Művészet

Vernisszázs

Táncoló csillagok – Szilárdi Béla kiállítása

2023.09.04. · Sárvárikum
Szilárdi Béla a sárvári közönség előtt is jó ismerős, legutóbb 2017-ben láthatták kiállítását a Galéria Arcisban. Mostani kiállítására Szombathelyre látogattunk az Irokéz Galériába. Az…
Foklór

Fergeteges Afrika

2023.08.21. · Sárvárikum
A Nemzetközi Folklórnapok műsorában kétszer is szinpadra lépett a Balett Camara együttese. Az előadók szenegáli és guineai művészek, igazi afrikai zenét és táncot hoztak…
Foklór

Sebestyén Márta és Andrejszki Judit koncertje

2023.08.18. · Sárvárikum
Sebestyén Márta és Andrejszki Judit koncertje“ Magyarországnak fényes világa “ címmel adott koncertet a nemzetközi pályán is ismert előadó páros. A népi és régizene…
Foklór

Néptánc a Nemzeti Összetartozás Napján

2023.06.04. · Benkő Sándor
A 45+1 éves jubileumát ünneplő Néptánc Egyesület előadása a Nemzeti Összefogás Napján. A megemlékező beszédet Szélesi Attila mondta. Fotó: BS
Tánc

Országos Mazsorett Fesztivál

2023.06.03. · Benkő Sándor
XIII. alkalommal rendezték meg a Nádasdy-várban az Országos Mazsorett Fesztivált. Öt város mazsorett csoportjai mutatták be tudásukat és felkészültségüket négy korcsoportban az érdeklődőknek, és…
Tánc

A tánc világnapja – 2.

2023.05.01. · Sárvárikum
Második albumunkon a folytatás: színes és gazdag táncbemutatók a mára hagyománynak tekinthető tavaszi délutánról. Fotók: @Gábor Kereszty
Tánc

A tánc világnapja – 1.

2023.04.30. · Sárvárikum
Két nagy eső között gazdag és színpompás programmal búcsúzik a szeszélyes április: képeinken a tánccsoportok bemutatóiról hoztunk összeállítást! Fotók: @Gábor Kereszty

Még a gulyáskommunizmus fénynapjaiban, a kora nyolcvanas években, a magyar falu funkcionális kiürítésének legvehemensebb időszakában, amikor tíz-, és százezrek vándoroltak be a falvakból a kis- és nagyvárosokba, a sárvári „felhőkarcoló” IX. emeletén véletlenszerűen szomszédok, majd az ezt követő, a rendszerváltozást elhozó korban politikai harcostársak lettünk. A művészeteket értő és irántuk érdeklődő civillel, a véleményét soha … Olvass tovább

40 év fotói közül válogat Benkő Sándor Üzemen kívül címmel, frissen megjelent albuma. A kötetben nyolc témakörben követik egymást a fényképek, az egyes tematikák előtt bevezető gondolatokat olvashatunk, amelyeket a fotós volt kollégái, barátai jegyeznek (Szenkovits Péter, Fodor Sándor). Benkő Sándor egész eddigi életművéből ad tartalmas keresztmetszetet a bő 200 oldalas, színes fotóalbum. Benkő Sándor … Olvass tovább

Simon János Sárváron élő festőművész „50 év válogatás” című kiállítása nyílt meg szombaton a sárvári Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében. A vendégeket Kondor János festőművész, házigazda köszöntötte. Elmondta, hogy ezt az évet nyugodtan mondhatjuk a sárvári alkotók évének, hiszen ez a harmadik kiállítás helyi művészektől. Ezt a kiállítást a művész 75. születésnapjára tervezték két évvel ezelőtt, de bizonyos közbejött okok miatt a megnyitó két évet csúszott. A tárlatot dr. Kostyál László művészettörténész, a Göcseji Múzeum igazgatója nyitotta meg. Ebben az évben ez volt a Galeria utolsó kiállítása, Rákos József tárlata jövő év tavaszán nyílik majd meg. Simon János festményei a sárvári Galeria Arcisban december 12-ig tekinthetők meg. BS

Kereszty Gábor – a XXIX Hetyei Nemzetközi Művészeti Napok keretében – Huszonkettő című fotókiállítását nyitotta meg Benkő Gábor, a Sárvárikum.hu felelős szerkesztője. A rendezvény résztvevőit Zolnai Attila polgármester köszöntötte, közreműködött Zolnai Fanni fuvolaművész. bs Fotók: Benkő Sándor Benkő Gábor megnyitószövege: Egyik kedvenc rendezőm, David Lynch azt szokta mondani, amikor faggatják egy-egy új alkotásának üzenetéről, hogy … Olvass tovább

