Újévi koncert

Két év kihagyás után tartott sikeres és színvonalas újévi koncertet a Sárvári Koncertfúvószenekar a SárvárArénában. A zenekart és az érdeklődőket köszöntötte Ágh Péter országgyűlési képviselő, Kondora István polgármester, Szabó Ferenc, a Magyar Fúvószenei és Mazsorett Szövetség elnöke, a csepregi és a szombathelyi fúvószenekarok karnagyai. Máhr Tivadar alpolgármester, zenekari tag köszöntötte és megajándékozta az ötven éve a zenekarban tevékenykedő zenészeket, és a hagyományoknak megfelelően az új tagokat. Megemlékeztek a nagymúltú, 1910-ben alapított fúvószenekar egyik ikonikus karnagyáról, Pernecker Jánosról, akinek lánya felajánlotta Szélesi Attilának, és a mindenkori karnagynak édesapja 25 éve kapott pecsétgyűrűjét. A polgármester beszédében elmondta, hogy hazánk egyik legismertebb, legszínvonalasabb amatőr társulata a Sárvári Koncertfúvószenekar, amelyet a közönség a koncert végén vastapsa igazolt. A koncert egy megható Omega mix-szel zárult, a ráadás pedig az elmaradhatatlan Radetzky induló volt, amit a közönség állva tapsolt. A zenekart Szélesi Attila karnagy vezényelte.

Fotó: BS

A Rába-part impresszionistája

A Rába-part impresszionistája címmel mutatták be Németh József autodidakta festőművész életéről és művészetéről szóló könyvet a Galeria Arcisban. Kondor János festőművész, a Galeria Arcis igazgatója köszöntője után Torjay Valter festőművész beszélt nagyapjáról, művészetéről. Németh József Sárváron született, itt is élt és dolgozott, alkotott. Kőműves családban látta meg a napvilágot, így ő is azt a szakmát választotta, mellette pedig kiválóan festett, szinte megmagyarázhatatlan a forrása annak a mesterségbeli tudásnak, fortélyoknak, látásmódnak, amit ő soha nem tanult, mesterektől leste el a tudományát, a többi között Gottesmanntól tanult sokat. Haláláig, 1971-ig nagyon sok ház, temetői síremlék és festmény őrzi a keze nyomát. Mint unokája a könyvbemutatón elmondta, festményei közül nagyon sok ismeretlen helyen lehet, nem tudja fellelni őket. Valószínű, hogy barátoknál, családoknál lóghatnak a falakon, vagy rejtőzködhet egy láda, szekrény mélyén. Valter szeretné tudni, hogy hol lehetnek munkái, és legalább lefényképezni szeretné azokat, hogy feldolgozhassa Németh József művészeti hagyatékát is.

Fotó: bs

WS Színház: Vízkereszt, vagy bánok is én

VÍZKERESZT, VAGY BÁNOM IS ÉN

komédia fotóspróbája

Fordította: Nádasdy Ádám

A Weöres Sándor Színház és a Forte Társulat közös produkciója

Illíria az abszurd líra országa: lakóit a szívük vezeti. Illíria a megtévesztés és a tévelygés országa: gyászba süppedő grófnő az egyik házban, a szerelembe szerelmes herceg a másikban. Olivia és Orsino sosem közelítene egymás felé, ha a tenger ki nem veti habjaiból a hajótörést szenvedett Violát, aki férfiruhában lép a herceg udvarába, bizonyítva, hogy az identitás folyékony patak. Ikerbátyja egy másik parton ébred, egyikük se meri remélni, hogy valaha látják még egymást. Tekintetükben mégis a másikat hordják – és a megoldást. Shakespeare sziporkázó komédiájában mindenki csal és mindenki csalódik, mindenki akar valamit, amit nem kaphat meg, és mindenkit megint csak egy hajszál választ el a tragédiától. Ahol a szánalom egy sárga harisnya vagy egy rosszul időzített mosoly. Ahol mindenki jelmezt visel, de néha meztelen a lélek. És csak kergetőznek a vágyak a fordulatok sűrűjében.
Szereplők:

