Hír
Hír
Tavaly karácsony előtt egyik klubtagot is a kórházban kezelték, ekkor jött az ötlet, hogy az egyesület fotóival színesebbé tehetnénk a betegek gyógyulását – mondta…
Hír
Sárvári siker az Ábrahámhegy Balaton Felvidéki Triatlonon
Az Ábrahámhegy Balaton Felvidéki Triatlonon a Fut a Sárvár, Gurul a Sárvár csapata is képviseltette magát. Sárvárról négy versenyző szerepelt, és ért el szép…
Hír
Megvalósult a sárvári polgárőr korlátrendszer-terve
A terv egy a kijelölt gyalogátkelőkhöz telepített korlátrendszer ötletét írta le, amely lehetetlenné teszi, hogy kerékpárosok áthaladjanak rajta. A korlát tervét maga a polgárőr…
Hír
Nemzetközi zarándoknap a gyermekáldásért
A Mária Út teljes szakaszán egy közös, Közép-Európa nemzeteit összekötő, annak közösségeit fejlesztő célért szervez zarándoklatot a Mária Út Egyesület minden év augusztusának végén.
Hír
Könnyűzenei koncertek rendezésére érkezett NKA-támogatás
Jó hír Sárvár koncertrejáró közönsége számára, hogy a Nádasdy-vár Művelődési Központ és Könyvtár zenei rendezvényeihez 500 ezer forint támogatást ítélt meg az NKA Könnyűzenei…
Hír
A héten végetérnek a Kossuth téri Nyár programjai
A 36. Nemzetközi Folklórnapok ideje alatt két alkalommal még láthatunk műsort majd a szökőkútnál, de a Főtéri Nyár sorozata szombaton befejeződik a Ma'mint'Ti Színjátszó…
Hír
A taps Nektek szól – A közönségnek köszönte kitüntetését Králl Csaba
Sárvár város Sylvester János érdemérem kitüntetést adományozott Králl Csabának ötletei, elképzelései és szervezőképessége miatt, amelyekkel a Vármeeting sikeréhet járult hozzá.
Hír
Valami Jazz – a Sárvári Fotóklub újabb kiállítása Rábatöttösön
"Valami Jazz a sárvári Nádasdy-várban" címmel nyílt újabb kiállítása a Sárvári Fotóklub négy tagjának Rábatöttösön, a Cicelle Kulturális Napok keretében. A tárlatot Markó Péter…