segítség
Síri csend… – Veiczer Krisztiánnal, a HUNOR mentőszervezet sárvári tagjával találkozhattunk
Moldvai tanító segítésére szerveztek jótékonysági estet
Karnyújtásnyi beszélgetés versekről, jótékonyságról Simon Jakabbal
Zenével segítettünk – koncertek Erdélyi Rolikáért
segítség
Veiczer Krisztián tűzoltó főtörzsőrmestert, a HUNOR mentőszervezet sárvári tagját köszöntötték közönségtalálkozón Február 6-án 7,8 erősségű földrengés rázta meg Törökország három tartományát és Szíriát. Szinte még fel sem eszméltünk a döbbenetes hír hallatán, amikor már több mentőegység elindult segíteni, életet menteni a helyszínre, közöttük a Hunor (Hungarian National Organisation For Rescue Services) mentőszervezet, amelynek egyik tagja … Olvass tovább
A tavalyi nyárvégi vihar ledöntötte az 1903-ban Fekete János és Boros Julianna által épített, „Isten dicsőségére” felirattal ellátott útszéli kereszt felső részét, csak a talapzat áll továbbra is. A kereszt – amelyet többen Hergovics-keresztként ismernek – és a corpus is darabjaira tört, ezzel városunk egyik helytörténeti és egyházi emléke ment tönkre. A helyreállítás érdekében közzösségi … Olvass tovább
Régóta figyelemmel kísérjük a közösségi oldalon a Sárvár és Kemenesalja Mentett Kutyáiért Alapítvány munkáját, és sokszor eltűnödtünk már rajta, hogyan tudnánk segíteni a tevékenységüket a saját eszközeinkkel. Technikai lehetőségeinket tekintve mostanra érkezett el a Sárvárikum.hu arra a szintre, hogy partnerséget ajánljunk, és mi is közreadjuk oldalunkba ágyazva az alapítvány által megmentett, gazdákra váró kutyák fényképeit … Olvass tovább
Egy hete adtunk hírt róla, hogy a Tinódi Gimnázium egyik öregdiákja, Kovács Adél jótékenysági gyűjtést szervez annak a tokorcsi családnak a megsegítésére, akiknek a közelmúltban vált a tűz martalékává csaknem minden tárgyi értékük. Adél a február 1-jétől 14-éig tartó időszakra állapodott meg a Tinódi Gimnázium vezetőségével, hogy adománygyűjtőpontként a kezdeményezés mellé állnak. A hír nagyon … Olvass tovább
Egy tokorcsi család szinte mindenét elvesztette egy rövidzárlat okozta tűzben. Megsegítésükre Kovács Adél, a Tinódi gimnázium véndiákja szervezett adománygyűjtést a középiskola támogatásával. Február 1-jétől 14-éig tehát az gimnáziumba, mint adománygyűjtő pontba várják a felajánlásokat a család életének tárgyi újraépítéséhez. A teljes felhívást részletes útmutatással a következő Facebook-eseményben olvashatja: Adománygyűjtés a tokorcsi édesanya megsegítésére » Minden … Olvass tovább
November 18-án jótékonysági est nézőközönsége töltötte meg a Nádasdy-vár kamaratermét. A külsőrekecsini tanító, Szarka Felícia és családja egy sajnálatos tűzeset miatt otthon nélkül maradt. Németh Edit és baráti köre összefogtak, és létrehozták az adománygyűjtő estet a moldvai magyar család megsegítésére. Fotó: Dr. Kereszty Gábor
Simon Jakab idén érettségizett a Barabás György Műszaki Szakközépiskola falai között, jelenleg ugyanitt végzi a technikumot. Annak ellenére, hogy műszaki iskola diákja, nem mindennapi módon vonzza a művészet. 2012-ben az Ashoka projekt és a művelődési központ partnerségével a Nádasdy-vár különböző helyszínein megszervezte a Lehetőségek Napja összművészeti találkozót. Már ekkor verselgetett. Idén már részt vett a … Olvass tovább
Rolika beteg. Életének első négy éve sok nehézséget mért rá és szüleire. Többször is műtötték agyi ciszták miatt, majd előjött egy újabb, baljósnevű betegség, a mielodiszplázia szindróma, ami a csontvelő sejtképződésének rendellenessége, és ami egyaránt teszi beteggé a csontvelőt és a vért. Egyedül a transzplantáció segíthet. Ha rákeresünk az interneten Erdélyi Rolikára, mindezek ellenére szinte … Olvass tovább
