Vernisszázs
Luzsicza Árpád kiállításmegnyitója a Galeria Arcisban
Hazatérők a Galeria Arcisban
Fotópályázatot hirdet a Sárvár és Vidéke Méhész Egyesület
Borünnep a várban
Pálvölgyi M. Tamás kiállítása a Folyosó Galériában
A FÉNY ÚTJA a Galeria Arcisban
Képzőművészetis diákok kiállítása
Vernisszázs
Gróf Nádasdy Borbála Asszonyszerelem, asszonysors és Takács-Reichardt Gabriella Imádságok a reformáció korából – Nádasdy Pál: Áhitatos és buzgó imádságok című könyvét mutatták be a Nádasdy-vár dísztermében. A beszélgetést a szerzőkkel Takács Zoltán Bálint, a Nádasdy Kulturális Központ igazgatója vezette. Fotó: Benkő Sándor
Ma tölti – nyugdíjba vonulása előtti – utolsó hivatalos munkanapját a Sárvárikumnak is rendszeresen fényképező Benkő Sándor fotóriporter. Ezalkalomból kollégái, volt kollégái, ismerősei és barátai #nekembenkosanyi tag-gel indítottak az útjára egy sorozatot a facebook-on, amelyen a hozzá kapcsolódó emlékeiket osztják meg a közösségi oldalon. Naná, hogy ebből mi sem maradhatunk ki, hiszen nem is tudnánk … Olvass tovább
Tegnap volt a 41. Kárpát-medencei Középiskolás Irodalmi Pályázat gálája Sárváron. Ezen a gálán annyi erős, hatásos szöveg zúdult rám, hogy az esemény után órákig hatás alatt voltam még. Pedig a témák között nem igazán volt semmi meglepő. Szerelem, identitás, krízis, gyász, individuum, társadalom, individuum és társadalom kapcsolata. Nem a témaválasztás nyűgözött le, hanem az a … Olvass tovább
Ritkán fordul elő, hogy a sárvári Galeria Arcis kiállító művészei saját maguk is megfogalmazzák a tárlathoz, illetve annak rendezéséhez kapcsolódó benyomásaikat. Ale Ildikó képzőművész 2018. április 1-jéig látható Jelenlét című kiállításának esetében ez történt, a következőkben a művésznő – a Sárvárikum olvasóinak ajánlott – gondolatait olvashatjuk: Egyéni kiállításaim rendezése mindig különös szertartás, mert új struktúrákat … Olvass tovább
Március 8-án a Szombathelyi Képtárban nyilt meg Lesenyei Márta ” Angyalok, anyák, királynők ” című kiállitása. A szobrok és szoborfotók hatvan évet ívelnek át, a közös bennük a Nő: témaként, alkotóként. A megnyitón került átadásra a művésznő férje émlékére alapított Kiss Sándor díj. A Szombathelyi Rotary Klub által alapított díjat az idén Kendik Péter zongoraművész … Olvass tovább
2018. április 1-jéig látogatható a Nádasdy-vár Galeria Arcis kiállítótermében Ale Ildikó festőművész vasárnap délelőtt megnyílt tárlata. „Műveim létrejöttét egy vonatutazás folyamatának vizuális jelenségei inspirálták. A belső és a külső tér egyidejű állandóságát és változását elemzem képeimen az idő, a mozgás és a fény vonatkozásában. Az ég talán sosem olyan kék, mint amilyennek láttatom az ablaküvegen … Olvass tovább
2018. március 8-án csütörtökön 16 órakor, a Nádasdy Kulturális Központ Lakatos József festőművésszel való találkozásra invitál minden művészetbarát érdeklődőt a vár Kamaratermébe. Az „Évek és művek” címet viseli az esemény, amely egyben a művész előtti tisztelgés 80. születésnapja alkalmából. Köszöntőt mond Kondora István polgármester. Közzétette: Sárvárikum – 2018. március 4. Lakatos József 75. születésnapját visszatekintő kiállítással … Olvass tovább
Az elmúlt időszakban számos regionális hangszeres versenyen vettek részt a Koncz János Alapfokú Művészeti Iskola tanítványai, és zsebeltek be bronz-, ezüst- és arany fokozatokat. Az alábbi eredmények születtek: – Horváth Réka – arany fokozat (I. Veszprémi Regionális Fafúvós Verseny – szaxofon) – Ornódi Zsófia – ezüst fokozat (I. Veszprémi Regionális Fafúvós Verseny – szaxofon) – Paksi … Olvass tovább

