Hársfák ezüstösen fénylő törzzsel – Vas megyében is

Nem mindennapi látványt nyújt az évnek ebben az időszakában, a hársfák törzsén (egészen a tavasz közepéig) fellelhető rovarok sokasága. Ha nyitott szemmel járunk, lakóhelyünk környékén is megtalálhatjuk a hársbodobács (Oxycarenus lavaterae) áttelelő egyedeit a fák kérgének repedései között egymáshoz bújva – kicsit messzebbről nézve –, fénylő, összefüggő textúrát alkotva. Bár az utóbbi időben egyre több magazin „kis színes”-jellegű rovataiban olvashatunk erről a fajról, talán többeknek tudunk újat mutatni ezekkel a Szelestei Arborétumban készített képeinkkel.

Fotó: Benkő Gábor – 2019. január 19.

A hársbodobács egyébként viszonylag új betelepülő a házunk táján. Elsősorban a mediterrán klímát kedveli, Észak-Afrikából Délnyugat-Európán keresztül juthatott be hozzánk. Az 1970-es évekre datálják a közép-európai megjelenését, nagyobb tömegben viszont csak a ’90-es években terjedt el. Amellett, hogy az áttelelő rovarok látványa esztétikai élménynek sem utolsó, a laikus persze rögtön azon kezd el morfondírozni (főleg, ha a saját telkén álló hársokon fedezi fel a társaságot), hogy károsítják-e a fát. A válasz az, hogy nem kell tőlük megijedni: korhadékkal, illetve a hárs- és mályvafélék magjaival táplálkoznak, ettől a növény nem fog sem legyengülni, sem megcsúnyulni. Ha Ön is megtalálta a hársbodobácsot Sárváron, küldje be nekünk a képeit, szívesen kiegészítjük velük ezt a cikket.

Fotó: Benkő Gábor – 2019. január 19.

– Benkő Gábor –

Források:

https://en.wikipedia.org/wiki/Oxycarenus_lavaterae
https://ujkarositok.weebly.com/oxycarenus-lavaterae-haacutersbodobaacutecs.html
https://www.edenkert.hu/novenydoktor/aktualis-novenyvedelmi-munkak/harsbodobacs-nem-kartevo-telepek-harsfa-torzsen/6011/
https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/tomegevel-leptek-el-a-bodobacsok-szombathely-fait-2653993/