Nőszemközt Pirivel (+)

Bődi Piri szakított a hagyománnyal, ezúttal nem hölgy volt a vendége, hanem Németh Szabolcs közgazdász. Megtudhattuk, hogy fiatal kora ellenére komoly életút áll mögötte. Kiválóan megállta helyét a munkában, a családi életben és a hobbiját tekintve is. Kilenc évesen már feltalált egy módosított bálázó gépet, amit a tévében is bemutattak, interjú is készült a kis Szabolccsal. A beszélgetésben szó volt természetesen a hamarosan következő Nádasdy Fesztivál népszerű kincskereső játékáról is a fesztivál egyik meghatározó személyével, Szabolcs ferences baráttal.

A Hősök Napjára

Május utolsó vasárnapját a nagy háború befejezése óta a hősöknek szenteljük. Horváth György cipész apró műhelyében rendszeresen tart alkalmi kiállítást katonailag jelentős időszakokhoz kötődően. A Hősök Napi kiállítását az I. világháborúhoz kapcsolódó korabeli dokumentumokból, fényképekből, katonai kitüntetésekből állította össze.
bs

Munkácsy képek a Nádasdy-várban

Munkácsy Mihály két gyermekportréját állították ki a Nádasdy-várban. A kiállításmegnyitón köszöntőt mondott Kondora István polgármester, és Szende László, a Kulturális és Innovációs minisztérium főosztályvezetője. A tárlatot megnyitotta Gyarmati Gabriella, a békéscsabai Munkácsi múzeum művészettörténésze. A két Munkácsi portré történetét, Sárvárra kerülésének körülményeit ismertette Takács-Reichardt Gabriella, az ajándékozó család nevében Rámpay Mihály tájékoztatta a közönséget. Közreműködött Pintér Kitti Petra zongorán. A rendezvény házigazdája Takács Zoltán Bálint volt.
bs

Gyerekszínjátszók találkozója

A XXXIV. Weörtes Sándor Országos gyerekszínjátszók Vas és Veszprém megyei találkozóját tartották Celldömölkön a Soltis Lajos színházban. A hivatalos megnyitók után az előadások: a celldömölki Tücsök bábcsoport vásári komédiákat adott elő, a berhidai Pereszke csoport „Kertmese” címmel, a celldömölki Csacsikacsák „A kakukktojás lógepárd” című, a révfülöpi Balatoni fecskék csoport „Holle anyu” című, az ajkai Paszta színjátszó csoport „Ezek nem mi vagyunk” című előadással örvendezte meg a közönséget és a zsűrit.
fotó: bs

A Noszty fiú esete Tóth Marival

Keserédes szerelmi történet és pontos társadalmi látlelet. A Mikszáth Kálmán századfordulós regényéből adaptált színdarab egy újsághírből született: a főhős egy pénztelen dzsentri, aki elcsábít egy épp Amerikából hazatérő, milliomos lányt. A fiúnak a pénz a fontos, a lány épp azt félti. Váltóhamisítás, ügyeskedések, a házasság mint vagyonszerzési módszer – mindez a dzsentrivilág kedélyesen deprimált miliőjében. A feljebbjutás és beilleszkedés vágya mellett azonban a korszakváltó magyar társadalom nagy kérdéseit is felmutatja ez az egyszerre kritikus és nosztalgikus színdarab, amelyben a szereplőket pókhálóként tartják fogva a társadalmi mechanizmusok.

A Weöres Sándor Színház előadásában.

Szereplők:Tóth Mihály Szabó Tibor

Tóth Mari Mari Dorottya

Tóthné Krisztina Csonka Szilvia

Velkovics és Kopereczky Ágnes főkötő-őr, valamint Brozik Dániel

fogadós Hajdu Péter István

Velkovicsné Szalma Lenke e.h.

Velkovics Róza Tarjányi Liza e.h.

Noszty Pál Sipos László Márk

Noszty Feri Gyulai-Zékány István

Noszty Vilma Nagy-Bakonyi Boglárka

Kozsehuba és zenész Némedi Árpád

Kopereczky Widder Kristóf m.v.

Bubenyik Horkay Barnabás m.v.

Homlódyné Máli Bálint ÉvaMalinka

Kornél titkár és Mutyánszky Marcella

főkötő-őr Kuttner

BálintRENDEZŐ Horváth Csaba

Fotó: BS