléssel. Ezt a megnyitót kár lett volna kihagyni, de aki nem jött el, vigaszul elmondom: június 3-ig látogatható a kiállítás. Fotók: Kereszty Gábor

Comments Box SVG iconsUsed for the like, share, comment, and reaction icons