Hétköznapi impressziók – kép és betű: Napkorong és üvegnyak
Erre gondolok. Lassan alámerülsz. Sóvárogva nézlek, de te nem fordulsz vissza. Nem érintjük meg egymást. Sosem fogjuk. Te vagy a leggyönyörűbb be nem teljesülés,…
impressziók
Hétköznapi impressziók – kép és betű: Meztéllábas
Ahhoz, hogy új élményekkel gazdagodjunk, le kell győzni a bizonytalanságot, a félelmeket, és néha ki kell lépni a jól megszokott, biztonságos és kényelmes kis…
Hétköznapi impressziók – kép és betű: Csigatempóban
Tempós léptekkel, sietősen húzom a bőröndöm hazafelé, de egy apró csiga az eső mosta járda szélén megállít. Kizökkent, lelassít, elgondolkodtat. Lassan járj, tovább érsz…
Hétköznapi impressziók – vonal és betű: Töredék
Csak egy szikra kell. Kép, szó, pillanat. Lehet örömteli, vagy éppen szomorú, ha egyszer beüt, akkor kezdődik a csoda. Az, amely belül lakozik. A…
Hétköznapi impressziók – kép és betű: A vár illata
Amikor először jársz itt, tán észre sem veszed. Aztán, ahogy múlnak az évek, szaporodnak a látogatások, ismerős lesz az élmény, és vágyott az érzés.…
Hétköznapi impressziók – kép és betű: Mindennek a közepe
Érezted már, hogy egyszerre szeretnél mindennek részese lenni és kimaradni mindenből, eltűnni minden elől? Féltél már az emberek közeledésétől? Féltél már társas lény lenni?…
Hétköznapi Impressziók – kép és betű: Találkozás
Amikor csak a Fent van. Állsz a templom tövében, magadban, magaddal. Talpad alatt a hely szelíd, de ősi erejű energiái elindulnak felfelé. Megdobogtatják szívedet,…
Hétköznapi Impressziók – kép és betű: Áttört valamit?
Nem is elsősorban a kismadarakra gondolok, hanem arra, hogy általában eszerint a séma szerint működik a fejlődés az anyag világában: valamit át kell törni,…
impressziók
Ahhoz, hogy új élményekkel gazdagodjunk, le kell győzni a bizonytalanságot, a félelmeket, és néha ki kell lépni a jól megszokott, biztonságos és kényelmes kis komfortzónánkból. ?Te ki mersz lépni a papucsodból?
Tempós léptekkel, sietősen húzom a bőröndöm hazafelé, de egy apró csiga az eső mosta járda szélén megállít. Kizökkent, lelassít, elgondolkodtat. Lassan járj, tovább érsz – vagy élsz?
Csak egy szikra kell. Kép, szó, pillanat. Lehet örömteli, vagy éppen szomorú, ha egyszer beüt, akkor kezdődik a csoda. Az, amely belül lakozik. A lényeg. Ilyenkor csak te vagy a papírlap, meg a ceruza?
Amikor először jársz itt, tán észre sem veszed. Aztán, ahogy múlnak az évek, szaporodnak a látogatások, ismerős lesz az élmény, és vágyott az érzés. Lehet, hogy a híd macskakövein lépkedve már készülsz is rá?
Érezted már, hogy egyszerre szeretnél mindennek részese lenni és kimaradni mindenből, eltűnni minden elől? Féltél már az emberek közeledésétől? Féltél már társas lény lenni? Na és a magánytól féltél-e valaha?
Amikor csak a Fent van. Állsz a templom tövében, magadban, magaddal. Talpad alatt a hely szelíd, de ősi erejű energiái elindulnak felfelé. Megdobogtatják szívedet, és hallod az élet ritmusát.
Nem is elsősorban a kismadarakra gondolok, hanem arra, hogy általában eszerint a séma szerint működik a fejlődés az anyag világában: valamit át kell törni, valamit el kell hagyni ahhoz, hogy egy másik szintre jussunk.
Egy kaland kezdete mindig furcsa. Csaknem olyan furcsa, mint a vége. Az indulásnál izgatott vagy, alig várod, hogy útra kelhess, aztán meg alig várod, hogy hazatérhess. A véget kezdet követi, így haladunk előre.
Csak a zene szól hozzám hű társként ebben az üres szobában. A tőled kapott könyvet forgatom a kezemben, sokadszorra. A gondolatot is gyűlölöm, hogy téged hallak ebben a dalban (is), hisz? olyan közhelyes.
Az életükért küzdő katicákat nézem. Nekik ez a hordó beláthatatlan mélységeket és legyőzhetetlen távolságokat jelent. A benne tetőző víz számukra a biztos halál. Nem is igazán értem?