Az Én kertem – Kopacz Mária kiállítása // Sárvár, Galéria Arcis

Egy ma már közhelyszerű kínai közmondás szerint: „… aki egy egész életre szóló boldogságot szeretne, az építsen kertet!” Hát, Kopacz Mária „ezt tette”. A kert gyönyörködtet és gondolkodásra késztet, tulajdonképpen antropomorfizált természet. Sorolhatnánk a nevezetes kerteket az ótestamentumi paradicsomtól a reneszánsz kerteken keresztül a mai japán kertcsodákig. Én inkább néhány helyi példára utalnék: Kanizsai Orsolya XVI. századi híres sárvári kertjére; III. Nádasdy Ferenc országbíróra, aki embereivel tulipánhagymákat hozatott Hollandiából Sárvárra, vagy a bajor királyi hercegek várparki rózsakertjére.

Aminek hatása mérvadó volt számára, az Erdély, a szülőföld, annak megfoghatatlan szépségével. Egész életén végigkísérte és kíséri ma is. Talán jelenlegi lakhelyét, Szentendrét is megemlíteném itt.

A tájkép mellett a kertábrázolás sem szokatlan a festészetben, a grafikában és a textilművészetben sem, de itt nem pusztán erről van szó. Művei nem tájképek, sem pedig egyszerűen kertábrázolások. Inkább hátteréül vagy közegéül szolgálnak alakjaihoz, történeteihez. Nem véletlenül helyezte őket ilyen környezetbe.

Az Én kertem sorozatának álomszerű képein a táj és a kert mindig változó, időtlen és megfoghatatlan (nemcsak topográfiailag). Gazdag színvilággal, széles ecsetvonásokkal festettek, expresszívek, majdhogynem gesztusjellegűek. Legfeljebb a színekből, formákból és azoknak egy-egy részletéből következtethetünk a natúrára – legyen szó rózsabokorról vagy bármi másról. Ritkán találkozhatunk részletesen megrajzolt vagy festett részletekkel. A festett természet kifut a képkeretekre, a világ részévé válik a festmény, vagy éppen fordítva, a festmény részévé válik a világ.

A természet, a kert fontos része világszemléletének. Gondoljunk csak Babiloni karperec című regényének Maros parti Víkend – telepére, vagy a főhős, éber álmaiban megidézett folyondárral telített nagymama kertjére, ami a képzelet szüleménye. A regény befejezése is egy szép természeti metafora. Ritka és különös példája ez annak, hogy valaki „Úgy van a verssel, akár csak a képpel.” (Horatius Ars Poetica). Hisz a könyv néhány részlete szinte azonosítható Kopacz Mária egy-egy grafikájával vagy festményével.

Burjánzó kertjeiben szinte minden jellegzetes mitológiai, meseszerű, valóságos figurája előfordul, úgymint: Ádám és Éva; Pegazus; szirének; angyalok; koboldok; különféle szörnyek; állatok (kakas, galamb, hal, macska, kacsa, pacsirta, kutya, ló, majom); kerekeken futó madarak; hintalovak, mutatványosok és természetesen köznapi emberek. Majdhogynem egész ikonográfiai programja elénk tárul. Flóra, fauna és emberábrázolás. Ez utóbbi ábrázolásai talán Anna Margit figuráihoz állnak közel (de nem annyira expresszívek, groteszkek, drámaiak). Bábokra emlékeztető, egyszerű eszközökkel ábrázolt alakjai síkszerűek, de mégis magukon hordják egyéniségük, típusuk jegyeit. Még akkor is, mikor kissé esetlenek (bumfordiak), de valami különös bájt mindig sugároznak. Arcuknak nincs fiziognómiájuk, szinte kizárólag elől vagy oldalnézetben, frontálisan ábrázoltak, de mind más és más. Mintha mesterséges fény vetődne rájuk. Világos színűkkel kiemelkednek a háttérből így növelve a térhatást. Máskor a légtérből felsejlő, vagy a növények közt megbúvó lények a művek látomásosságát, misztikusságát hangsúlyozzák. Lebegő szirénjei és szárnyas halai a csodák világába visznek bennünket.

Alakjai közül több is kötődik a mítoszok világához és szimbolikus jelentéssel bírnak: Szirének, Pegazus, galamb, kerék stb. A szigorúan vett természethű ábrázolást a környezet mellett állatalakjai is éppúgy nélkülözik. Így válnak majmai emberarcúvá. Alakjai, ahogy említettem gyakran szimbolikus jelentéssel bírnak. Gondolok itt elsősorban a galambra, ami leggyakoribb motívuma (a fent említett regényének is). Sokféle jelentése van. A keresztény szimbolikában Isten lelke, ókeresztény ábrázolásokon az emberi lelket jelképezi, Noé galambjai a béke hírnökei. Mindemellett a görög mitológiában Aphrodité szerelemistennő madara. Kopacz Mária galambjaira talán mindez érvényes. Ez csak egy példa a sok közül.

Festményeiből az épített környezet szinte teljesen hiányzik – eltekintve néhány lépcsőfoktól, kerítésléctől, oszloptól vagy széktől. Leggyakoribb a kerítés, ami, véd, határol és elkerít, jogokkal is felruház, de bekerítheti a szerelem „Titkos kert”-jét is. Inkább enteriőrként, belső térként hatnak a kertjei, ahol az alakok és a történetek megjelennek.