VIOLA, FIATAL NEMES LÁNY Nagy-Bakonyi Boglárka
OLÍVIA, FIATAL GRÓFNŐ Herman Flóra
MÁRIA, NEMES HAJADON, OLÍVIA TÁRSALKODÓNŐJE Csonka Szilvia
ORSINO HERCEG, IILÍRIA URALKODÓJA Jámbor Nándor
MALVOLIO, NEMESEMBER, HÁZNAGY OLÍVIÁNÁL Szabó Tibor
VITÉZ BÖFÖGHY TÓBI Pallag Márton / Forte
VITÉZ FONNYADI ÁBRIS Horkay Barnabás / Forte
FESTE Widder Kristóf / Forte
FÁBIÁN, OLÍVIA HÁZNÉPÉNEK TAGJA Hajdu Péter István
SEBASTIAN, VIOLA IKERTESTVÉRE Sipos László Márk e.h.
ANTONIO, TENGERÉSZTISZT, SEBASTIAN OLTALMAZÓJA Horváth Ákos
KAPITÁNY / CURIO /VALENTIN/ PAP / RENDŐR Nagy Cili /Keller-Dénes Emőke /Gyulai-Zékány István
CIMBALMON KÖZREMŰKÖDIK Némedi Árpád

DÍSZLETTERVEZŐ Kalászi Zoltán, Kiss-Benedek Kristóf
JELMEZTERVEZŐ Benedek Mari
DRAMATURG Tóth Réka Ágnes
KORREPETITOR Falusi Anikó

KELLÉKES Pulai Anikó
HANGOSÍTÓ Joós Márton
VILÁGOSÍTÓ Kiss Zoltán
SÚGÓ Jenei Ágnes
ÜGYELŐ Győrváry Eszter
RENDEZŐASSZISZTENS Ostyola Zsuzsanna

RENDEZŐ Horváth Csaba
Fotó: BS

Weöres Sándor Színház: Árad a gazság

Audiberti színműve „határ darab”: dráma és komédia, klasszikus és húsba maróan modern, költőien megmunkált nyelv és szabadszájúság határán. Pont annyira határán, mint gazság és igazság között az ,,i”.
Szereplők:
ALARICA/ MARI DOROTTYA e.h.
PARFAIT KIRÁLY/SIPOS LÁSZLÓ MÁRK e.h.
F. ÚR/ JÁMBOR NÁNDOR
BÍBOROS /NÉMEDI ÁRPÁD
NEVELŐNŐ/ BÁLINT ÉVA
CÉLESTINCIC KIRÁLY/ OROSZ RÓBERT
MARSALL/ KELEMEN ZOLTÁN
HADNAGY / BALOGH JÁNOS
HEGEDŰS / KELLER DÁNIEL

DÍSZLET- és JELMEZTERVEZŐ BALLA ILDIKÓ
JELMEZTERVEZŐ-ASSZISZTENS HORVÁTH KATALIN
DRAMATURG SZOKOLAI BRIGITTA
ZENESZERZŐ KOVÁCS ADRIÁN
KORREPETÍTOR FALUSI ANIKÓ
SZCENIKUS MÓRI CSABA
KELLÉKES TAKÁCS VIKTÓRIA
VILÁGOSÍTÓ BOROS DÁNIEL
HANGOSÍTÓ SZALACSY TAMÁS
SÚGÓ JENEI ÁGNES
ÜGYELŐ BORS GYULA
RENDEZŐASSZISZTENS KOVÁCS NÓRA

RENDEZŐ KISS CSABA
forrás: wssz.hu, fotó: BS

Weöres Sándor Színház: Szólít a szörny

„Van egy fiú, gyereknek már túl idős, de felnőttnek még túl fiatal.” Így kezdődik a tizenhárom éves Conor története, akinek élete legnehezebb kihívásával kell megküzdenie. Azon a napon, miután édesanyjának meg kellett beszélnie valamit Conorral, minden megváltozott. Az élet, amit annyira szeretett, hirtelen múlt időbe került. Bár Conor megpróbálja nem mutatni, mit érez, de… éjszakánként, néhány perccel éjfél után meglátogatja őt egy szörny.
Szürreális belső utazás bűntudatról, elmúlásról és elengedésről; kiútkeresés egy életen át tartó trauma útvesztőjéből. Embertörténet bábokkal, de nem csak fiataloknak.
Conor Major Erik
Szörny Lukács Gábor
Anya Varga Bori
Nagyi Kolozsi Angéla
Harry, Apa Kovács Bálint
Lily Gyurkovics Zsófia

Díszlet/jelmez/báb Mátravölgyi Ákos
Irodalmi konzultáns Marina Carr
Konzultáns Illés Haibo

Zeneszerző Monori András
Kellékes Pulai Anikó
Világosító, hangosító Simon Ottó/Kiss Dávid Gergő
Súgó, ügyelő, rendezőasszisztens Győrváry Eszter

Rendező Vidovszky György
forrás: wssz.hu, fotó: BS