Már többször leírtam és kimondtam, de változatlanul úgy érzem, hogy az általam eddig megélt évek során még sosem volt Magyarországon ilyen minőségi felhozatal könnyűzenei téren. Zenei megformáltság, előadói kvalitások, egyéni hang és szellem tekintetében egyaránt nagyerényű produkciók sora tűnik fel a semmiből, ráadásul egy ideje újra „divat” a magyarnyelvű dal is, ami külön öröm! Ha valaki hisz a közhelynek, amely szerint már mindent megírtak, elmondtak, elénekeltek, amit csak lehetett, hallgasson csak bele néhány kortárs produkcióba, például az Einstandba, akik megnyitották az Alternatív Zenei Klub estjét március 16-án a Nádasdy-várban.
Közzétette: Sárvárikum – 2018. március 17.
Nagyon vártam az Einstandot. Amit a youtube-on eddig elérhetővé tettek magukból az több mint izgalmas. A 2014 óta működő csapat fiatalsága ellenére nagyonis kiforrott egyéni hangot képvisel, amelynek megformálásában nyilvánvalóan az Erős testvéreknek (a Kiscsillagból ismert Erős Márton basszusgitáros-billentyűsnek és Erős József énekes-gitárosnak) jutott a főszerep. Nagyon nem szeretem, ha egy saját világot hozó zenekarral kapcsolatban valaki az influenciáikat boncolgatja, amit persze meg lehetne tenni az Einstand esetében is, de annyi banda ugrott be hazai és külföldi viszonylatból egyaránt, hogy értelmetlen lenne sorolni őket.
Közzétette: Sárvárikum – 2018. március 17.
A dalok mindegyikéről elmondható a dalszerű szövegközpontúság, ehhez persze elengedhetetlenek a szerintem már-már költői színvonalú, sokszor önmagukban is dallamos, ütemhangsúlyos szövegek. Zene tekintetében nincs túlcifrázva a mutatvány, többször az ugrott be, hogy tábortüzi muzsika ez elektromos hangszerekkel, persze azért ez erős túlzás, elég, ha csak a Túl erős már az ellenség című dal elszállós kiállására gondolunk. A legjobb értelemben vett popos alapokat Varjas Bence dobos időnként digitális pergősamplingekkel színesítette, és némi kísérőelektronika is előjött a hammondos/zongorás hangszín mellett, de olyan ízléses, konzisztens módon, hogy csak teljesebbé tette a kiváló megszólalást.
Az Einstand-dalok többségéről messziről kiabál, hogy első nagylemez előttiek. Mind felépítményben, mind előadásmódban telítve vannak azzal a nem megjátszható, kitörő energiával, amitől a sokszor magasztosan robbanó, több érzelmi fokozatot is megugró refrének igazán hitelesen működni tudnak. Elsőrangú koncert volt ez, büszke vagyok, hogy vendégül látta őket Sárvár, a visszataps utáni LGT-blokkért pedig külön pacsi nekik.
A nagyon friss után sokatpróbált zenekar, a Malacka és a Tahó következett, bár tagságát tekintve már inkább sorolhatók Malackáék is a frissek közé, hiszen sok az új arc. A legújabb arc Anettet, a „nagyon terhes” énekesnőt váltó Csilla, akitől már előre szimpatikus volt, hogy végigropta Einstandék műsorát is. A Malacka és a Tahó 1996 óta nyomja, és a 2000-es években Budapest egyik kedvenc klubzenekara volt, sokat koncerteztek együtt például a szinte testvérzenekar szinten partner Boogie Mammával, akik többször is elhozták az őrületet sárvári színpadra is.
Közzétette: Sárvárikum – 2018. március 17.
A Boogie Mamma és a Malackáék közötti párhuzam tagadhatatlan, a hasonló SKA-s, rocksteady-s zenei hatásaik mellett mindkettejüknek kellőképpen mélyek és „komolyak” a dalszövegeik. Ha létezne a könnyűzene világán belül standup comedy, ők ketten biztosan kiemelkedő figurái lennének. Borovitz Tamás énekes összekötő szövegeit is nehéz nevetés nélkül hallgatni, az olyan refréneket pedig mégnehezebb, mint például a Születésnapi zsúr című dalé: „Nőtt egy pokemon a kukimon a születésnapi bulimon”. A szellemben friss poénok végigkísérik a számok javarészét, de sosem alpáriak (legfeljebb olykor mímelik az alpáriságot). A skinhead-zenés hangzásba szépen illeszkedik náluk a trombita és a kissé talán formabontó hegedű is. Ettől lesz a Malacka és a Tahó annyira izgalmas, mint amennyire. Az pedig külön tiszteletet érdemel, hogy ennyi ideig képes életben maradni egy nem headliner zenekar, nagyon örülök neki, hogy végül ők is letették a névjegyüket Sárváron!
Két kitűnő koncertnek adott otthont ismét a Nádasdy-vár Pinceklubja. Elgondolkodtató és kissé ellentmondásos viszont, hogy ez a bevezetőben emlegetett csodás zenei virágzás épp abban az időben zajlik, amikor talán a legnagyobb a zavar az általános közízlés és a zenehallgatói intelligencia terén. Sajnos minden erőfeszítés ellenére a potenciális közönség nagyobb része – ha egyáltalán kimozdul –, szívesebben tölti az idejét kommersz gépzenés kocsmákban, ahelyett, hogy hagyná működni azt a lelki töltekezést, amit például az Einstand és a Malacka és a Tahó hozott működésbe tegnap.