Egy pad magányosan üldögélt a tér túloldalán. Nem volt benne semmi különleges, de látszott rajta, hogy akar valamit, amire akkor sem jöhettem volna rá, ha feltápászkodik, átballag hozzám, a fülemhez hajol és megsúgja a gondolatait. Ez persze teljesen abszurd, hiszen a padok, mint tudjuk képtelenek a helyváltoztatásra és senki nem beszélgetett még suttogó paddal.
Nem találhattam ki a gondolatait, már csak azért sem, mivel egy pad merőben különbözően gondolkozik mint én. Csak néztük egymást. Egész hétköznapi jelenet lehetett. Ahogy egy bágyadt hétfői napon nézheti egymást egy átlagos pad és egy átlagos ember… Aztán meguntam a nézését, és lefotóztam. Hátha legközelebb nem jön el.
Koszorús Gábor
