Tavaszi koncert

A Capella Savaria együttes”Klasszikus tavasz” című koncertjét tartotta a Zene Házában. Haydn és Mozart műveket adott elő a zenekar, melynek művészeti vezetője Kalló Zsolt.
bsA Capella Savaria együttes”Klasszikus tavasz” című koncertjét tartotta a Zene Házában. Haydn és Mozart műveket adott elő a zenekar, melynek művészeti vezetője Kalló Zsolt.
bs

Tisza-Kalmár kiállítása

Tisza-Kalmár festőművész „60 éve festek” című kiállítását nyitotta meg a Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében Majthényi László, a megyei közgyűlés elnöke és Cebula Anna művészettörténész, a Szombathelyi Képtár igazgatója. A vendégeket Takács Zoltán Bálint köszöntötte, zongorán közreműködött Veress Flórián.

Tóth Ferencre (Virsli) emlékeztek a temetőben

Húsz éve fiatalon hunyt el Tóth Ferenc (Virsli), a Nádasdy-vár Kossuth Lajos Kulturális Központ egykori igazgatója. Ebből az alkalomból tették tiszteletüket a temetőben sírjánál volt kollégái, barátai, családtagjai. Pajor András verse is elhangzott, amivel a húszéves évfordulón emlékezett Virslire: Húsz éve csak egy fa kidőlt– sírodnál sáros volt a föld. Csupán egy elnyomott bagó– szellemed … Olvass tovább

Elzavarták a telet, jöhet a tavasz

Versekkel, mondókákkal zavarták el a kiszebábot a katolikus iskola udvaráról. A pompás, napsütéses időben zajlott rendezvényen nem csupán egy jelképes bábu kapta meg a magáét a diákoktól, hanem igazából már elegük lett a télből, várták és köszöntötték a tavaszt, az egészséget. Hangos kerepléssel, zajkeltésekkel kergették el a térről a kiszebábut, és vele együtt a telet, a bajokat, a rossz szellemeket.

BS

Katolikus jótékonysági bál

A farsangi időszak végét Sárváron a hagyományok szerint a katolikus jótékonysági bál zárja. A Szent László Katolikus Iskola tornacsarnokában megrendezett bál nyitótáncát az elsőbálozó végzős diákok mutatták be. A lányok csuklószalagot, a fiúk kitűzőt kaptak ebből az alkalomból. Természetesen a tombolasorsolás sem maradhatott el. A bál bevételével a katolikus iskolát, az óvodát és a Karitaszt támogatják a szervezők
fotó: bs

Nőszemközt Pirivel

Bődi Piri idei első vendége Heinrichs (Molnár) Eszter evangélikus lelkész volt. A beszélgetésnek a Hotel Bassiana nagyterme adott otthont. Molnár Eszter vallomása: „Kicsi gyerekkorom óta azt tanultam, úgy éreztem, hogy Sárvár a világ közepe. Ez, számomra sokáig egy megkérdőjelezhetetlen dolog volt. Sem Budapesten, sem Berlinben meg nem fordult a fejemben, hogy ez máshogy is lehetne. Aztán amikor 2008-ban Ágfalvára költöztünk, és ott álltam a Luther téren, belém hasított: a világnak esetleg lehet Sárváron kívül is fókuszpontja.”
foto: bs

Pál Dénes Trió a Zene Házában

Pál Dénes (és zenésztársai) – Járom az utam című koncertje a Zene Házában. Magyarország legsokoldalúbb előadóművésze, a Sztrárban sztár, Magyarország hangja, és a régi dalok vonzották a közönséget, akik még a pótszékeket is megtöltötték. A Trió népszerű slágereket adott elő Pál Dénes összekötő szövegével fűszerezve, ami megvillantott néhány epizódot az énekes és családja életéből, múltjából, különösen nagy súlyt fektetve a tradicionális kapcsoltra, a férfi és nő szerelmére.
bs

20. századi képzőművészet a Képtárban

„20. századi képzőművészet Vas vármegyében” címmel nyílt egyedülálló kiállítás a Szombathelyi Képtárban. A tárlat anyagát a Vasvári Békeház, a Szombathelyi Képtár, a Savaria Múzeum, az Irokéz Gyűjtemény és a Berzsenyi Dániel Könyvtár gyűjteményéből válogatták. A monumentális kiállítás Tóth Csaba festőművész rendezésében valósult meg, egy évszázadot átfogó képzőművészeti összesítés, több mint másfélszáz alkotó háromszáznál több művéből. Először tárul fel az a miliő, amelyből Derkovits Gyula egyetemes értékű életműve kisarjadt, majd kötelező érvényű igazodási ponttá vált megyénk képzőművészetében. A tárlat nagyszámú érdeklődőit Csapláros Andrea múzeumigazgató, V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő és Horváth Soma alpolgármester köszöntötte, megnyitotta Tóth Csaba Munkácsy-díjas festőművész, a kiállítás kurátora nyitotta meg.

