2008 után újra a környékünkön játszik a legendás Embryo

Bár ezúttal sajnos nem Sárváron megvalósuló programot ajánlunk, mindenképp van kapcsolat. Március 30-án az a német Embryo zenekar játszik majd Szombathelyen a Bohém Lounge-ban, akik Magyarországon a fővároson kívül még csak nálunk léptek fel, akik több évtizede turnéznak Indiától, Anglián, Marokkón, Japánon át Törökországig, és akikről még Miles Davis is ejtett el néhány figyelemre méltó megjegyzést…

Az Embryo Sárváron, az AZK-ban (2008. május 16.) – Fotó: Cooper

Az Embryo nem szokványos zenekar, inkább zenei kollektívának lehetne nevezni. Ezen a néven 1969 óta aktívak, és Münchenből eredeztethetjük őket, jóllehet, a történetük ennél korábban, az ’50-es évek közepén kezdődött, amikoris Christian Burchard és Dieter Serfas először találkozott. Az Embryo nem sokkal indulása után, a ’70-es években a német jazz-rock történet egyik legfontosabb formációjává vált, gyakran emlegetik őket a legeklektikusabb krautrock együttesként is.

Az Embryo Sárváron, az AZK-ban (2008. május 16.) – Fotó: Cooper

A kollektíva alapítótagjai, Christian Burchard és Edgar Hoffmann mindketten multiinstrumentalisták, zenélnek többek között dobokon, ütőhangszereken, vibrafonon, szantúron, billentyűs hangszereken, szaxofonon, fuvolán… Nehéz összeszámolni, de ezidáig több mint 400 zenész játszott már együtt az Embryoval, köztük nagyhírnevű előadókkal.

Az Embryo Sárváron, az AZK-ban (2008. május 16.) – Fotó: Cooper

1979-ben kilenc hónapos buszos turnéra indultak Indiába, amelyből film is született „Vagabunden Karawane” címmel (megtekinthető a film címére kattintva). Nagyjából ezidőtájt kanyarodott el az Embryo a korábbi jazzes krautrocktól a világzene felé, ami talán azért is passzolt hozzájuk, mert szabadabban ötvöz különböző népzenei stílusokat és hatásokat. Az utazós, pszichedelikus zenei fordulatok, a kísérletezés és az egzotikus hangszerek a sajátosságaik közé tartoznak, kiadott lemezeiket még összeszámolni is nehéz, számos album a 4 kontinens közötti folyamatos turné-ingázás közben született, hiszen rengeteg helyen játszottak szerte a világban: részt vettek fesztiválon Indiában, Angliában, Nigériában, Japánban… hogy csak néhányat említsünk. 2008-ban, abban az évben, amikor Sárváron az Alternatív Zenei Klub látta őket vendégül, elnyerték a Német Világzenei díjat (Ruth 2008).

Az Embryo Sárváron (balra Christian Burchard), az AZK-ban (2008. május 16.) – Fotó: Cooper

2016-ban, útban egy marokkói koncertfellépésre Christian Burchard agyvérzést kapott, majd 2018. január 17-én, 71 éves korában meghalt. Ezután lánya, Marja Burchard (dobok, vibrafon, ének, trombon, billentyű) – aki a zenekarban nőtt fel – vette át a kollektíva vezető szerepét.

“That German hippy group where Mal Waldron used to play; they are doing interesting things. You know, man? They are good musicians, just playing good shit!” – Miles Davis (1975)

 

Mi ott leszünk a koncerten, és ugyanerre bíztatunk minden nyitott fülű zenerajongót – ki tudja, lesz-e még alkalmunk rá, hogy a közelben élőben hagyjuk, hogy magukkal vigyenek ezek az arcok életük turnéjára…

Az Embryo-koncert Facebook-eseménye »
Néhány videó az Embryo-tól a Youtube-on »
Embryo a Wikipedián »