Katolikus jótékonysági bál

Hagyományosan a farsang utolsó hétvégéjén tartották meg Sárváron a Katolikus jótékonysági bált. 1995-ben rendezték meg az első bált a Nádasdy iskola tornacsarnokában, ebben az évben már a második alkalom, hogy a Szent László Katolikus iskola új tornacsarnoka ad otthont a bálnak. Hagyomány már az is, hogy a nyitótáncot az iskola nyolcadikosai mutatják be. A nagy sikert aratott koreográfia után a diákok megtáncoltatták tanáraikat, szüleiket. Haller Ferenc moderátor mikrofonhoz kérte Kondora István polgármestert, Wimmer Roland városplébánost és Orbán István kanonokot. A beszédek és a vacsora után szintén a hagyományt folytatták azzal, hogy újbálozó diákoknak szalagot tűztek a zakójukra, illetve kötöttek a lányok csuklójára. A talpalávalót Horváth Tamás Csuta Party Zenekar szolgáltatta. A tombolajegyből és a belépőjegyből befolyt összeget szintén hagyományosan jótékonysági adományként kezelték a szervezők. Fotó: Benkő Sándor

Új elektronika labort adtak át a TDK támogatásával a Barabás iskolában

Teljesen felújított elektronika labort adott át a TDK Hungary Components Kft. 2023. február 14-én Sárváron, a Vas Megyei SZC Barabás György Műszaki Szakképző Iskolájában. A TDK és a Barabás ebben az évben ünnepli együttműködésének 10 éves jubileumát. A Barabás és a TDK együttműködésében eddig összesen 60 diák szerzett gyakorlatot, illetve automatikai technikus végzettséget duális TDK-s diákként. A 2013-ban elindult közös munka részeként a TDK munkatársai az első években szakmai tárgyakat tanítottak az oktatási intézményben, majd 2015-től a vállalat és az iskola még szorosabbra fűzte az együttműködést: elindította a Barabás és a TDK duális automatikai technikus képzését. A Barabás és a TDK közös munkájának 10 éves évfordulója alkalmából teljeskörűen felújított elektronika laborban mintegy 100 diák fordul meg egy tanév során. Ebben a tanteremben zajlik minden villamos szakma alapozó képzése, így a villanyszerelő és az automatikai technikus szakokra járó diákoké is. A duális automatikai technikus képzésben a diákok a duális képzés teljes ideje alatt havi 100 ezer forintos juttatást kapnak, a sikeres technikusi vizsgát követően pedig akár 300 ezer forintos pályakezdési juttatásban is részesülhetnek. Az elektronikai labor átadásán jelen volt Talabér Csaba, a Vas Megyei SZC Barabás György Műszaki Szakképző Iskolája igazgatója, Takács Balázs, a TDK Hungary Components Kft. ügyvezető igazgatója, Szentgyörgyvári Róbert a Vas Megyei Szakképzési Centrum kancellárja és Rettegi Attila, a Szombathelyi Szolgáltatási Szakképzési Centrum főigazgatója is. Az évforduló alkalmából átadott megújult oktató labort a duális automatikai technikus képzésben résztvevő TDK-s diákok egy mini bemutató órán vehették birtokba.

Benkő Sándor

Cseh Tamás 80 éves lenne

80 éve született a népszerű, Kossuth- és Liszt díjas zeneszerző, előadó, Cseh Tamás (1943-2009). A koncertképek Vas megyei fellépéseiről készültek Körmenden és Szombathelyen, valamint riportképek budapesti otthonában.
Fotó: Benkő Sándor

Karácsonyváró hangverseny a templomban

A Szent Gergely karácsonyváró hangversenye a sárvári Szent László templomban. Karnagy: Csupor Márton, közreműködtek Mészárosné Lengyel Szabina zongorán, Csejtei Flóra furulyán, Martonfalvi Mária hegedűn.
Fotó: BS

Weöres Sándor színház: Koldusopera

Kurt Weill- Bertolt Brecht:
KOLDUSOPERA
Fordította: Blum Tamás

A történet a 18-19. századi Londonban játszódik, a Sohóban. Jonathan Jeremias Peachum, a ”koldusok barátja”, nélkül senki nem koldulhat a városban saját szakállára. Szigorúan szabályozott üzletét fenyegetve érzi Polly lánya titkos házassága miatt a gengszterfőnök Macheath kapitánnyal. Feljelenti újsütetű vejét a rendőrségen. Macheath-nek ugyan hosszú és változatos bűnlajstroma van, de a rendőrfőnök, Brown, régi katonatársa, eddig lenyelte. Persze nem ingyen. Peachum megzsarolja Brownt, hogy koldusaival botrányba fullasztja a küszöbönálló koronázási ünnepségeket, ha nem látja előtte akasztófán Mac-et. Macheath elszökik, de barátnői, a kurvák elárulják. Persze nem ingyen. A koronázás meglesz és Macheath akasztása elmarad, mert a királynő lovas hírnöke kegyelmet hoz neki.
Szereplők:
Jonathan Peachum, egy koldusbanda főnöke Sipos László Márk
Frau Peachum, a felesége Csonka Szilvia
Polly, a lánya Nagy-Bakonyi Boglárka
Macheath, egy útonálló banditafőnök Major Erik
Brown, London rendőrfőnöke Hajdu Péter István
Lucy, a lánya Mari Dorottya
Szomorúfűzwalter Major Irma e.h.
Máriásmátyás Horváth Ákos
Horogujjújakab Forrai Áron e.h.
Fűrészróbert Szabó Róbert Endre
Kocsma Jenny Kiss Mari
Öreg kurva Poór Éva

RENDEZŐ Zsótér Sándor
forrás: wssz.hu
Fotó: Benkő Sándor