Biztonságosan az iskolába

A „Biztonságosan az iskolába” rendezvénysorozat keretében a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet (KTI) – az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) támogatásával – nagycsoportos óvodások számára szervez közlekedésbiztonsági programot, valamint 10.000 db, közlekedésbiztonsági eszközöket is tartalmazó, ajándékcsomagot oszt szét az ország 10 városában: Budapest XII. kerületében, Sárváron, Debrecenben, Békéscsabán, Pécsett, Szolnokon, Makón, Kaposváron, Kecskeméten és Szekszárdon..
Az új kezdeményezésben a nagycsoportból ballagó gyermekek felfrissíthetik közlekedésbiztonsági ismereteiket és a rendezvény keretében – a biztonságos közlekedésüket segítendő – ajándékcsomagot is kapnak, ami amellett, hogy a biztonságos iskolába jutásban segíti majd őket, a tanévkezdéshez szükséges eszközök egy részét is tartalmazza
A rendezvénysorozat második állomása a sárvári Tinódi Gimnázium Tornacsarnoka volt. A nagycsoportos gyerekek közlekedésbiztonsági ügyességi feladatokban vehettek részt, amit a közlekedésbiztonsági ajándékcsomagok kiosztása követett.
Fotó: BS

23 májusfát állítottak a parkban

A hagyományoknak megfelelően a civil szervezetek, klubok, egyesületek állítottak májusfát a vár parkjában. Ezúttal Sárvár testvérvárosai, és a városban dolgozó filippino vendégmunkások is állítottak májusfát. A májusfákat a hónap végén „táncolják ki”, szintén ünnepélyes keretek között. Fotó: BS

Weöres Sándor Színház: Bolha a fülbe

A Weöres Sándor Színház: Bolha a fülbe című komédiája három felvonásban

Írta: Georges Feydeau

Fordította: Hamvai Kornél

Rendezte: Béres Attila

Chandebise úr korrekt, köztiszteletnek örvendő biztosítási igazgató, aki egy nap levelet kap egy ismeretlen hölgytől: a kért találkozóra viszont a legjobb barátját küldi maga helyett. A levelet azonban nem más írta, mint a felesége, és küldönce a nő reménybeli udvarlója. A váratlan randevú közben megérkezik a valódi Chandebise is a Hotel Numerába – és ez még csak a bonyodalmak kezdete. Francia sikamlósság és spanyol indulat csap össze a párizsi szállodában, ahol tökéletesen megkomponált koreográfiával nyílnak és csukódnak az ajtók. Félrelépések és félreértések komédiája az abszurd humor felé hajló Bolha a fülbe. Fergeteges vígjátékot ígér Georges Feydeau egyik leghíresebb darabja, amelyet Béres Attila rendezésében láthat a szombathelyi közönség.

Szereplők:

Victor-Emanuel Chandebise/Poche Orosz Róbert

Raymonde Chandebise Nagy Cili

Camille Chandebise Sipos László Márk

Romain Tournel Balogh János

Carlos Homenides De Histangua Domokos Zsolt

Lucienne Homenides De Histangua Nagy-Bakonyi Boglárka

Finache doktor Némedi Árpád

Étienne Gyulai-Zékány István

Antoinette Mari Dorottya

Baptistin Kelemen Zoltán

Augustin Ferraillon Horváth Ákos

Olympe Ferraillon Bálint Éva

Rugby Antal D. Csaba

Forrás: wssz.hu

Fotó: Benkő Sándor

[custom-facebook-feed showalbumtitle=true loadmore=false num=150 album=689419523190728

Könyvbemutató a várban

Feiszt György: Mesélő házak című kötetének bemutatóját tartották a Nádasdy-vár lovagtermében. A Szülőföld Kiadó új könyvét bemutatta Takács Zoltán Bálint történész, múzeumigazgató. A vendégeket köszöntötte Farkas Csaba, a kiadó igazgatója, Majthényi László, Vas megye közgyűlésének elnöke, Kondora István polgármester. Feiszt György történész, levéltáros mesélt a kötet létrejöttének érdekesebb fázisairól, a felfedezésekről, történetekről, majd dedikálta művét. Fotó: Benkő Sándor

Weöres Sándor Színház – Kutyabaj

A Weöres Sándor Színház és a Függetlenül Egymással Közhasznú Egyesület közös produkciója – Kutyabaj fotóspróbája. A színdarab Magyarországon a Theatrum Mundi Színházi és Irodalmi Ügynökség közötti különleges megállapodás révén kerül színre.
Rendező: Horváth János Antal
Írta: Samuel Bailey
Cain, Riyad és Jonjo az iskolapad helyett egy cellában ülnek. A fiatalkorúak börtönében töltik napjaikat, gumicukrot cserélgetnek, cipőkről dumálnak és közben készülnek az apaságra. Fiúk, akik maguk is gyerekek még, de már nem csak a saját életükért, hanem a gyermekükért is felelnek. Grace feladata, hogy felkészítse őket az apaság mellett arra, hogy a kezükbe vegyék a jövőjüket. Fel tudnak elég gyorsan nőni ahhoz, hogy kitörhessenek a rendszerből? Letöltendő helyett le tudnak érettségizni? Mi lesz velük, ha egyszer csak kinyílik a világ? Samuel Bailey díjnyertes darabja egy szívbemarkoló történet rengeteg humorral azokról a fiatalokról, akiket a társadalom hiába zár ki magából, egy új élet lehetőségével térhetnek vissza.
Szereplők:
Jonjo László Gáspár e.h.
Cain Hajdu Péter István
Riyad Kuttner Bálint e.h.
Grace Keller-Dénes Emőke/ Csonka Szilvia
forrás: wssz.hu/fotó: Benkő Sándor