Gaál Tamás Munkácsy-díjas szobrászművész „Tárgyjáték – Szegmensek” című kiállítása nyílt meg a Galeria Arcisban. A tárlatot Kondor János festőművész, galériavezető nyitotta meg. Sárváron is több köztéri szobra található, mint például a várparkban a Holokauszt emlékmű, a Hild parkban a Sylvester János emlékmű, vagy az Országzászló kő-fém plasztikája. Néhány idézet a sárvári gyökerekkel rendelkező művész munkáinak méltatásából Kondor János megnyitó beszédéből: „Szót kell ejteni díjairól, hisz 1994-től Munkácsy- díjas szobrász, majd 2006-ban az Érdemes Művész címet is megkapja. Tulajdonosa a szobrászok által odaítélt Szobrász babérkoszorúnak és nem mellesleg négy éve Sárvár város Díszpolgára.
Pedagógiai munkássága is jelentős, több évtizede tanít Pécsett a PTE Művészeti karán, a szobrász tanszéken. Két alkalommal, közel tíz évig a szobrász tanszék vezetője. A tanítás számára egyet jelent a művészi szabadság és a látásmód átadásával.”
„A köztéri alkotásai (egyedi művek) mellett témáit nagyobb részt sorozatokban dolgozza fel. Az elmúlt három évtizedet olyan ciklusok fémjelzik, (a teljesség igénye nélkül) mint a Testek, Imaginárius terek, Kapcsolatok, Kerti anzix, Kádak, Köz-test…sorozatok. Ráadásul a kisplasztikák mellett készít montázsokat, szobrászrajzokat és különböző alkalmakra szép bronzérmeket, díjakat. Sárvár város kitüntetéseit, köztük a Barabás emlékérmet is Tamás jegyzi.”
„A zárt és nyitott formák együttes használata az újabb műveknek is meghatározója, ez jól megfigyelhető az itt kiállított munkákon . A Tárgyjáték sorozata az utóbbi 3-4 évben készült, acélból hegesztett illetve öntött technikával. Két köztéri alkotása itt is látható a galéria terében. A tárgyjáték szobrai szép példák a fénnyel teli tárgyábrázolásra, amikor nem látjuk a belső felét a szobornak. A szobrász játszik a külső és belső tér, illetve a különböző léptékek összekapcsolásával, saját világot teremtve. A kompozíciókban nagy szerepet szán a feszültségnek, a kisebb- nagyobb léptékeknek és a formák tükröződésének.
Szép számmal láthatók figurális vonalrajzok a tárlaton, jelentősen eltérnek a korábban megismert szerkezetes szobrászrajzoktól. Naplószerű, talányos jegyzetek, számomra kicsit Déry Tibor: Újabb napok hordaléka című írását idézik.
A rajzokon megjelennek személyes környezetének szereplői, hétköznapi tárgyak, különös szerkezetek, érdekes tárgykapcsolatok, szokatlan nézőpontok, enteriőrök, álmok. Játék a tárgyakkal, játék a léptékkel. Gaál Tamás mindig előjön valami újjal, valami tőle szokatlan kifejezésmóddal.”
Fotó: BS

István, a király – táncszínház a várszínpadon Az István, a király rockopera lassan negyven éves. Korosztályosnak mégsem mondható, hiszen a szombati közönség sorai közt fiatalok, köztük gyerekek élvezték végig az eredeti dalokat. A Szörényi-Bródy-darab kortalanná nemesedett az évtizedek során. Az EuroDance táncstúdió pécsi táncosai is mind fiatalabbak a darabnál. Mégis mindent megtettek érte, hogy a … Olvass tovább

Böjte Csaba Füveskönyve II. kiadását mutatták be a Park Inn szálloda konferenciatermében. Az érdeklődőket, és a szerzőket Máhr Tivadar alpolgármester köszöntötte. A könyvbemutató beszélgetés keretében zajlott, amit Majlát Tihamér sárvári káplán vezetett le. Az asztalnál ülők valamennyien – Böjte Csaba, Csender Levente, Majlát Tihamér – erdélyi, székely származásúak, tehát könnyen szót értettek egymással. A beszélgetés során bepillanthattunk a könyv születésének körülményeibe, megtudhattuk, hogyan kapcsolódik a képbe a kötet szerzőjeként Csender Levente. Böjte Csaba a „Boldogsághoz vezető gondolatok” mottóhoz csatlakozva saját tapasztalatait példaként állítva mesélte el, hogy a boldogsághoz nem pénz, vagyon, nem a csomagolás, hanem az értékes, szeretetteljes tartalom, emberi kapcsolatok szükségesek. Az apák napján az atya megemlítette, hogy a cölibátusa ellenére apának tekinti magát, ahogy a megmentett gyerekek őt, hiszen többezer gyermeknek adott célt, tartalmas életet. Böjte Csaba megköszönte Tóth Krisztinának azt, hogy megszervezte ezt a könyvbemutatót, és azt, hogy lehetőséget teremtett az atya kíséretében Sárvárra érkezett 60 gyermek ellátását, részükre tartalmas programok megszervezését. A jóhangulatú beszélgetés befejezése után, a többnyire humoros gondolatok végeztével Böjte Csaba dedikálta új könyvét. Közreműködött Vajda András, szintén erdélyi gyökerekkel rendelkező zenetanár.
BS

 

Bánkuti András (Balogh Rudolf-díjas fotóművész, fotoriporter) kiállítása nyílt meg a Galeria Arcisban. GYŐRI BALETT és VÁLTOZÁS 1989 -Berlin, Budapest, Bukarest, Prága A cím előrevetíti a témákat, klasszikus fekete-fehér alkotásokat láthatunk. A kiállítást Kiss János Kossuth-díjas balettművész, a Győri Balett volt igazgatója nyitotta meg. A kiállítás utáni beszélgetés a képek kapcsán komoly történelemórává változott. Sajnálatosan internetes … Olvass tovább

Harminc éves a Sárvári Mazsorett Együttes ! A születésnapot a XII. Sárvári Fúvószenekari és Mazsorett Fesztivállal ünnepelték meg. A SÁRVÁRIKKUM most egy, a gálán készült óriás galériával kíván boldog születésnapot! ! fotók: @Gábor Kereszty

A Sárvár Városi Mazsorett Együttest ma a Hild parkban kaptuk lencsevégre, ám ez csak előestéje a holnapi programoknak! A XII. Sárvári Fúvószenekari és Mazsorett fesztivál holnap zajlik: 11 órától térzene várja az érdeklődőket a hild parkban, majd 16. 20.-tól show műsor a Nádasdy-vár udvarán. 19 órától a 30 ÉVES SÁRVÁR VÁROSI MAZSORETT EGYÜTTES ÉS A … Olvass tovább