Ilyen volt Herczku Ági és a Banda koncertje a magyar esten
Herczku Ágnes és Nikola Parov a magyar népzenei, világzenei élet megkerülhetetlen személyiségei. A műsorban a Bandázom és a Tüzet viszek című hagyományőrző albumokról játszottak dalokat.
Herczku Ágnes és Nikola Parov a magyar népzenei, világzenei élet megkerülhetetlen személyiségei. A műsorban a Bandázom és a Tüzet viszek című hagyományőrző albumokról játszottak dalokat.
Nem jutott ki az idei folklórnapok nyitónapjára? Megmutatjuk, miről maradt le, minden fellépő együttestől rögzítettünk videót. Nagyon erős a felhozatal, ha teheti, a gálát ne hagyja ki!
Kilenc kitűnő folklóregyüttessel elstartolt a 36. Nemzetközi Folklórnapok. A nyitónapon hét különböző nemzet zenéjét, táncait ismerhettük meg, közöttük több egzotikus ország is volt. Beszéljenek a képek!
Moliére közismert vígjátékával, a Képzelt beteggel tért vissza Sárvárra a Nádasdy-várba a Zenthe Ferenc Színház társulata, Koltai Róbert főszereplésével. A kétfelvonásos előadás vastapsot kapott.
A 36. Nemzetközi Folklórnapok ideje alatt két alkalommal még láthatunk műsort majd a szökőkútnál, de a Főtéri Nyár sorozata szombaton befejeződik a Ma’mint’Ti Színjátszó csoport műsorával.
A Sárvári Salsa Klub táncosai léptek fel 2016. augusztus 4-én a sárvári Kossuth téri Nyár programsorozatában. A szökőkút melletti táncelőadásnak nagy volt a sikere, a közönség közül is többen csatlakoztak.
Készítettünk videót az Anna and the Barbies és a Kowalsky meg a Vega koncerten, ott voltunk a Streetfighter show-n, a DFT várugratásán és egy kis részletet rögzítettünk a felvonulásból is.
Rumi Rajki István (1881?1941) szobrászművész emlékkiállítását 2016. augusztus 8-án nyitotta meg
Balogh Péter építész, a Rumi Rajki Műpártoló Kör elnöke a Nádasdy-vár, Galeria Arcis kiállítótermében.
Sárvár város Sylvester János érdemérem kitüntetést adományozott Králl Csabának ötletei, elképzelései és szervezőképessége miatt, amelyekkel a Vármeeting sikeréhet járult hozzá.
Két csodásan tiszta énekhang, gitár, cselló, sípok és furulyák idézték meg a wales-i, ír, skót és angol népdalkincs gyöngyszemeit. Sophie Thurman és Phil Thurman a vár Folyosó Galériájában zenélt.