A tavalyi, emlékezetes Jam Music–Öröm a Zene tehetségkutatóról annak idején készítettünk egy szöveges, videós összefoglalót, aminek akkor sokan örültek. Ezen felbátorodva idén is ellátogattunk a rendezvényre, idén is hoztunk videókat és saját meglátásokat, amelyeket ezúton osztunk meg.
Ahogy tavaly, most is fontosnak látom megjegyezni, hogy általában nem emeltem ki a zenészeket név szerint, nem copy/paste-eltem a történeteiket sem, mert ezek az információk elérhetők az együttesek facebook-oldalain (ezt viszont mindig belinkeltem, ha tudtam). Ami nekem fontos volt, az az a benyomás, az az élményanyag, amit kaptam akkor ott, és amiért hálás vagyok a zenekaroknak, szervezőknek egyaránt. Figyelem, hosszú és szubjektív írás következik, természetesen minden az enyémtől eltérő vélemény is érvényes lehet:
1) Kedveskovács
Jaj, nagyon jó kis akusztikus muzsika ez idén is! Volt rá már idejük, hogy kiismerjék, hol adja ez a műfaj az érdekes lehetőségeket, hiszen már 4 éves lenne az eredeti, „hangos” felállás, de a csendesülős, újragondolt Kedveskovács-változat is a második esztendejét járja. Tavaly ők vitték el a harmadik helyezettnek járó díjat ugyanebben a játékban, azóta talán méginkább összecsiszoltabb lett az egész, ráadásul ezúttal egy cajonos fiú, Szendrei Attila is hozzátett a hangzáshoz. A három előadott dal hangulatában a tavalyi műsort idézte, mindhárom a fűben hanyattfekvős, felhőnézős, szemlélődő belső képeket idézi bennem. A refréneket két oldalról is vokál támasztja, a húros játékok frappánsak, szellemesek és kedvesek.
Egy kicsit éreztem csak „túlhangosítottnak” a produkciót, visszafogottabb alaphangerőn szerintem sokkal jobban érvényesültek volna a dinamikai eszközeik is, a megszólalással arányait tekintve viszont nem volt baj (kivéve a vokálok hangerejét). Az jutott eszembe még, hogy szívesen meghallgatnám, milyen, amikor kimozdítják a hangulati világukat valami nem várt irányba, valami dinamikusabb menetbe, ami egy csapásra talpra állít a főben hanyattfekvésből. De ezt nem elégedetlenségből mondom, nagyon tetszett az idei műsoruk!
https://www.facebook.com/pg/kedveskovacs
2) Tuan Limited
Az van, hogy idén már nem jutott eszembe az Orr, amikor ránéztem a Tuan Limited nevére a felhozatalban. A Tuan Limited jutott eszembe. És bár elvitathatatlan, hogy közös gyökérből sarjadtak, mégis teljesen más virágot bontott ez a formáció. Nagyon tetszik a triófelállás (ami azért mindig kicsit három és fél tagot jelent nekem a HD-bejátszások miatt), nagyon tetszik, hogy a dalok nincsenek túldobolva, túlgitározva, túlbonyolítva (de mindben van szellem), így marad elég terük, hogy maguktól működjenek. Aztán működtek is: olyan vehemenciával szólaltak meg a sportházban, hogy nagy kedvem lett volna ugrálni egyet, ha nem adta volna ki magát furcsán.
Az ungergroundos, nyomokban new-wave-es témák a vastagra drive-ozott gitároktól, a HD-ről szóló szintitámogatástól és a szigorú dobolástól szinte már industrial irányokba vinnék el a zenét, és a bőgős/énekes Kamu kántáló éneke is egy földalatti klub hangulatát idézi. A három dal három különböző nyelven (magyarul, franciául és spanyolul) szólalt meg, aki ismeri a zenekart, nem is lepődött meg ezen, Kamu már régóta használja fel zenei eszközként nyelvtudását. Meggyőző, érett produkciót nyújtott a Tuan Limited, és egyediségben sincs hiányuk. Örültem az első díjuknak, szerintem megérdemelték!
