Kereszty Gábor – a XXIX Hetyei Nemzetközi Művészeti Napok keretében – Huszonkettő című fotókiállítását nyitotta meg Benkő Gábor, a Sárvárikum.hu felelős szerkesztője. A rendezvény résztvevőit Zolnai Attila polgármester köszöntötte, közreműködött Zolnai Fanni fuvolaművész. bs
Fotók: Benkő Sándor
Benkő Gábor megnyitószövege:
Egyik kedvenc rendezőm, David Lynch azt szokta mondani, amikor faggatják egy-egy új alkotásának üzenetéről, hogy nem nagyon lett volna értelme leforgatni a filmet, akkor, ha szavakkal is ki lehetne fejezni ugyanazt, vagy ha annak lenne egyetlen érvényes olvasata. Ezt én is igyekszem szem előtt tartani, amikor Kereszty Gábor kiállítását ajánlom a figyelmükbe, igyekszem semmit sem túlmagyarázni, és főleg igyekszem nem megfosztani Önöket az egyedi és egyéni értelmezésektől. Hiszen ezek a falakon látható fotók ugyanígy nem szorulnak magyarázatra, nem kell nekik sem mankó, sem előre rájuk olvasott bölcselet. Ha megállunk előttük, működni kezdenek, és vezetnek minket ezek nélkül is.
Gábor itt kiállított képei olyan egymástól nem független témák szerint rendezhetők, mint természet, tükröződések, arcok, a háború és tamatikától független vizuális kísérletek. A fotók egyszerre játszanak formával és tartalommal és tartalom és forma egymáshoz való viszonyával is. Tükröződések, egymásra exponált képek, kikeményített, grafikus hatású struktúrák, dinamikus telítettségű színek tűnnek fel… Ezekkel a különböző fotótechnikai megoldásokkal a fotós tulajdonképpen a forma újrahasznosítását éri el: Számunkra, szemlélők számára megszűnik a biztonsági játék: sokszor első pillantásra nem is tudjuk, mit látunk, csak a dallamos színek, máskor éppen a színek hiánya, vagy az esztétikus kompozíciók és az izgalmas textúrák ragadják üstökön a figyelmünket. Megragadják még azelőtt, hogy az ítéletalkotó, leegyszerűsítő tudatunk lehorgonyozhatná ezt a figyelmet, és azt dekódolná nekünk, hogy: igen, a képen egy lombkoronát látunk. A képen egy lovat látunk. A képen egy párás ablakot látunk, és így tovább.
Kicsit ahhoz hasonló ez, mint amikor találunk a kamrában egy régről ott maradt, elfelejtett, teli szörpös üveget, amelyiken megfakult a felirat: nem tudjuk pontosan leolvasni, mi áll a címkén. Nincs mit tenni, meg kell kóstolni! Az a rövid pillanat, amikor a címke ismerete nélkül, kondicionáltság nélkül beleszagolunk az üvegbe, vagy megízleljük, mi van benne, az a legizgalmasabb! Abban a pillanatban még bármi lehet. Lehet bodzaszörp, vagy menta, citromfű vagy akác, de az is lehet, hogy netán bor vagy pálinka került az üvegbe. És az is lehet, hogy ha mással is megízleltetjük, másnak fogja érezni, mint mi, és onnantól aztán valójában már szinte mindegy, mi is volt benne eredetileg, a lényeg, hogy finom.
A befogott képi információ, amelyik átfutott a fényképezőgép objektívén, aztán Kereszty Gábor szubjektívén, hasonlóan a szörpösüveghez, felkerült ennek a tárlatkamrának a polcaira. Ha leemeljük, megízleljük, átfut mégegy szubjektíven, a mi sajátunkon. Így születik meg aztán a saját szemlélői tükrünkben egy valamilyen világ. Egy saját személyünkre szabott, egy saját asszociációink szerinti. Mondjuk, egy olyan, amelyikben a háborús hősi halottak sírkeresztei monoton, folyamatosan, könyörtlenül ugyanúgy ismétlődő sorminták, A hattyúk nyaka kettesbe, sőt, huszonkettesbe görbül, az ablak osztólécei feszületté változnak. Olyan, mintha… Ha innen nézem, ez, ha onnan nézem, az.
Az előbb azt mondtam, hogy ezek a képek nem igényelnek mankót, magyarázatot, kiegészítést. Talán vannak olyan kivételek, amikor pedig mégis. Számomra az egyik legizgalmasabb fotó például: a háborús sorozatban látható feketefehér röviditalos poharak képe (Stampedli címmel találják a falon). Az egész fotó kikeményített, képileg szinte valóban a feketéig és a fehérig egyszerűsítve. A fekete és a fehér mint egymást ősidők óta folyamatosan kergető, mégis egymást feltételező ellentétpár. Nem adna ki formát a fehér, ha nem lenne mellette a fekete. Nem adna ki formát a fekete sem, ha nem lenne mellette a fehér. Pohár és tükörképe, fekete és fehér, igen és nem. Ez a kergetőzés önmagában is alkalmas rá, hogy megdolgoztassa a gondolatainkat. De igazából mit keres ez a kép a háborús sorozatban?! Amikor a Gábor elárulta nekem a kapcsolódó történetet, akkor kapta meg az egész kép a beavató többletdimenziót. Nevesen, hogy ezek a poharak Gábor (egyébként orgonaművész) nagyapja háborúból haza hozott emléktárgyai, olyan poharak, amelyekből a fegyverropogás hosszabb-rövidebb szüneteiben együtt kortyoltak néhányan a két szemben álló fél katonái közül. Zenéltek, énekeltek, együtt iszogattak. Ennek ismeretében persze már mindannyiunknak egyértelmű, miért az egymással szembenálló ellentétpár vizuális koncepciójára építette fel a képet a fotós.
Megtisztelőnek tartom, hogy Gábor az önkéntesen létrehozott, önerőből fenntartott, független internetes magazinunkon, a Sárvárikumon is gyakran publikál, jobbára eseményfotókat. A profán témákon is rendre otthagyja a kézjegyét, gyakran kimozdítja a nézőt a statikus szemlélői szerepből, de ez a merítés itt azért persze egészen más, sokkal sűrűbb. Megtisztelőnek tartom azt is, hogy én ajánlhattam a figyelmükbe ezt a kiállítást, ami egyébként Kereszty Gábor tizenharmadik kiállítása – nem számítva a csoportos tárlatokat.
Töltekezzenek, álljanak meg nyitott kíváncsisággal az itt bemutatott fotók előtt, és hagyják őket dolgozni! A fotókat egyenként külön, aztán a mellettük állók viszonyaiban is. Kortyoljanak az üvegből anélkül, hogy elolvasnák a címkét! Mint ahogy a Rorschach-tesztek tintafoltjainak, a kiállított képi alkotásoknak sincsen helyes vagy érvénytelen értelmezése. Köszönöm a lehetőséget, gratulálok a válogatáshoz!
Benkő Gábor @ Egyházashetye, 2022. július 31.
