A Vármeeting zárónapja is meglehetősen erős felhozatalt kínált, és szerencsénkre az időjárás is kegyes maradt hozzánk. Az egész napot végigkísérte a napsütés, így elázástól maximum annak kellett tartania, aki többet ivott a kelleténél.
A megszokott időpontban, 18:00-kor vették kezdetüket a koncertek, az első fellépő a –hihetetlen, de már 25 éves- Junkies volt. A gitáros Barbaro Attila egyéb irányú elfoglaltságai miatt ezen a poszton helyettesítővel kellett játszaniuk, amit kicsit sajnáltam, de ilyen előfordul, amikor az ember egyszerre több zenekarban is aktív. Nem mostanában volt, amikor utoljára láttam őket koncerten, így kíváncsian vártam a produkciót. Amibe nem kellett csalódnom, lévén helyre kis programot dobtak össze: többségében voltak az elmaradhatatlan dalok (Vesztettél, Félbetépve, Ennyi kell, Maszk, stb.), de az ezredforduló utáni korongokról is szemezgettek (Drog az rossz, Csatornapatkány, stb.). Összességében tetszetős volt, így remélhetőleg nem utoljára jártak nálunk. (Szekeres Bandi szerint még sosem játszottak Sárváron, azonban 2008-ban már felléptek egyszer, de ezt tényleg csak megjegyzés szintjén írtam ide.)
Mire a Lord birtokba vette a színpadot iszonyatos tömeg gyűlt össze. Ekkora, aki el akart jutni A-ból B-be, annak tovább tartott a mutatvány a kelleténél. Kettő év kihagyás után játszottak Sárváron, és szemmel láthatóan nagyon sokan csak miattuk látogattak ki a rendezvényre. Nem is okoztak csalódást, talán a leghosszabb időt töltötték a színpadon, bő 100 perces műsorukban egy átfogó képet nyújtottak pályafutásuk szerzeményeiből. Ugyan egy ideje már nem követem aktívan a zenekart, így nem minden dal volt ismerős, de ezeket is egy emberként zengte vissza a tömeg, csakúgy, mint az elmaradhatatlan darabokat (Itthon vagy otthon, Egyedül, Vándor, stb.). Egy biztos, egy Lord koncerttel nem lehet nagyon mellélőni egy hasonló rendezvényen.
A záró nap fő produkciója a Road volt, akik szintén születésnapos évet tartanak, az együttes immár a 15. évét tapossa. Ennek megfelelően egy a korábbiaknál is lelazultabb hangulat és jókedv jött le a színpadról, megtámogatva mindezt egy brutál színpadképpel és látvánnyal. Nem volt olyan dal, amit ne fogadott volna kitörő lelkesedés, legyen az egy korábbi eresztés (Birthday song, Ne mondd), újabb keletű durvulat (Kettő bennem az én, Fojts meg a sötétben), vagy csakezértazegydalértjöttemkoncertre dal (Világcsavargó). Az utóbbi években többször volt szerencsém hozzájuk koncerten, és minden alkalommal jó adag energiafröccsöt kap az ember a látottaktól/hallottaktól. Nem volt véletlen, hogy a koncert vége után szembejövők arcán nem lehetett mást látni, mint hatalmas mosolyt.
Az este és az egész rendezvény záróakkordjai a még viszonylag friss zenekarnak számító Szeveszuram legénységének jutottak, akik saját meghatározásuk szerint eklektikus rockzenét játszanak. Ez a meghatározás teljesen találó, ugyanis a stoneres, porszívóhangú gitártémáktól kezdve az alteres részeken át a grungeig sok mindent felvonultattak. A saját dalok mellett feldolgozások-átdolgozások is színesítették a programot, váltakoztatva a magyar, ill. angol nyelvet. Az ott maradt kevés létszámú közönségnek szemmel láthatóan bejött a produkció, ami a maga nemében tetszett, arra mindenképp jó volt, hogy a kíváncsiságom felkeltsék. Az egyetlen negatívum, hogy korábban kellett befejezniük, mint szerették volna, ugyanis a gitárcucc egyszer csak gondolt egyet és elszállt.
Ennyi volt tehát a XVIII. Vármeeting krónikája, ma az elemek feltöltése lesz főszerepben, mert nem kétséges, hogy ez a három nap egy meglehetősen intenzív élménnyel gazdagította azt, aki kilátogatott. A jövő évi viszontlátásra!
Simon Zoltán
