A Móricz Zsigmond menet – Sárvár, Danubius Pódium

Spike Jonze 1999-es, A John Malkovich menet című abszurd filmjében a főszereplő munkahelyi irodájában rejtett alagutat talál, amelyen keresztül egy kis időre egyenesen a sztárszínész, John Malkovich elméjébe lehet bejutni. Ezt a felfedezését később megosztja másokkal is, végül már hosszú sorokban kígyózva várakoznak az érdeklődők az átjáró előtt, hogy rövid bepillantást nyerhessenek a valóságnak egy … Olvass tovább

Nyáresti „folkelőzetes” Roddy Clenaghannel és Ian Andersonnal

A tavalyi évhez hasonlóan brit folkzenészek adtak ízelítőt műsorukból a nyári folklórfesztivál előtt Sárváron, a belvárosi vendéglő kertjének hűs lombjai között. Ha a hőségtől nem is, annál inkább zivatartól kellett tartani, de – a szervezők és a hallgatóság szerencséjére – az este megmenekült az égi áldás következményei alól. A 14 évvel ezelőtt Vasban vendégszerepelt brit … Olvass tovább

ExperiDance: Nagyidai cigányok – látvány és táncszínház

Arany János vígeposzával érkezett július 9-én a méltán nagy hírű ExperiDance Production társulata a Spirit Hotel szabadtéri színpadára. Győzelem, vereség, parádés humor, részegség, örömünnep, álom és költészet elevenedett meg a színen. Monumentális látványvilággal jelenítették meg az előadás résztvevői a közismert történelmi anekdotát, amely szerint Perényi főúr várának védelmezését Gerendi Márton (Péli Róbert) kuruc főkapitány ? kiszökvén … Olvass tovább

Városi Néptáncgála 2014 – ovisok, iskolások a színpadon

Napsütésben tarthatták meg idén is a Nádasdy-vár szabadtéri színpadán június 15-én a Városi Néptáncgálát. A késő délutáni gálán kicsik és nagyok is bizonyították tánctudásukat. Felléptek a Petőfi úti Óvoda és a Vármelléki Óvoda ovisai, a Gárdonyi Géza Általános Iskola első osztályos tanulói, a rábapatyi Arany János Általános Iskola néptánc szakköre, a Koncz János Alapfokú Művészetoktatási … Olvass tovább

Edda musical – Elindult a Nyári Színházi Esték a Várudvaron sorozat

Az idei év Nyári Színházi Esték a Várudvaron sorozatát a Sziget színház Edda musical – A kör című darabja nyitotta meg június 14-én szombaton. A musical az Edda Művek 26 slágerére épül, de címe ellenére nem a zenekar és nem is közvetlenül Pataky Attila életéről szól. A kapcsolat annyi csupán, hogy egy énekes karrierútját, a szerelemhez, a politikához és a mindennapi problémákhoz … Olvass tovább

?Szék városi öreg templom harangja?? – Széki bál a várban

?Szék városi öreg templom harangja?? mottóval tartott fergeteges széki bált a Sárvári Néptánckör május 30-án a Nádasdy-vár néptánctermében. Már 17 órától várták az ifjú bálozókat játékos néptánctanulási lehetőséggel, melynek keretében énekeket, gyermektáncokat, körtáncokat sajátíthattak el a gyermekek. Az idősebbeket is különleges programokkal örvendeztették meg a szervezők. E májusi estén nem csak a Sárvári Néptánckör, hanem a … Olvass tovább

Így lettek vizesek a Néptánckör lányai – locsolás 2014

A Sárvári Néptánckörnél az idők kezdete óta hagyomány, hogy fiaik húsvét hétfőn a tradicionális módját választják a lányok meglocsolásának. Közzétette: Sárvárikum – 2018. március 30. Szerencsére mindig akad a kísérők között, aki évről-érve dokumentálja a lányok bőrig ázását. Ezúttal Savanyú Ferenc (Milkipapa) képein keresztül gyakorolhatjuk az együttérzést a „kékibolyákkal”.