A Sziget Színház sárvári nagyszabású produkciója után egy nappal, a celldömölki Soltis Lajos Színház nagysimonyi fellépésére megérkezve olyan gondolatok kergetőztek az agyamban, melyek tengelye végülis az a kérdés volt, hogy mi is a színház. Mitől (milyen emberi, fizikai és szellemi feltételek meglététől) számít a színház színháznak.
Közben a művelődési ház aulája lassan megtelik várakozókkal. Apukák, anyukák, nagyapák, karonülő gyerekek várják, hogy „be lehessen menni”. Időnként átfut a nézőseregen egy-egy tarka ruhás fiatal, akikről később sorra kiderül majd, melyik szereplő aktusát szabadítják fel a turkálóból válogatott jelmezek általuk meglátott lehetőségéből.
A dzsungel könyve jó nyersanyag lehet. De mivel erősek az összehasonlítási alapok, hiszen valószínűleg bármelyikünk fel tudna idézni az eredeti novellagyűjtemény mellett több adaptációt is, amit látott/hallott/olvasott, könnyű lehet mellényúlni is. A Soltis Színház csapata nem nyúlt mellé. A tőlük megszokott arányokat használják a díszletekkel kapcsolatban. A háttér végtelenül egyszerű, de jól működik (A dzsungelt falevelek, a falut fal, a karakterek hierarchiáját függőleges magaslati szintek jelzik.) és teret enged a tartalomnak. A jelmezek a nyilvánvalóan antropomorf állatszereplőkön azonnal beazonosíthatók, de egyszerűségükkel könnyebbé teszik a dzsungeltől való elvonatkoztatást.
A dalok tekintetében a Dés László?Geszti Péter-féle feldolgozást használják. Az énekhangok a hangosítás nélküli teremben is erőteljesek, a szövegek érthetőek, nincs zavaró orgánum, mintha a csapat tagjai hangszínükben is harmonizálnának egymással, amellett, hogy valamennyien nagyon hamar „megismerhetőek”, sugárzó és világító karakterek. Semmi nem hiányzik a rítushoz: a puritán kultúrház deszkái a fojtogató hőség ellenére néhány perc után elkezdenek átalakulni szakrális helyszínné, színházzá. Fél óra után már okkult térben ülünk, olyan csatornák nyílnak ki ilyenkor, amelyeken ki-be cikáznak az ingerek, és semmit sem jelent, hogy ismerjük a történetet, mégis beleremegünk Balú búcsúszavaiba, talán még egy könnycsepp is kicsordul.
Akadálymentes a darab üzenete, a színen már nem állatok morális vitáját látjuk, talán már nem is csupán a társadalmunkat annak dzsungeltörvényeivel (Nem véletlenül szállóigésült oly sok gondolat Kipling novelláiból…), hanem egy mégmélyebb burokig jutva, saját magunkra ismerünk. Saját magunk érzelmi és értelmi vitáit halljuk vissza, újraéljük azt a folyamatot, amely során szellem és érzelmek terén lassan belenőttünk valamibe és végleg a részeivé váltunk.
A celldömölki társulat nem először bizonyítja, hogy tudatos, hat és működik. Pedig őszintén szólva enyhe kétségekkel ültem be az Ecsedi Erzsébet rendezte előadásra. Féltem attól, hogy nem képes már belülről megmozgatni, csak gyerekeket egy ismertnél is ismertebb történet. Nagyot csalódtam. Sokat kaptam ettől a délutántól. És újra tudatosult az is, mitől színház a színház. A lényegi jegyei nem a fények, a hangosítás, a pazar díszletek, hanem az, hogy ahogy Ká képes megbabonázni a majmokat, úgy legyen képes kivarázsolni a lelkekből a katarzist.
Dés László – Geszti Péter – Békés Pál
A dzsungel könyve – musical
Rendezte: Ecsedi Erzsébet
Korosztály: 4 éves kortól
Szereposztás:
Maugli – Kazári András
Akela – Bruckner Roland
Balú – B. Péter Pál
Sir Kán – Marton Márió
Bagira – Horváth Viktória
Csil – Pesti Arnold
Ká – Nagy Péter / Pilnay Sára
Túna – Nagy Zsuzsi / Ecsedi Csenge
Buldeo – Nagy Gábor
Kicsi Maugli, Farkas, Lány, Majom, Keselyű – Marton Mercédesz / Boznánszky Anna
Farkas, Asszony, Majom, Keselyű – Hajba Beatrix
Farkas, Férfi – Károly Bálint
Farkas, Asszony, Majom, Keselyű, Antilop – Stangl Franciska
Farkas, ASSZONY, Majom, Keselyű – Ziembicki Dóra
Díszlet: Ecsedi Erzsébet
Jelmez: Ecsedi Erzsébet, Szűrszabó Edit
Korrepetitor: Pilnay Ildikó
Koreográfus: Ecsedi Csenge, Herczeg Tamás
