Tótferi tornacipőben – avagy rendhagyó színházajánló

Három éve, mikor először indultunk a Soltis Lajos Színházba, kicsit lefagytam. Hogy hova, miért, kik ezek, és mit vegyek fel? Négy év győri bérlet után nekem a színház: magassarkú, kiskosztüm, a helyi elit pezsgőzik, és valami történt a színpadon, humoros, vagy klasszikus, jól bejáratott, előemésztett formátumban. Útmutatóként megkaptam, hogy hát ez egy ilyen tornacipős színház.

A Tótferi előadásra is tornacipőben érkeztünk Celldömölkre. A “Zenés misztériumjáték, avagy születéstörténet apokaliptikus képekkel” nem mondott sokat, a megszokottnál kisebb tömeg várta az előadást. Míg a kőszínházakban az ember beül a nézőtérre, és elkezdődik az élőszereplős mozi, a Soltisban foglalkoztatják a nézőt. A helyét kereső közönség között már színészek mozognak – kéregető bácsika csörgeti kis dobozában az aprót.

Fotók – Benkő Sándor

 

Kárpáti Péter darabja két, első ránézésre nehezen összehozható alapra épül. Népmesék, mondák szólnak arról, “mikor a Miurunk Szent Péterrel a földön járt…” és sok történet kering az eljövendő világvégéről is, ha a Jelenések könyve nem lenne elég. Ezek totális ellenpontja az a skizoid apokaliptikaland, amelyben Tótferi, a Világhőse, még evilágon innen megharcol az idővel, az Ántikrisztussal, különféle teremtményekkel, talán saját magával is.

Ahogy mindenki megérkezik a testben és lélekben, kezdetét veszi az előadás. Színpadra lépnek a főszereplők, a mellékszereplők, a zenészek, a díszletmozgatók, a hangeffektfelelősök. Hogy fér el ennyi mindenki? Egészen egyszerűen. Itt nincs elkülönített zenekari árok, (“Kérem ne nyúljanak be a rácson, vigyázat, a dobos harap!”) hiszen a zenészek színészként is részt vesznek a produkcióban.

A zene nem csupán háttér, narratív elemként is működik. Segít követni a hirtelen váltásokat, dialógusokat, kapaszkodót nyújt a történések megértésében, figyelmeztetésként működik, idehallgass, most valami történni fog! A csodálatos népies magyar nyelvet, néhol megerőszakolt angol váltja fel – elkülönül így a nagyvilágnak szánt, és a kisebb nagyobb Istenek közti kommunikáció szintje, és visszatérő humorforrásként sem utolsó.

A három főszereplő, Atyám Teremtőm, Szempétör, és a Szögén asszony az emberi és az isteni jellem között húzódó vonalon játszanak. A Szögén asszony az egyetlen döntéshelyzetével ízig-vérig ember. Ő a befogadó közeg, a szegénysor Madonnája, aki csupán egy forintja és a hálája felett rendelkezik. Atyám Teremtőm csak megfigyelőként van jelen. Nem mozdít a világ folyásán, a nagy munka már mögötte, kezdettől van, és lesz, nem ítél, kinyilatkoztat, csodái csak úgy megtörténnek. Szempétör a köztespont emberi és isteni határán. Tehetetlen halandóból válik mindenhatóvá, mégsem veszti el együttérzését.

A mellékszereplők sem biodíszletként vannak jelen. Láthatatlanul mozgó fantomok helyett a csinos frakkba öltözött kar mozgatja a színpadelemeket és a figyelmünket. Bár első ránézésre homogén egységet alkotnak, mégis egyéniségként játszanak a színészek. Bonyolult technikai megoldások helyett ők ábrázolnak telet, tüzet, szívdobogást, kézzel, lábbal, suttogással. Egyfajta belső megfigyelőként, felerősített nézői reakciókkal dolgoznak, rutinosan ugrálnak szerepek között ha a darab megkívánja. Ezt a többrétegűséget zseniálisan egészítik ki a jelmezek jelzésszerű változtatásai.

A darabban egy egyszerű színpadfordítással új síkra lépünk. A fagyos kis kunyhóból, egy végtelen, időntúli világba érkezünk, évszázados harcok folynak egyetlen éjféli perc alatt. Kitekert időben és térben rohanunk, ahol a véggel érkezik valami új kezdete. A színpadon összeforr a születés, a megváltás, a világ vége. Mindeközben valahol felsír egy kisgyermek, az apokalipszis hullámait csendben elmossa egy félszeg kis altató.

Pár nap, rengeteg gondolatfutam és irodalmazás után, még mindig vannak homályos pontjai a történetnek. A Soltis ezúttal is mert nehezebben emészthető, elgondolkodtató darabot kínálni a közönségének. Lehet, hogy a megfejtés csak napok, hetek múlva érkezik meg, de egy biztos – mire a harang elkongatja az éjfélt, minden tudás birtokában leszünk. Addig pedig a humor korlátjába kapaszkodva ereszkedünk az elme és a lélek mélységeibe. Mindig is utáltam magassarkúban lépcsőzni. Szerencse, hogy ezúttal is tornacipő volt rajtunk.

Koszorús Veronika

Szereposztás:

Atyám Teremtőm – Nagy Gábor
Szempétör – Temesi Zsolt
Szögén asszony – Szlúka Brigitta
Bogdány – Bruckner Roland
Tótferi – Piller Ádám
Dokter – Tóth Ákos
Késértet – Károly Bálint
Julika – Hajba Beatrix
Bénga – Károly Bálint
Pistyom – Nagy Zsuzsi
Szomszéd – Gregorich Bálint
Vaddisznók – Gregorich Bálint, Gregorich Domonkos, Gregorich Zsófia, Hajba Beatrix, Horváth Nóra, Nagy Zsuzsi, Piller Ádám, Tóth Ákos

Zenészek: Gregorich Bálint, Gregorich Domonkos, Gregorich Zsófia, Horváth Nóra
Zeneszerző és mozgás: Szegvári Júlia
Látványtervező: Jeli Sára Luca e.h.
Dalszövegíró: Szőnyeg-Szegvári Eszter
Kivitelező: Marton Miklós
Rendezőasszisztens: Stangl Franciska

Benkő Sándor fotói: