Páholy
Három alkotó közös kiállítása nyílt meg a Folyosó Galériában
1956-os emléktábla
Pusztalánc – fotók a Farkaserdő szélén álló szellemmajorról
Megnyílt Bukovics Gyuláné gobelinkiállítása a könyvtárban
A zene világnapján adtak hangversenyt a művészeti iskola tanárai
Hétköznapi impressziók – kép és betű: Fényfürdő
Az V. Évezrednyitó beszélgetések kötetbemutatója
Páholy
A tavalyi évhez hasonlóan brit folkzenészek adtak ízelítőt műsorukból a nyári folklórfesztivál előtt Sárváron, a belvárosi vendéglő kertjének hűs lombjai között. Ha a hőségtől nem is, annál inkább zivatartól kellett tartani, de – a szervezők és a hallgatóság szerencséjére – az este megmenekült az égi áldás következményei alól. A 14 évvel ezelőtt Vasban vendégszerepelt brit … Olvass tovább
Arany János vígeposzával érkezett július 9-én a méltán nagy hírű ExperiDance Production társulata a Spirit Hotel szabadtéri színpadára. Győzelem, vereség, parádés humor, részegség, örömünnep, álom és költészet elevenedett meg a színen. Monumentális látványvilággal jelenítették meg az előadás résztvevői a közismert történelmi anekdotát, amely szerint Perényi főúr várának védelmezését Gerendi Márton (Péli Róbert) kuruc főkapitány ? kiszökvén … Olvass tovább
Napsütésben tarthatták meg idén is a Nádasdy-vár szabadtéri színpadán június 15-én a Városi Néptáncgálát. A késő délutáni gálán kicsik és nagyok is bizonyították tánctudásukat. Felléptek a Petőfi úti Óvoda és a Vármelléki Óvoda ovisai, a Gárdonyi Géza Általános Iskola első osztályos tanulói, a rábapatyi Arany János Általános Iskola néptánc szakköre, a Koncz János Alapfokú Művészetoktatási … Olvass tovább
Az idei év Nyári Színházi Esték a Várudvaron sorozatát a Sziget színház Edda musical – A kör című darabja nyitotta meg június 14-én szombaton. A musical az Edda Művek 26 slágerére épül, de címe ellenére nem a zenekar és nem is közvetlenül Pataky Attila életéről szól. A kapcsolat annyi csupán, hogy egy énekes karrierútját, a szerelemhez, a politikához és a mindennapi problémákhoz … Olvass tovább
?Szék városi öreg templom harangja?? mottóval tartott fergeteges széki bált a Sárvári Néptánckör május 30-án a Nádasdy-vár néptánctermében. Már 17 órától várták az ifjú bálozókat játékos néptánctanulási lehetőséggel, melynek keretében énekeket, gyermektáncokat, körtáncokat sajátíthattak el a gyermekek. Az idősebbeket is különleges programokkal örvendeztették meg a szervezők. E májusi estén nem csak a Sárvári Néptánckör, hanem a … Olvass tovább
A Sárvári Néptánckörnél az idők kezdete óta hagyomány, hogy fiaik húsvét hétfőn a tradicionális módját választják a lányok meglocsolásának. Közzétette: Sárvárikum – 2018. március 30. Szerencsére mindig akad a kísérők között, aki évről-érve dokumentálja a lányok bőrig ázását. Ezúttal Savanyú Ferenc (Milkipapa) képein keresztül gyakorolhatjuk az együttérzést a „kékibolyákkal”.
A Magyar Vöröskereszt Vas Megyei Szervezeténél már hagyományosnak számít az évenként megrendezett csecsemőgondozási verseny. A kihívásra való felkészítésként a szervezet idén is összesen négy alkalmat biztosított a versenyzők számára, hogy az elméleti tudásuk mellett magabiztos gyakorlati tapasztalatokkal is rendelkezzenek a csecsemőgondozás területén. A felkészítések során védőnőktől kölcsön kapott babák segítségével sajátíthatták el a csecsemőkorban legfontosabb … Olvass tovább
Január 11-én, szombaton) tartotta hagyományos egyesületi bálját a Néptánckör a Nádasdy-várban. A forgatókönyv az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően egyesületi közgyűléssel kezdődött délután ötkor. A 2013. évi tevékenység és az idei tervek megvitatása után este hattól vette kezdetét a bál. A muzsikáért Horváth Balázs és zenekara felelt, a báli vacsora pedig babgulyás volt. Idén is nagy … Olvass tovább
„Kértek férjhez Szovátára, oda nem adának?” címmel nyárádselyei bált tartott a Néptánckör Kulturális Egyesület a Nádasdy-várban. A programban szerepelt gyermekjátszó (Perlaki Mónikával), természetesen volt tánctanítás (Hajdú Flórián vezetésével) és finom parasztcsorbát is lehetett kóstolni. A muzsikáról Németh Dénes és zenekara gondoskodott. A táncháznak a későesti órákban váratlanul különleges vendégei is érkeztek az ugyanaznap a Nádasdy Múzeum … Olvass tovább

