Impressziók
Impressziók
Évzáró a Ság hegyen
Impressziók
Hétköznapi impressziók – kép és betű: Tükörszemek
Meglepett a tükör. Önmagában semmi, sötét, mégis mindent visszaad. Talán, ha ezekkel a szemekkel tudnánk örökké nézni, a világ egy kicsivel jobb hely lehetne.
Impressziók
Hétköznapi impressziók – kép és betű: Ragyogóak leszünk
Ha közelebb lépsz, megpillanthatod az arcod. Ebben a pillanatban ide tartozol. Aztán kilépsz a bűvkörből. Bezárkózol, tagadsz, elmenekülsz. Azért, majd gyere vissza egyszer éjszaka. Meglátod, ragyogóak leszünk.
Impressziók
Hétköznapi impressziók – kép és betű: Elengedtem
Nagyanyám egyszer azt mesélte, a madarak észreveszik az efféle elhullajtott hajtincseket, összegyűjtik őket és belefonják a fészkükbe mindenféle kóbor, pihe-puha, elhagyott apróság mellé.
Impressziók
Hétköznapi impressziók – kép és betű: Van ilyen?
Van, amikor minden beszűkül, amikor nem látjuk a kiutat. Van, amikor minden olyan tekervényes és bizonytalan. Van, amikor inkább visszafordulnál, amikor elengednéd az egészet…
Impressziók
Hétköznapi impressziók – kép és betű: A Fény van, a sötétség nincs
A Fény van, a sötétség nincs. Sötétség csak azért lehetne, mert a Fény épp akkor máshol van, önmagában elképzelhetetlen: pusztán csak pillanatnyi fényhiányként értelmezhető.…
Impressziók
Hétköznapi impressziók – kép és betű: Magányos Harcos
Elindul felfelé. Harcol, araszol, felülemelkedik, győz, ragyog és mosolyog. Emelt fejjel, akár magányos harcosként is. Naná, hogy észreveszed. De mondd csak, Te vajon tudsz…
Impressziók
Hétköznapi impressziók – kép és betű: Téltemető
Talán itt a tavasz. Hozza magával a derűt, a fényt, a tágasságot. Kinyitja a sok bezárt ajtót, ablakot, lelket. Fényesre suvickolja az eget, illatokkal…
Impressziók
Hétköznapi impressziók – kép és betű: Talán elmegy a tél?
Talán elmegy a tél. Rossz öregember. Nem mondom, jó vele meginni egy pohár forraltbort. Jó vele ropogó hóban járni, hópihéket fogni. Vicces fehér sapkát…
Impressziók
Január. Ha megkérdezném, kinek a kedvence ez a hónap, aligha emelkedne sok kéz a magasba. Bár egy új kezdettel és tiszta lappal kecsegtető időszak ez, mégis, sokan a legelkeserítőbb hónapnak tartják. A tél vége még sehol, a karácsonyra már csak néhány zokniba ragadt fenyőtű emlékeztet. Így január végére, már az újévi fogadalmak is kifulladtak. A … Olvass tovább
Egy pad magányosan üldögélt a tér túloldalán. Nem volt benne semmi különleges, de látszott rajta, hogy akar valamit, amire akkor sem jöhettem volna rá, ha feltápászkodik, átballag hozzám, a fülemhez hajol és megsúgja a gondolatait. Ez persze teljesen abszurd, hiszen a padok, mint tudjuk képtelenek a helyváltoztatásra és senki nem beszélgetett még suttogó paddal. Nem … Olvass tovább
Aztán a kúthoz futnak, hisz’ 43 fok van. A fotós a harmadik képkockánál bukik le: észrevesznek ötven méterről. Egyikük megemeli a kalapját. Emelem én is, felé meghajolva, szívemre téve. Mosolyognak. Én is.
Jobb, bal, jobb, bal, jobb, bal érzékipuhán simul a talp a párolgó aszfaltra. Leszegett fejjel, gondolatokba fogva csak mész, csak mész, térkő, szegélykő, zebra, szegélykő, térkő, tekintetléptek, lépett képek.
Meglepett a tükör. Önmagában semmi, sötét, mégis mindent visszaad. Talán, ha ezekkel a szemekkel tudnánk örökké nézni, a világ egy kicsivel jobb hely lehetne.
Ha közelebb lépsz, megpillanthatod az arcod. Ebben a pillanatban ide tartozol. Aztán kilépsz a bűvkörből. Bezárkózol, tagadsz, elmenekülsz. Azért, majd gyere vissza egyszer éjszaka. Meglátod, ragyogóak leszünk.
Nagyanyám egyszer azt mesélte, a madarak észreveszik az efféle elhullajtott hajtincseket, összegyűjtik őket és belefonják a fészkükbe mindenféle kóbor, pihe-puha, elhagyott apróság mellé.
Van, amikor minden beszűkül, amikor nem látjuk a kiutat. Van, amikor minden olyan tekervényes és bizonytalan. Van, amikor inkább visszafordulnál, amikor elengednéd az egészet a francba.
A Fény van, a sötétség nincs. Sötétség csak azért lehetne, mert a Fény épp akkor máshol van, önmagában elképzelhetetlen: pusztán csak pillanatnyi fényhiányként értelmezhető. A Fény van. Beszökik az erdőbe is: íme!