Laza
Motoros felvonulás
Nádasdy Fesztivál harmadik napja
Nádasdy Fesztivál második napja
Koncert a templomban
Nyári Zenekompót-bontás a Nádasdy-várban – Bluesnap
Várrun
Laza
Sárváron is jól ismert zenészek koncertjén jártunk, most Szombathelyen, az Agóra Filmszínházban. A hely nyilván nem az a hangulat, mint a Nádasdy-vár díszterme, a sorozat viszont úgyanúgy a “ Valami Jazz”. A Musillami Trió évekkel ezelőtt adott koncertet a Várban. Most legújabb, 2023-as lemezüket, a “Block party”-t mutatták be európai turnéjuk során. A zenekar bőgőséről, … Olvass tovább
Földes László Hobo koncertje idén is a Zene Házában Az idei ősz meglehetősen sűrűn telt a 78 éves, tavaly még betegséggel küzdő énekesnek. Új műsorát, az Utcazenészt szeptember végén mutatta be a Nemzeti Színházban, majd utána rögtön stúdióba vonult, ahol a Hobo Rádió című nagylemezét vette fel, rajta 16 friss dallal. Ezt mutatta be a … Olvass tovább
Kauzalitás címmel nyílt meg Vas Megyei MAOE tagok alkotásaiból az Őszi tárlat a Ndasdy Kulturális Központ Galeria Arcis kiállítótermében. A művészeket és a közönséget Takács Zoltán Bálint, KOndora István polgármester és Rónaszéki Linda, a MAOE vasi képviselője köszöntötte. A tárlatot Sinkó István, a Magyar Festők Társasága elnöke nyitotta meg. bs
Ez az utolsó napunk a nyárbol? Talán nem az, csak a kezdő dal volt! Kitűnő közönség előtt adott koncertet a zenekar Ostffyasszonyfán s mint ahogy mindig, a legjobb Arcukkal, káprázatos szinpadtechnikával, régi és újabb dalokkal álltak a rajongók elé. Aki nem ért oda, két hét múlva Ikerváron találkozhat Velük. “Játsszuk el, hogy most neked is … Olvass tovább
Kilencedik alkalommal adtak koncertet a Sárvári Vonósok a celldömölki Nagyboldogasszony templomban. A templom 1747-ben épült a máriazelli bazilika mintájára. Közepén az Erdődy-kápolna áll az Eszterházy Terézia által emeltetett kegyoltárral, benne a Mária-kegyszoborral, mely a máriazelli Madonna mása. A falképek Dorfmeister István munkái. A tizennégy oltáros templom a barokk és a rokokó jeleit hordozza. Az ebben … Olvass tovább
Nemrég elhunyt tagjának, közös jóbarátnak állított emléket a Sárvári Fotóklub. Sófalvi János ( 1953 – 2022 ) képeit válogatták a falakra, emlékezve egy sziporkázó képlátású fotósra. János messziről járta be útját. Igazi világpolgárrá válva, minden szépségre nyitott emberként ért el Sárvárra, élete utolsó éveire. Az emlékkiállítást Benkő Sándor fotóriporter nyitotta meg, Skultéty Rita és barátai … Olvass tovább