Páholy

Ünnepek

Soulwave az ezüstvasárnapon

2017.12.17. · Sárvárikum
A Soulwave-srácok a vasárnapi gyertyagyújtás és Csillag Musical Társulat műsora után vették át a színpadot – bepótolva a pénteken elmaradt koncertet. Fotó: Tóth Zoltán
Ünnepek

Spirit Trio + Meggie adventi műsora

2017.12.14. · Sárvárikum
A sárváriak számára ismerős arcokból álló Spirit Trio lépett a színpadra a Posta téren december 14-én – kiegészülve Meggie-vel, akiről szinte minden esetben elmondjuk…

A Ma’mint’Ti színjátszó csoport karácsonyi hangversenye már-már hagyomány a Szent László templomban. 2016-ban az év utolsó előtti napján énekeltek a színjátszók.

A gála 2 órája nagyon gyorsan elröppent, hiszen rendkívül színes, látványos és szórakoztató volt, melyben a mazsorettek partnerzenekara, a Kanona Band is tevékenyen részt vett fellépésével.