Találó nevet adott Molnár Andrea kulturális mediátor, a Nádasdy-vár programigazgatója a június utolsó hetében, a vár udvarain megrendezett egyhetes zenei programsorozatnak: Zenekompót zenei fesztivál, utalva a hatnapos rendezvényre hívott, igencsak eltérő stílusú zenéket produkáló előadókra. Hétfőn a 40 éves Makám együttes adott etno-folk koncertet Bognár Szilviával kiegészülve a kisszínpadon, kedden a legendás Kaláka együttes megzenésített versei hangzottak el ugyanitt. A szerdai esti beszámolóm tárgya a blues, de lesz még egy Boney M tribute-koncert Détár Enikő és társai előadásában. Az extravagáns Bëlga zenekar pénteken már a Nagyszínpadon lép fel, a szombati kiemelt napon pedig neves hiphop előadók állnak majd ugyanott, hogy a „kicsiknek és a nagyocskáknak” rappelhessenek.
Az esős idő miatt a szabadtéri előadás ugrott, így a felkonferált két bluesbanda koncertjeire az akusztikailag alaposan feljavított nagyterem lett előkészítve. Elsőként a soproni Craisy Daisy Jug Band lépett fel, akik rendesen hátranyúltak az időben. A szegény feketék bluesát és jazzét, az Egyesült Államok déli részén a múlt század 30-as éveiben népszerű jugot, ragtime-ot, jumpot játszottak, egyszerű hangszereikkel, autentikus hangszerelésben. A jug maga egy házi készítésű ritmushangszer, mely egy üvegből készült köcsög, amit a zenész 2–3 cm-re az ajkától fúj, avagy beledúdol, ezzel adva a jellegzetes zakatoló hangzást és ritmust. A mosódeszka, a washboard szintén egy háztartásból „elcsent” hangszer, ennek a téglalap alakú, nyakba akasztható fémrácsnak egy fémtárggyal való pengetése adja a ritmust az örömzenéhez. Ugyancsak korabeli relikvia a washtub bass, egy primitívebb bőgő, melynek akusztikáját egy lefektetett lavór biztosítja és a kazoo nevű kis fúvóshangszer, ami a fésű alapon zsírpapírt rezgető hazai gyerekmuzsikának – azonos elven működő – amerikai társa, beledúdolva az előadó recsegő szaxofonszerű hangot tud elővarázsolni. Nos, ezekkel a hangszerekkel kiegészítve a gitár, zongora, szájharmonika, dobro gitár arzenált szólalt meg a csapat a közönséget jókedvű lábdobogtatásra ösztönözve. A zenekar Penzel Péter – ének, gitár, kazoo, Tujmer Zoltán – jug, dobok, lábcin, Kádár Tibor – zongora, Schneider Gábor – lavórbőgő és Dobránsky Péter – szájharmonika összeállításban lépett színpadra, kiegészülve a következő zenekar gitárosával, Horváth Tiborral, aki fémtestű, ú.n. dobro gitáron és szájharmonikán játszott velük.
100 évet mentek vissza zenéjükben, kezdésként – stílszerűen – a Jump Band Music című dallal. A dobos vonzotta leginkább magára a tekinteteket: jobb kezével tartotta a szája elé, és mozgatta előtte a két üveget, melyet tá-tá-szin-kó-pa ritmusban fújt, gondoskodva a korabeli hangulatról. Bal kezével fogta a már jól ismert dobütőt, melyet, a lábdob és lábcin hangsúlyos negyedeket hozó alapjára a többi dobot is megütötte. A bőgősnek nem a jobb, hanem a bal keze volt látványos: az erős, durva húrokat fehér kesztyűjében fogta le a hosszú hangszeren, pengetni viszont a másikkal hagyományosan dolgozott. A következő dalban már country-s hangulat jött át a zenéből, ahol a zongora vitte a főszerepet, majd ragtime-ra kapcsoltak át a fiúk. Somebody Has Stolen My Girl, valaki ellopta a csajomat – Penzel erős, határozott, jó kiejtéssel énekelt, közben szólózott is a szája elé erősített kazoo-n, és Tibi is beszállt egy maga elé kapott washboardon ritmust „reszelni”. Igazi nagy tekerések, improvizációk nem rengették meg a koncertjüket, ez a fajta zene nem is erre épül.
