Vitathatatlanul a fesztiválok virágkorát éljük, a szabadtéri szezonban szinte egymást érik a különböző tematikákra építkező tömegrendezvények, egymásra kisértetiesen hasonlító programösszeállítással, a kockázat nélküli „sztárelőadók”, celebek szereplésével. A hasonló „tömeggyártott” szórakoztató ipari termékek kavalkádjában, üdítő és reményteljes színfolt, ha olyan rendezvényre találunk, ami eredetiségével és tudatos üzenetével kilóg a sorból. A Gyüttment Fesztivál ilyen. Mutatjuk, miért:
Magyarország első Zéró Hulladék fesztiválját kísérlik megszervezni azon vidékről álmodók és vidéken álmodók, Lesz-Gyüttmentek és Már-Gyüttmentek, aki idén harmadik alkalommal találkoznak, hogy fesztiválkörnyezetben és -hangulatban osszák meg, cseréljék ki egymással tudásukat, tapasztalatakat. A Gyüttment Fesztivál helyszíne ráadásul idén Oszkó lesz, ahová akár fél óra alatt odaérhetünk augusztus 24 és 27 között. A továbbiakban a szerkesztőségnek küldött sajtóanyagukat közöljük:
Papírhulladékból laskagomba, lakóház építése 1 millió forint alatt, ruházkodás helyi alapanyagokból, tényleg működő közösségi együttélési minták, innovatív, ökologikus megélhetési formák vidéken – történetek egy új, létező paradigma kellős közepéből.
Közel kétszáz, a vidéken újrakezdéshez kapcsolódó előadás és program mentén azt mutatjuk meg, milyen az a világ, amiben élni szeretnénk, és amiben élni lehet. A város nem élhető a vidékről származó tisztességes élelmiszerek és más javak nélkül, a vidéknek pedig szüksége van a városok nyújtotta háttérre. Ennek a kapcsolatnak egyensúlyba kell kerülnie ahhoz, hogy társadalmunk fenntartható legyen, és bár a vidéki élet, kultúra és gasztronómia napról-napra népszerűbb, tudás és kapcsolatrendszer hiányában mégis többen költöznek Budapestre, vagy más városokba, mint vidékre.
A Gyüttment Fesztiválon megismerkedhetsz, kapcsolódhatsz vidéken újrakezdőkkel, az országban már létező gyüttment közösségek képviselőivel, és azokkal is, akikben még csak érlelődik a vidékre költözés gondolata. Szó lesz azokról a kulturális értékekről és tapasztalati tőkéről, melyet a vidéken élők őriznek, ápolnak, és megismerhetitek korunk, az ökotudatos létezéshez kapcsolódó forradalmi vívmányait is. Mindezt egy olyan eseményen, ahol közösséget alkotva együtt keressük a válaszokat a jelenünket és jövőnket feszítő társadalmi, gazdasági és környezeti kérdésekre.
?Felismertétek, hogy a társadalom rendje csak addig kikezdhetetlen, amíg áldozatai nem tudják elképzelni, hogy élhetnének másképpen is.? – mondta Lányi András márciusban a Kisközösségek szelíd szabadságharca című, gyüttmentekhez szóló köszöntőjében.
El tudsz képzelni négy olyan napot, amikor semmilyen hulladékot nem termelsz?
Ha kipróbálnád, gyere el Magyarország első Zéró Hulladék fesztiváljára! Hatalmas kalandra hívunk: több ezren együtt megvalósítjuk azt a fesztivált, ahol nem járunk térdig a műanyagban, ahol csak olyan hulladékot hagyunk magunk után, amit a helyszínen komposztálni tudunk. Mire van és mire nincs szükséged a hulladékmentes élethez? Mit és hogyan komposztálj, hogyan sarjad új élet a komposztból? Mivel tisztálkodj és mivel tisztíts? Milyen hulladékmentes alternatívák léteznek a szépségápolási szerekre és az intimhigiénés eszközökre?
Minden a Zéró Hulladékról itt.
A Zéró Hulladék mellett a 2017-es év még egy nagyon fontos változást hozott nekünk: vándorfesztivállá alakultunk. Két csodákkal teli év után útra keltünk Csobánkapusztáról, hogy veletek együtt új tájakat, vidékeket, közösségeket fedezzünk fel és ismerjünk meg.
Idén a Vas megyei Oszkó lát vendégül minket. Az Oszkó örökségét gondozó Hegypásztor Kör meghívására több száz éves tölgyfák és zsúpfedeles présházak között, a szőlőhegyen tartjuk meg éves találkozónkat, ahol bemutatkozik Oszkó és környéke, a vasi hegyhát. Az idei évtől összegyűjtjük a helykereső gyüttmenteknek a környék kínálta lehetőségeket. Polgármesterek, gazdák, vidékfejlesztők, tapasztalt gyüttmentek mutatják meg azokat a beköltözhető házakat, megművelésre váró földeket, társakra váró gazdaságokat, munkalehetőségeket, amik a tőke híján lévő fiatalokat, családokat segíthetik az új élet elkezdésében.
Miért éppen Oszkó?
Mire számíts még?
? Szakmai beszélgetésekre, előadásokra, tudás- és tapasztalatmegosztásra, amelyek minden téren megkönnyíthetik a gyüttment életet.
? Közös alkotásra, workshopokra, hogy használható, gyakorlati tudást szerezz.
? Hagyományőrző és természetes építészeti, kertészeti, gyógyászati megoldásokra, praktikákra.
? A közösségben végzett munka élményére: közösen építünk, főzünk, kertészkedünk!
? Táncra és mulatságra! Kulturális élményszerzés népművészek, muzsikusok, zenekarok részvételével. Velünk lesz a Forgó, a Canarro, a Korai Trancemission, az Iparkutya, a Meszecsinka, a Vanmocsello, a Csángálló és a DzsinnKalaDzsi!
?Termelői piacra a hozzánk érkező ?helyi hősök?, mesteremberek alkotásaival.
? Családi és gyermekprogramokra, játékokra, helyismereti túrákra és sok mozgásra.
? Amennyiben lóháton érkezel, ingyenes belépésre.