https://www.facebook.com/Tuan-Limited-494900207542174/
3) Laki Menyhért
A fellépési sorrend sorsolása úgy hozta, hogy a sorban egymás után két szólóprodukció következett Tuan Limitedék műsora után. Laki Menyhérté volt az első. Az előadó összekötőszövegeiből öntudatos, magabiztos személyiség rajzolódott ki, aki műfajilag leginkább a Cseh Tamás-féle dalénekléshez áll közel. A szerzemények szövegvilágában megjelent Rejtő Jenő életútja, majd a fedél nélkül élőkkel szolidarító hexameteres vers-dal következett, végül egy angolnyelvű darab zárta a sort. A Laki Menyhért által képviselt dal, mint műfaj létjogosultsága szerintem jóideig aktuális marad.
A közéleti jelleg részben a népdalok szerepét pótolja, másrészt sokkal intimebb, narratívabb annál. Ezért nehéznek gondolom, hogy egy tehetségkutató rendezvény közönségének, zsűrijének „ingerküszöbét” meg lehessen ezzel ugorni. Ez a műfaj sokkal inkább a kávéházaké, kocsmáké, szerzői esteké mintsem a rivaldafényé. Mindezek (és az olykor meg-megbotló ritmika) ellenére örültem, hogy ilyen szín is megjelent az idei palettán, és szívesen végighallgatnám Laki Menyhért további szerzeményeit is.
https://www.facebook.com/menyhert.laki
4) Szabó Rita
Tavaly a Marton Viki és zenekara formáció gitárosaként láthattuk ugyanitt, idén egymaga állt fel a színpadra, és milyen jól tette! Várakozásomat felülmúló, magával ragadó énekhang az övé, olyan, ami körülölel és fel-felkap a földről. Bár Ritáé is szólóprodukció, megközelítésében teljesen másról van szó, mint Laki Menyhért esetében. A bemutatkozásra szánt három dalból remek érzékkel épített ívet: az első lebegős, instrumentális darab lecsendesítette a hallgatóság belsőjét a következő dalhoz, végül a harmadik, Vadrózsák című kompozícióban már összetettebb zenei eszközöket is megmutatott Rita egy loop-pedál segítségével.
Az előadásmódjában talán kicsit túlzó a visszafogottság, az volt az érzésem, hogy az egész műsort szemlesütve kapjuk az előadótól, a gitár húrjait is rendkívüli finomsággal kezelte, mindenesetre rám nagy hatással volt a produkció, bízom benne, hogy láthatom még!
5) Canis Cara
Ismét tavalyról ismert csapat következett, ezúttal héttagú felállással. A zenekari megszólalás szerintem idén sokkal összeértebb és határozottabb volt, a reggae-lüktetés jótékonyan ömlött szét a teremben. Viszonylag jól érthető volt a szöveg is, ami passzolt a szelíd vibrációkhoz, világos üzenettel igyekeztek lecsendesíteni az elméket. A Canis Cara (nevéhez méltóan) nagyon kedves és barátságos csapat, és én annyira szeretném azt mondani, hogy az ének is jobb volt, mint tavaly, de sajnos nekem idén is itt akadt el a dolog.
Tudom, hogy csak kevesek vannak olyan szerencsés helyzetben, hogy egyszerűen, erőfeszítés nélkül képesek színpadon tisztát énekelni, és azt is tudom, hogy nem minden műfaj feltétlen „alapkövetelménye” a tökéletes énekhang, de ebben az esetben én úgy érzem, hogy a produkció itt elakad. Ettől ez a zenekar még – egészében szemlélve – felkészült, érezhetően tudja, mit akar, és abban is biztos vagyok, hogy meg fogják találni a megoldást!
https://www.facebook.com/pg/caniscaraband
6) Holttér
Számomra ismeretlen név következett, a körmendi Holttér. Jelenlétük igen kellemes nosztalgiát, emlékeket idézett fel bennem: a ’90-es évek Sárvárjának amatőr zenekaroktól pezsgő világát, amikor szinte minden hétvégére akadt egy-egy új helyi formáció, akik nem csak nekünk, de közülünk is szóltak. Ezek az idők itt már régen lecsengtek, a Holttér előadása viszont hozzám valami nagyon hasonlót szállított a színpadról. Semmi egetverő megfejtés, csak hangszert a kézbe, és szólhat a rock and roll. Nem hibátlanul, nem mívesen, de szívből. A tagság fiatal, nyilvánvalóan segíteni fog majd a produkción némi tapasztalat.
