Itt vagyunk. Csodásan, tündökletesen, mi több: ragyogóan. Igaz, most kissé magunkba fordultunk. Hiányzik az elektromosság, a delejes erő. Nincs ragyogás, forróság, csak gyenge fények tükröződnek vissza rólunk. Látnának, amikor leszáll az est! Hova lennének nélkülünk ezek az omladozó falak? Elvesznének! Eltűnnének! Talán le is omolnának! De MI itt vagyunk. Hűségesen, csodásan, ragyogóan. Soha nem hisznek nekem. Azt hiszitek, mi nem számítunk. Csak ezek az ósdi, visszhangos, megszabdalt falak. Ugye tudjátok, hogy itt vagyunk? Mondjátok, hogy észrevesztek! Gyere! Nézz meg közelebbről! Láss általam! A falakhoz tartozom, és a falak énhozzám. Ha közelebb lépsz, megpillanthatod az arcod. Ebben a pillanatban ide tartozol. Aztán kilépsz a bűvkörből. Bezárkózol, tagadsz, elmenekülsz. Azért, majd gyere vissza egyszer éjszaka. Meglátod, ragyogóak leszünk.
? Koszorús Veronika ?