Igazi gyöngyszem, a San Francisco Bay Blues következett Péter szépen csillogó énekével, kazoo-játékával kiemelten, majd egy vonatozós dalocska következett, ahol már mind a főszereplő harmonika, mind a zongora egy-egy komolyabb rögtönzéssel is emelte a hangulatot. A Nem ismersz eléggé című, ugyancsak százéves dalban Horváth Tibi slidegitár-szólója emelkedett ki, majd ugrottunk 50 évet előre, és a neves amerikai kocsmadal-énekes, Tom Waits Ice Cream Man Blues című közismertebb dalát hallgattuk meg az énekes-gitáros hangulatot idéző énekével. És maradtunk a 70-es éveknél továbbra is: egy Bob Dylan-társszerzemény, a Rock Me balladáját a Mungo Jerry immár brit country-banda Horváth és Dobránsky jóvoltából két szájharmonikás kérdezz-felelek betétjével követte, majd ismét egy dallamos-dörmögős Tom Waits ballada következett a (mű)sorban. Egy echte Chicago-bluest, Muddy Waters Mojo workin’-jét dörgölték le a vendégzenész Tibi immár elektromos gitárra váltó slide-szólójával emlékezetesen. Az utolsó dal egy nem éppen avantgárd hangzású Velvet Underground kuplé volt, ahol persze a zongora volt a hangulatfelelős, de a pontot az i-re a dal kódájában mind a hat színpadon álló zenész együttszóló kazoo-játéka tette fel. A soproniak az országban egyedüli jug bandként egy régi-régi zenei világot hoztak el a mába úgy, hogy nem sajnálták a sok-sok fáradságot: az eredeti hangzást eredeti hangszerarzenállal tették hitelessé, miközben ragyogó hangulatot is teremtettek.
Immár hazai, szombathelyi csapat következett, a Sárváron is már bemutatkozott Blues Jam. A népes formáció Csombor Ildikó – ének, Horváth Tibor – ének, gitárok, mandolin, szájharmonika, kazoo, Varga Dénes – billentyűk, ének, Keresztesi Krisztián – gitár, Moldvai Tibor – szaxofon, klarinét, Kustos Ervin – szájharmonika, gitár, Kusztor Gergely – basszusgitár, elektromos bőgő, Varga Bernát dobok felállásban, azaz inkább felülésben szerepelt az estén. Rögtön kezdésként a Booker T & The MG’s Green Onions című dögös imstrumentálisát nyomták le, mely a Hammond orgona első bluesban tálalt slágere volt. Dénes elemében volt, jókat rögtönzött az erre a hangszínre beállított hangszerén. Komolyabb rögtönzéseket hallhattunk már a kitűnő hangú énekesnő tolmácsolásában Ma Rainey dalában, a Black Eye Blues-ban: Tibor fémtestű dobro gitárján slide-ozott, míg Károly a klarinétját sikoltatta ötletdúsan. Már Varga Dénes énekelte Eric Clapton Cryin’ című bluesát. A magas tartományok igencsak igénybe vették a torkát, az ujjait ellenben korántsem. Egy hátborzongatóan szép spirituálé, a Wade In The Water következett, melyben Ildikótól hallottuk a szólót, és a Dénes-Tibor alkotta vokál zengett mögötte. Becsukott szemmel mintha feketék imádkoztak volna, olyan átütő hangulata volt a dinamikailag is váltakozó előadásnak, pláne, hogy mindhárom zenész nagyot rögtönzött gitárján, orgonáján, szaxofonján.
Egy slágeresebb Otis Redding dal után ismét az 1930-as évekbe mentünk vissza: Jimmy Rodgers ragtime-ja az első elmozdulás volt a country irányában akkor. A hű tolmácsolás után egy még eredetibb feldolgozás jött a Motherless Child bluesörökzöld lejátszásával. A hangzást sokban emelte Horváth erősített mandolin- és Dénes ezúttal 12 húros akusztikusgitár-játéka. A korai Janis Joplin repertoárból való a koncert második, ezúttal is döbbenetes hangulatú spirituáléjának, a River Jordannek tolmácsolása. Érdekességképpen ezután egy hazai előadó, Berki Tamás dalát, a Békés Express Blues-t adták elő, ahol a főszereplő megint Ildikó volt. Újabb Clapton-nóta, ismét Varga szólóénekével jött, de az ízesítést most Krisztián hozta nylon húros gitárjának szólójával. A banda sokoldalúságát bizonyítandó ezután egy dögös boogie-woogie (Lewis Jordan: Choo Choo Ch’boogie), egy klasszikus tizenkettes blues (Freddy King: I’m Tore Down) és egy sziklakemény funky-soul hangzott el mind a szólóénekek, a kísérő vokálok, mind a hangszeres szólók vonatkozásában vérprofin megszólaltatva. A befejező szám – az estén másodszor meghallgatva – a San Francisco Bay Blues volt. Ezt most a főnök, Horváth Tibi énekelte, és hogy ne adja ki kezéből a karmesteri pálcát, hosszú és ragyogó herfli- és kazoo-szólót is lenyomott utána.
A blues műfajának népszerűsítését tűzte ki a zenekar az 1999-es magalakulása idején. Ezen az estén is bizonyították, hogy egy tapodtat sem engedtek elhatározásukból. Ritka és megható a borítékolhatóan nem nagy létszámú közönség előtt is a tökéletes odaadás, igyekezet: Tíz! különböző hangszínű húros hangszer várt három beavatottjától azok megszólaltatására, és ugyan ki vette volna észre, hogy a régebben keletkezett számoknál nem bőgőt használ a basszusgitáros. Ez a közönség megbecsülése! Köszönjük ezúton is.
Gróf István
Gróf István fotógalériája az eseményről:
