Az Európa Bajnokságról hazatért magyar labdarúgókat – köztük Sárvár szülöttével, Stieber Zoltánnal – országszerte hatalmas örömmel és ovációval fogadták. A fiatal középpályást Sárvár polgármestere is köszöntötte, majd a Sárvár FC telephelyén szurkolókkal találkozott.
Már itt a közönségtalálkozón is elhangzott, később pedig a Sárvári Televízió műsorában is bejelentette Stieber Zoltán, hogy a sárvári labdarúgóutánpótlás-nevelés támogatásának céljából jótékonysági árverésre bocsátja Ausztria elleni EB-mérkőzésen viselt mezét. A befolyt összeget a Sárvár FC kapja, és az utánpótlásnevelésre fordíthatja.
A licit július 15-éig tart.
A mez kikiáltási ára 500 ezer forint. Licitálni a Sárvári Televízió telefonszámát, a 30/457-5035-öt hívva lehetséges. A sportoló a jótékonysági felhívást már saját facebook-oldalán is közzétette, a bejegyzést eddig több mint kétezren lájkolták, és több mint 300-an osztották meg. Ha szeretné támogatni az utánpótlásnevelést, de licitálni nem tud, a bejegyzésmegosztással is segíthet.
Forrás: Sárvári Média Nonprofit Kft.