Kiállító művészek:
Alföldy János, Andor Béla, Artner Ferenc, Ábrahám Rafael, Bartek Péter Pál, Bartha László, Bauer Erzsébet, Benkő Katalin, Benkő László, Biczó Antal, Biczó Ilona, Erwin Birnmeyer, Bodor Miklós, Bonyhádi Károly, Bődy Kálmán, Bősze János, Brankovics Éva, Burány Nándor, Czencz János, Csebi Pogány Aladár, Csebi Pogány István, Cs. Kovács László, Csonka Ernő, Derkovits Gyula, Dóczi László, Dóczi Virág, Döbrentey Gábor, Döbröntei Zoltán, Drimmer László, Egyed Kálmán, Enyedi Zsuzsanna, Erdődy Gyuláné, Farkas Gábor, Farkas János, Farkas Lajos, Fábián Mária, Fábián Gyula, Ferkovics József, Foky Éva, Fóth Ernő, Gaál Tamás, Garzuly Gábor, Gellért Károly, Gerencsér Erzsébet, Geszler Mária, Gottesmann Alfréd, G. Szigeti Magda, Gyarmati András, Gyécsek József, Gyöngyösi Simon József, Hatos Csaba, Herényi Gothard István, Hanély Antal, Horváth János, Jaksa István, Jobbágyi Gaiger Miklós, Kamper Lajos, Karácsonyi László, Kassai Kefo Árpád, Káldy Lajos, Károlyi Antal, Kecskés Miklós, Kékesi Gábor, Kéky-Magyar Éva, Kisléghi Nagy Ádám, Kiss Kovács Gyula, Kiss Sándor, Knébel Riza, Kodolányi László, Kondor János, Krenner-Tóth Katalin, Krieg Ferenc, Krusnyák Károly, Lakatos József, Lesenyei Márta, Lobler Ferenc, Lődör Jenő, Machalek Rebeka, Majtényi Károly, Marosfalvi Antal, Marosits István, Marosits József, Masszi Ferenc, Máger Ágnes, Mészáros György, Mészáros József, Mészáros Szabolcs, m. Molnár István, Molnár Sándor, Móritz Sándor, Nagy Csaba, Nagy József, Nemes Attila, Németh János, Németh József, Németh Mihály, Oroszy Csaba, Paizs László, Petky Péter, Pécsi Unger Károly, Pintér György, Pirchala Imre, Pogány Géz, Polgár Csaba, Polgár Ildikó, Polgár Rózsa, Pozsonyi János, Radnai Rezső, Radnóti Kovács Árpád, Rasperger József, Ridovics László, Rozanits Tibor, Rumi Rajki István, Sodics László, Soproni György, Soproni Horváth József, Scholz Erik, Schrammel Imre, Sebők Éva, Simon Iván, Simon János, Somlósi Lajos, Steffek Albin, Steffek Miklós, Stekovics Gáspár, Sulyok József, S.Unger Károly, Sütő Éva, Szabadfi József, Szakács László, Szarka Péter, Szatmáry Géza, Szántó István, Szekér Ernő, Sz. Habetler Márta, Szili István, Szokolszky Miklós, Szurcsik János, Torjay Valter, Tornay Endre András, Tóth Csaba, Tóth Emőke, Tóth István, Tóth Lívia, Varga Bernadett, Vass Béla, Vass Viktor, Várnai Valéria, Verebi Végh Gyula, Veres Gábor, Végh Ilona, Vértesi Péter, V.Tóth László, Zentai Pál, Vörös Ferenc

bs

Egészséges életmódról a könyvtárban

Az egészséges életmód alapvető kérdéseiről tartott előadást a Nádasdy-vár könyvtárban Mecseki Ferenc életmód tanácsadó. Olyan alapvető kérdésekre adott választ, mint, hogy mit és mennyit együnk – húst keveset, inkább zöldséget, a salaktalanítás fontosságáról, hogyan tartsuk karban immunrendszerünket, sokat segíthet a mozgás, fontos a test és a lélek harmóniája. A vendégeket Bődi Piroska, a könyvtár igazgatója köszöntötte.
bs