A színpadkép kicsit statikus és esetleges volt, a kellemes hangú vokalistalány legjobb helye a színpadon például nem biztos, hogy a frontember melletti poszt, hiszen egyelőre háttérszerep az övé, és így, mozgás nélkül csak méginkább takarásba került a dobos. Szintén a tapasztalat hozza majd meg a hangszerelés, a dalok felépítésének jártasságát, nekem furcsa volt, hogy amíg az egyik gitáros szólózott, a másik nem dolgozott alá ritmussal. A műfaj viszont határozottan hard rock, néhány zenei megoldásban kicsit metalosabb ízzel.
https://www.facebook.com/pg/holtterband
7) Redwood
A Redwood első akkordjaiból már hallatszott, hogy mélyebbre hangolt történetről lesz szó, én pedig már előre örültem az újabb színnek a műfaji palettán, és nem is okoztak csalódást. A fiatal csapat egészen meggyőző doom/death metal témákat vezetett elő, ehhez különösen az énekes fiú hangi adottságai voltak kiválóak.
A gitártorzítás kicsit kásás és zizegős volt ugyan, amitől nem volt annyira feszes a zene, mint amennyire lehetett volna, de így is megállt ez a történet, személy szerint nagy örömet okoz, hogy életben van még ez a műfaj a fiatal korosztály körében is. Egyedül a színpadkép volt zavaró kicsit: a gitáros/énekes fiú és a bőgős lány a méretes színpad két legtávolabbi pontjára álltak fel, ami kicsit vizuálisan is szétszakítja a zenekar egységét.
https://www.facebook.com/Redwood-Band-153498638908541/
8) 701-es csoport
Mivel sok akusztikus hangszert számlálnak, kicsit hosszabbra nyúlt az átállás, ezalatt két dolog tűnt fel. Az egyik, hogy remekjó zenészek a csapattagok: csinos hegedűimprovizációt hallottam fél füllel, a színpad másik oldalán a basszusgitáros ujjai alól pedig csak úgy potyogtak a mívesen kijátszott groove-ok. A másik, kevésbé örömteli észrevételem viszont az énekes/gitáros elé felállított kottaállvány volt, amit szerencsére sem előttük, sem utánuk nem láttam az együtteseknél.
Személyes vesszőparipám ez, de a könnyűzene színpada szerintem nem jól tűri a kottaálványt – akár a szöveget, akár a kíséretet kell is onnan leolvasni. Zenéjük egyébként szépen formált, gazdag és színes. Műfaját tekintve a megzenésített versekhez van köze, de akármennyire is jó muzsikusokat láttunk a színpadon, ritkán volt fejfelkapós pillanat számomra ebben a produkcióban. Szép, de nem túl érdekes zeneszőnyeg, jó vokálok, de elég hétköznapi vezérének maradt meg róluk az emlékeimben, és persze a kottaállvány… Ami tény, az viszont tény: zenei képzettség tekintetében talán ebben a tagságban találtuk a legkiemelkedőbb zenészeket.
https://www.facebook.com/701-es-csoport-143715629410953/
9) Eticatt
Szombathely bohémei, mára a város könnyűzenéjének meghatározó pontjai. A tavalyi felálláshoz képest új dobossal, és egy régi (még a Manuphankturás időkből ismerős) új frontemberrel, Poócza Nonsense Andrással kiegészülve léptek színpadra, aki rendesen be is lakta a színpadot, ahogy kell. Egy zenekar hangzásán persze nyomot hagy minden változás, főleg, ha egyszerre két új tag kerül képbe, ezért nem csoda, hogy ezúttal is új arcát mutatta. Az ízlésesen eklektikus popos, funkos, rockos alapstílus megmaradt, de András jókorát csavart az egészen sajátos, az előző énekesektől eltérő orgánumával, így egy kicsit olyan érzésem volt, minta valóban egy teljesen új formációt hallanánk.
