Magyar. Sajtó. Szabadság.

Százhetvenegy évvel ezelőtt, néhány értelmiségi fiatal felállt a kávézó asztalai mellől, és történelmet írt. Hogy mi is kellett ehhez? Egy költő, egy lúdtoll, egy nyomdagép, tizenkét pont, és egy vers.

Persze, ennyire nem egyszerű a szituáció, a történelmet a valóságban bonyolultabb mozdulásra bírni. De mi a helyzet a papírral? Nehéz dolog. A szó elszáll, az írásnak pedig nem lehet mindig hinni.

Idézzünk fel egy képet a történelemkönyveinkből. Petőfi a Múzeum lépcsőjén állva szavalja a Nemzeti dalt a tömegnek. Valójában ezen a helyszínen a költeményt egy színész olvasta fel, vagy ha mégsem, tudunk arról is, hogy tehenek szabadultak be a lelkes forradalmi tömeg közé, megzavarva a szavalatot.

A szavalatot, amit Landerer nyomdájában nyomtattak ki.
Landerer, a császári besúgó forradalmi erővel elfoglalt nyomdájában.
Landerernél, aki szimpatizált a forradalommal, és cselesen megsúgta, hogy a nép nevében kell lefoglalni a nyomdagépet.
Landerernél, aki csak félt a forradalmároktól, de félt a császártól is, ezért záratta be magát az irodába.
Landerernél, aki maga terjesztette, hogy erőszakkal foglalták el a nyomdát. Hogy is van ez?

Mára eljutottunk addig, hogy talán a legtöbb újságolvasó megkérdőjelezi a kinyomtatott szöveget. Ha leírnám itt és most, hogy 2019. március 15-én a sárvári megemlékezésen, a műsor közben eleredt eső cseppjei piros fehér és zöld színben hullottak, valószínűleg nem hinne nekem senki. De leírhatnám. Legfeljebb a későbbiekben egy kiigazítás jelenne meg, miszerint valótlanságot állított a szerző.

Március 15. nem csak a szabadság, hanem a magyar sajtó napja is. Hogy hol szabad a sajtó? Ahol leírják ezt. “Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését” – így kezdi a tizenkét pontját a márciusi ifjúság. Akkoriban nagy pecséttel jegyezték a cenzori jóváhagyásokat, elutasításokat. Ma, mi magunk kell odaképzeljünk egy-egy cenzori pecsétet. Vajon jóváhagyták? Vajon kiigazították? Vajon kihúztak belőle? Vajon mit akarnak ezzel mondani? Vajon mit akarnak elhitetni? Vajon mit szabad elhinni?

 

Gondolkodni hívom a kedves Olvasókat. Józan ésszel, megfontoltan. Saját világunk cenzorának, vagy legalább szerkesztőjének lenni. Nézzünk a leírt, nyomtatott, vagy képernyőn megjelent szavak mögé. A szabadság és a sajtó napján gondolkodni hívom Önöket.
Szabad?

– Koszorús Veronika –