A mese és a csodák szerepe nagyon nagy. Nem véletlenül írt több mesekönyvet, és illusztrált jónéhányat. „Önálló mesevilág ez, de jellegzetesen mai mesevilág.” Írta róla Kántor Lajos irodalomtörténész. A gyermek- és ifjúkori emlékek, egy elmúlt világ látensen több művében benne van. Irreális és reális, tudattalan és tudatos még, ha néha váratlanul is, de természetes könnyedséggel fonódik össze művein. Nem véletlenül mondja Carl Gustav Jung: „Minden, ami a tudatban történik, adott esetben tudattalanul is megtörténhet.” Ez persze fordítva is igaz.

Kopacz Mária maga készíti festményeihez a keretet, s a kompozíció a kereten folytatódik. Nicolai Hartmann szerint a képkeret a kép határait hangsúlyozza. Elválasztja a megjelenést (mármint a mű megjelenését) a reális léttől, a számunkra-való létet a magában-való léttől. Egyszerűbben: a keret definiálja a képmezőt. Ez azonban a 20. században különösen sokat változott, amire számtalan példát lehetne hozni. A képkeret a művészi közlésben általában nem vett vagy vesz részt –kivéve a szecessziót, ahol a kompozíció gyakran a képkereten folytatódik. Az önmaga által készített, festett keretekkel, nyit a világra, s a befogadó számára is további lehetőséget teremt az asszociációkra. Műveinek autonóm világa nem zárt világ.

Művészete álom, képzelet és valóság határmezsgyéjén mozog. Nehéz eldönteni, hogy mi a valóság és mi a fikció. Az alkotás folyamatába pedig lehetetlen belelátni, gyakran még magának a művésznek is. Minden szürrealitás ellenére ez egy Földközeli, vagy Földhöz kötött világ. Megtalálható benne a derű és a tragédia, a kedvesség és az irónia, diszkrét erotika, sőt az abszurdba hajló groteszk is, de alapvetően a szépség és mély humanizmus jellemzi. „Robbanásig feszített szelídség” – ahogy egyik méltatója Sebestyén Mihály mondta. Az Én kertem Kopacz Mária életének, művészetének metaforája. Tulajdonképpen hitvallás művészetről, emberi létről. Amit itt látunk az az Ő kertje, az Ő lelke, az Ő élete, az Ő művészete. Igaza van, Markó Béla erdélyi író-költő-politikusnak: Kopacz Mária művészete minden szempontból eljutott mára a szintézisig. Habitusát tekintve azért okozhat még meglepetést számunkra.

Elhangzott Sárváron a Galeria Arcisban 2020. szeptember 6-án.

Dabóczi Dénes

FELHASZNÁLT IRODALOM:

– Kopacz. Kiadta és szerkesztette Kopacz Mária. Idea Design, Cluj 2001.
– Lászlóffy Aladár: Kopacz Mária festőművész kiállítása 2006. május 25-én nyílt meg a Vármegye Galériában.
– Markó Béla: Ez a világ, mint egy kert. Népújság 2019. jún. 14.
– Szakolczay Lajos: Karneválhajóval Dionüszosz szigetére. Kopacz Mária festményeiről. Kortárs 2001/2-3
– Széles Klára: Ablakok” és „ellenablakok” Korunk 1980. október.
– Széles Klára: Milyen világban élünk? Forrás 2005/12
– http://lakberendezes.hu/kert/epitsunk-kertet/

Benkő Sándor fotói az eseményről

RÖVID ÉLETRAJZ:

Kopacz Mária, grafikus, festőművész Erdélyben, Marosvásárhelyen született.
Egyetemi évei kezdetéig szülővárosában végezte iskoláit, majd felvételi vizsgát nyert a kolozsvári Ion Andrenescu főiskolára, ahol hat év után, 1967-ben grafikusként szerzett diplomát.
Tanulmányúton vett részt Párizsban, Amszterdamban, Berlinben és Londonban.
1975-ben felvételt nyert a Romániai Képzőművész Szövetségbe, a nyolcvanas években beválasztottak a szövetség kolozsvári részlegének vezetőségébe.
Illusztrációit, rajzait, rézkarcainak reprodukcióit közölték az erdélyi magyar és román lapok, úgymint: ÉS, Tiszatáj, Kortárs, Korunk, Szabadság.
A kilencvenes évek elején áttért az olajfestésre, de akkor talált igazán magára, amikor akrillal kezdett festeni.
Az írás sem áll tőle távol. Borika világkörüli sétája egy szerda délután címmel 1981-ben jelent meg első mesekönyve.
„A babiloni karperec” című regényét a kolozsvári Dacia könyvkiadó 1984-ben adta ki.
Második mesekönyve Borika és a padlás manója, Mentor Kiadó, 2008. Valamint újabb, kizárólag felnőttek számára létrejött regény, Abban az órában, Irodalmi Jelen Kiadó, 2009-ben jelent meg.
1993-ig Kolozsváron élt és dolgozott, majd Alföldi László kolozsvári főkonzullal kötött házassága után Szentendrén telepedett le. 1993–96 és 2006–2011 között Bukarestben élt és alkotott.
Több mint ötven kiállítása volt Marosvásárhelytől kezdve Budapesten, Bécsen át Párizsig. Csak úgy mellesleg jegyzem meg, volt divattervező is egy időben.