Az Eticatt jó, szellemes, de sosem kirívó ötletekre építi a dalait, tagjai kivételesen ügyes zenészek, akik láthatóan élvezik is a színpadot, jól kezelik az energiákat, jól érzik, mikor kell visszafogni, és mikor engedni a lovakat. Tisztességes, szellemes, de nem lehengerlő előadást tettek le az asztalra, amiből kicsit hiányzott még a feszesség (koncertrutin), de méginkább az ütős hangzás. A gitárok néha jól szóltak, máskor teljesen eltűntek, beleolvadtak a háttérzajba, a basszus pedig végig látenciában maradt, néha kétségeim voltak, hogy szól-e egyáltalán. A dolognak szerencsére ez a része orvosolható, az adottságaik viszont vitathatatlanok, megérdemelten kapták meg (a Visionless Humanity-vel megosztott) harmadik díjat.
https://www.facebook.com/eticattband/
10) Új nemzedék
A srácok nem csinálnak titkot abból, milyen célközönséget képzelnek el maguknak, rögtön egy motoros dallal csaptak húrba. Még mindig fiatalok, még mindig ügyesek, de nekem hiányzott a tavalyi műsorukban hallott billentyű. Jó lesz ez így is, csak nehezebb meglátni, mi a saját adalékuk ehhez az elég klisés heavy metal-történethez.
Az énekes hangja egyre inkább a régi Pokolgép világa felé viszi el az Új nemzedéket, a hangszerelés is hasonlít, csak technikában maradnak el még az (általam feltételezett) idoljukhoz képest, de a harmadik szerzeményükre már egészen megtalálták az összhangot. A magyar szövegeknek és zenekarnévnek még mindig örülök, és kíváncsian várom, merre, milyen irányban folytatódik majd a történetük.
https://www.facebook.com/pg/ujnemzedekrock
11) Visionless humanity
A számomra ismeretlen, ránézésre nagyon alacsony átlagéletkorú zenekar Egyházasfaluról érkezett. Az első riffek hallatán még teljesen másra számítottam. Szárnyát bontogató, bizonytalan, útját kereső zenére, nem pedig olyan elképesztő, szinte profi színpadi jelenléttel felrobbantott energiabombára, mint amit végül kaptunk tőlük.
A műfaj leginkább nu-metal, váltogatva dallamos és hörgő énekkel prezentálva, de helyenként olyan szellemes megoldásokkal megspékelve, hogy leesett az állam. Korukat meghazudtoló kiállással és hangzással tolták arcba, amit akartak, mindezt tényleg olyan magabiztossággal, hogy eszembe sem jutott hibákra figyelni. Megvettek. Gratulálok a helyezésükhoz, jó az út!
https://www.facebook.com/pg/visionlesshumanity
12) The soul experience
És amikor már azt hittük, minden színt láttunk a palettán aznap, jön a pápai The soul experience, és kivezet minket a 4/4 világából. Azt a progresszív rockot/metalt, amit ők hoztak, régen láttam már élőben színpadon, környékbeli előadóktól. Virtuóz megoldások, szépséges ritmus- és dinamikaváltások, női énekhang és férfi hörgő ének adja a The soul experience alapját, és a zene teszi is a dolgát: azonnal utaztat, megragadja az elmét, és húzza maga után mindenféle olykor varázslatos, máskor kietlen tájon.
