Elhunyt Dinnyés József daltulajdonos, Sárvár Tinódi-kultuszának kiemelkedő képviselője

Igen, pont azon a nemzeti ünnepnapon, melyet – sokadmagunkkal már lázadó tinédzserkorunkon túl – elkötelezett, fiatal felnőttként ünnepelhetett meg először hivatalosan.

Dinnyés József Sárváron – Fotó: Benkő Sándor

Dinnyés József Szegeden született 1948 nyarán, és hamar zeneközelbe került. A dél-alföldi város első induló beategyüttesének, az Angyaloknak basszusgitárosa lett, majd 1967-ben, mindössze 19 évesen országos hírnevet szerzett a Budapesten rendezett I. Pol-beat fesztiválon, ahol egy szál gitárral és szájharmonikával a nyakában, saját, Ez ám a karrier című dalát előadva, II. helyezést ért el. Kezdetben főleg az amerikai Bob Dylan volt inspirálója, de hamar önállósítatta magát, majd (kezdetben) saját szövegeire írt dalaival országcsavargóként, füstös falusi művházak színpadán one-man bandként hirdette a szabadságot, tette gúny tárgyává a korszak diktatúrájának meg- és átélt dolgait.

„Az országút városból kifutó kígyója
Nekem is kínálta aranyát csillogva,
Mindenem eldobtam, mikor elindultam,
Még ma is lángoló kísértet az utam”

– írja korai, Nézek és látok című dalában. Majd elkötelezett hazafiként, neves anyaországi, de egyre inkább – és ez akkor még nem volt természetes – határon túli magyar költők verseit zenésítette meg. Több száz dalt írt, de termékenysége ellenére soha sem volt megalkuvó. A sors iróniája, hogy mikor a „könnyűzenei” szakmában a ’60-as évek végén, a ’70-es évek elején a nagylemezek elkészítése már elfogadott volt, és Jóskának több lemeznyi anyaga is volt, konceptelőadásai megszerkesztetten kiadóra vártak, Erdős Péter, a Hanglemezgyár döntéshozója „jóvoltából” csak 1985-ben jelenhetett meg egy, addigi életútjából megszerkesztett best of album, Határtalanul címmel. Az országot, elcsatolt országrészeket autóstoppal, alkalmi fuvarokkal becsavargó életvitele folytatódott a ’80-as, ’90-es években is. Az öt évszázados magyar irodalom újrafelfedeztetésén túl a református zsoltárok közérthetővé tétele is dolga lett ekkortájt, és megzenésítve, áthangszerelve a verseket, zsoltárokat, szabadiskolái keretein belül terjesztette a kultúrát nagy-, de többnyire kisközösségekben.

Dinnyés József Sárváron, a Nádasdy-vár dísztermében, 1989-ben – Fotó: Benkő Sándor

Az ezredforduló időszakában is rendíthetetlen hittel, elszántsággal járta az országot, énekelte gitáron kísért énekeit mindig újabb, másabb szeletét kiragadva és feldolgozva a magyarság kultúrájának. Sárvár neki köszönheti a város egyik legsikeresebb, hírnevet biztosító közéleti, kulturális programsorozatát, a Históriás Napokat. Ő adta az öltetet egy 1981-re kiírt „közéleti töltetű énekes” pályázatra, melyet a helyi művelődési központ munkatársai, Tóth Ferenc „Virsli”-vel az élen meg is nyert, így 1981 szeptemberében megnyílhatott az I. Históriás Napok nem is egy, hanem a résztvevők óriási számára átszerkesztve, háromnapos rendezvénye. Ezt minden évben (később kétévenként) megismélhette a város egészen 2006-ig, illetve egy 2011-es Márciusi Históriák változattal. „Számtalan rangos fesztivált szerveznek az énekelt vers és folkihlette daloknak, ám tán némi jogos büszkeséggel jegyezhetjük meg: a mi Históriás Napunk volt a kezdeményező akkor, amikor a szó és a vers még csak metaforákkal és példabeszédekkel takarva biztathatott” – írta Tóth Ferenc a művelődési központ jubileumi kiadványában. Igen, én is szem- és fültanúja voltam annak az 1985-ös májusi rendezvénynek, ahol Dévényi Ádám, Sebő Ferenc, Kobzos Kiss Tamás, Szabados György, természetesen Dinnyés József mellett a rendszerváltozás egyre esélyesebb bekövetkezését nyíltan siettető Ratkó József és Utassy József költők is pódiumot kaptak.

Dinnyés József Gróf István beszélgetőpartnereként – Évezrednyitó beszélgetések

Szintén sárvári kapcsolata volt Dinnyés Józsefnek az Évezrednyitó Beszélgetések előadássorozat 2005. évében, mikor meghívott előadónként – persze kobozon kísért zenélő „bizonyítékokkal” – a Zsoltáros anyanyelvünk című előadásában a reformáció hatására felvirágzó anyanyelvű kultúra megszületéséről beszélt. Szintén elévülhetetlen nyomot hagyott a zenész-énekes a 2000. tavaszán alakult Sárvári Református Dalárda megalakulása után betanító-tanácsadó szerepvállalásával, mellyel sínre rakta az énekkart akkor.

„Emeld fel fejedet, büszke nép, Viselted a világ szégyenét,
Emelj magasba, kis haza, Te, az elnyomatás iszonya…”

– énekeltük Juhász Ferenc Himnusztöredékét, majdhogy slágerré vált zenéjével mi is. Halálod korai, híre váratlan volt. Örök útonjáróként immár az égi országutakat rovod. Isten veled, Jóska!

Gróf István