A progresszív műfajhoz mérten közepesen hosszú szerzemények jól szóltak a színpadon, itt-ott Andó Eszter énekével volt gond a magas tartományban, volt, amit itt torokból már nem mindig bírt kiénekelni, ezt leszámítva csodás zenei világot hoztak nekünk, ami még akkor is működött, ha azért helyenként visszaköszöntek egy-egy megoldás előképei más progresszív nagyságoktól.
https://www.facebook.com/pg/thesoulexperiences
13) Name project
A győri projektről szintén most, a rendezvényen hallottam először. Esetükben tényleg a projekt a jó szó arra, amit mutattak. Felkészültségben, hangzásban, színpadi kiállásban nyoma sem volt semminek, ami amatőr. Úgy szóltak, mint egy dögös stúdiólemez, úgy mozogtak, ahogy a „megasztár”-típusú műsorokban tanítják, feszesek és lazák voltak egyszerre, de a zene, amit játszottak, nagyjából annyira volt izgalmas, mint bármi más, amit a rádióban lehet hallani. Természetesen mindezt nem eredendő negatívumként írom róluk, ez is egy teljesen legitim és megérthető út, hiszen, ha a rádiók nem hajlandók mást játszani, mint amit, a zenészek pedig esetleg hivatásszerűen űznék a koncertezést, valószínűleg ez a kézenfekvő odavezető út.
A Name project kész szórakoztatóipari termék, ezt nem elismerni nem érdemes, de nagy örömömre szolgált, hogy a zsűri az értékelésben ezúttal az egyediséget tartotta fontosabbnak. Második díjukhoz gratulálok, sok szerencsét és (tényleg nem rosszindulatból, de) szabadabb mozgásteret kívánok a folytatáshoz!
https://www.facebook.com/pg/nameproject
Összegzés
A Jam–Öröm a zene szombathelyi fordulója idén még a tavalyinál is minőségibb hang- és fénytechnikával várta a jelentkező zenekarokat. Az ehhez hasonló rendezvények – úgy gondolom –, sokat tesznek azért, hogy az élőzene megőrizzen valamit a presztízséből a fiatalok körében, ezért nem lehet eléggé hálás a zenész- és zenerajongó közösség a létrejöttéért. Néhány tekintetben viszont lehet még tökéletesíteni mind a szervezést, mind a lebonyolítást. Az egyik számomra bosszantó idei hiányosság például az volt, hogy a Jam–Öröm a zene facebook-eseménye 13 órára hirdette a rendezvény kezdetét, ennek megfelelően ott is tébláboltunk az akkor még csaknem üres Sportháznál a megadott időben, és az egyik érkező zenekartól tudtuk csak meg, hogy a valós kezdés 14:30. Miután ez az esemény külsősöknek is szól, nem csak a fellépő zenekarok számára, fontos lett volna, hogy helyes információk szerepeljenek a manapság elsőszámú PR-csatornán. Ezúton szeretném felajánlani a magam és a Sárvárikum segítségét etéren, tartjuk annyira jelentősnek ezt a megmozdulást, hogy szívesen segítünk a facebook-esemény frissen tartásában, pontos forgatókönyv közlésében – ha ez valóban csak erőforráshiány miatt nem sikerült idén. Szintén jó ötlet lehetne a sok, meddő átszerelési szünetet kihasználni a soron következő zenekar, esetleg az elhangzó művek bemutatására. De ennyit a kritikákról, idén is máig tartó kábulatba ejtett az egész mezőny, és reményteljes valódiságot jelentett a sok, kizárólag eladásra szánt kommersz zeneipari termék művi környezetében. Köszönöm!
Jam Music–Öröm a Zene – tehetségkutató
Szombathely (Agora Savaria) – 2019. február 24.
Helyi szervező: Jam Music
1. helyezett: Tuan Limited
2. helyezett: Name Project
3. helyezett: Eticatt, Visionless Humanity
Újfalusi Gábor-díj: Jánny Dominik (Eticatt)
Az Agora két szabadtéri koncertjének meghívottjai: Eticatt, Tuan Limited
A Szimfónia kávézó zsinagógakoncertjének meghívott vendége: Kedveskovács
A Bohém meghívottjai: Kedveskovács, Szabó Rita
A Végállomás Klub meghívottjai: Visionless Humanity, Canis Cara
Zsűri:
Andrásik Remo
Füstös Bálint
Prieger Szabolcs
Amíg a zsűri tanácskozott, a kiváló Fuzz Box adott koncertet:
– Benkő Gábor –
A tehetségkutatón készült összes videónk megtekintése (playlist) »
A Nyugat.hu összefoglalója »
