Ha szemlélünk egy tárgyat, minden esetben kialakul bennünk egy átnézeti kép – egy forma, egy alak, egy benyomás, egy egész. Ha közelebb hajolunk a tárgyhoz – legyen az akár egy váza, egy festmény, egy sörösüveg, vagy egy történet cselekménye – egyre több részletet, díszítést, kiegészítő ízt találunk. Minél közelebbről vizsgáljuk, annál torzabbnak, elmosódottabbnak tűnik az egész többi része – de ettől még az egész, ugyanúgy egész marad.
Egy ilyen csodaszép „torzulási folyamatot” láthatnak azok, akik megtekintik a Soltis Lajos Színház előadásában a Szentivánéji álom című darabot. Shakespeare sokak által ismert klasszikusát Nagy Péter István rendező értelmezte újra. A Soltis Színház 2016-os tábora a Szentivánéji álom körül forgott, így mondhatni, hogy egy hosszú érési folyamat gyümölcse ez az előadás. Olyannyira otthonosan érezték benne magukat és belakták, hogy Athén és a Globe után, egyszerűen hazahozták Celldömölkre – így érkezett a darab a városba és a város a darabba.
Az előadás helyszíne a Koptik Odó utcai színház egésze. A nézők a színészekkel együtt vándorolnak Athén palotáiból az erdő sűrűjébe, hogy onnan egy lakodalom helyszínére csöppenjenek. Mindezt az előtértől a színpadig tartó úton élhetjük át – így válik a színház színtérré.
Ebben az utazásban a színészek szinte észrevétlenül viszik be a közönséget a sűrűbe. Égeus szép álmokat kíván, és megkezdődik a repülés egy mesebeli erdőben, ahol bármi megtörténhet, tündérek, manók, jóságos, ártó és féltékeny szellemek járják éjjeli útjukat a műbőr puffok, fotelek útvesztőiben. Ebben a látomásban összemosódik őrület és csoda, tündérek, szarvasok, egyszarvúak, holdak között kóborolunk, mégis újra és újra ismerős alakok tűnnek fel. Álom, vagy alternatív valóság? A függöny előtt vagy mögött kezdődik a csoda?
Itt bolyong négy szerelmes, egymást és a boldogságot kutatva a sűrűben. Egyikük a rákényszerített koncepciók elől menekül, másik a hűtlen szerelmét kutatja, ebbe a zűrzavarba csöppen bele némi eltévedt bájital, tovább fokozva a fejetlenséget. Belebonyolódunk az athéni szerelmesek megpróbáltatásaiba, de betekintést kapunk a tündérkirályság belviszályaiba, sőt egy alakuló színdarabba is.
Ebben a tévelygésben vezet minket Oberon és Puck párosa, akik bár részei ennek a valós-mesevilágnak, mégsem hagyják magára az eltévedés határán a közönséget. Időről időre eltávolodnak a darabtól, jóságos szellemként fényt, irányt mutatva az őrületben, a nézők pörgettyűjeként működnek ebben a szürreális álomvilágban.
A tündérbirodalom lakói nem a megszokott rózsaszín vattacukros tündérek, inkább hajaznak a klasszikus szeszélyes elfekre az angolszász tündérmitológiából. Megjelenítésük ugyanilyen visszás, szépséges, néhol mégis ijesztő, nevetségesből az őrületbe hajló. Szépen építik fel birodalmukat zenei aláfestéssel, fényjátékokkal, visszhangokkal – néha egy kisgyermek csodavilág látomásaiba nyerünk betekintést, máskor Lynch rémálom vízióira hajaz a szép tündérország. Jeleneteik már-már a burlesque világába repítik a tündéreket, akik harcot, ellenségeskedést, menekülést és álmot táncolnak a színpadra. Ha netán a nézőket beszippantaná ez a transz-állapot, elég egy „Pukk”, és újra kezdődik a játék.
A színészek rengetegszer váltanak alakot, jelmezt, karaktert – teszik mindezt olyan profizmussal, hogy egy pillanatig sem zavaró ez a skizoid állapot. Akárcsak itt, a darab több szintjén tetten érhető a metamorfózis. Tündérbűbáj hatására változó szerelmek, Robin és Puck váltakozása, szamárrá alakulás – mind a tündérbirodalom határain belül történnek.
Az erdő emberi részét sem kerülik el az átalakulások. Hétköznapi emberek nőnek színészekké, színészként fallá, oroszlánná, szerelmessé. Mindezt Ovidius Átváltozásokból kölcsönzött darabjának próbáin, amely a darabon belül, mint egy matrjoska baba újabb rétegeket rejt magában. Ezeknek a mesterembereknek a jelenlétén keresztül szivárog be a huszonegyedik század, és Celldömölk a darabba.
Popkulturális utalások, mindennapi bosszúságaink, üvegházhatás, tévelygés a gendertudományok határán és a szomszédos kocsmában, rendezői víziók szélgépről, füstgépről, forgószínpadról, konfettiágyúkról – békésen megférnek egy több mint négyszáz éves darab keretein belül. A társulat gyakran utal saját darabjaira, a színházi élet mélységeire és magasságaira, mindennapi problémáira és szépségeire.
„Tönkretesz a színház! – És a hiánya nem?” – hangzik el a darabban. Hogy ne tegyen tönkre a színház hiánya senkit, szívből tudom ajánlani a Szentivánéji álmot fájdalomcsillapítónak minden igényes és ínyenc kultúrafogyasztónak – nem fognak csalódni. Akik régen voltak irodalomórán, azoknak tudom ajánlani, hogy fussák át a darab cselekményét az előadás előtt, hogy el ne tévedjenek – jó szolgálatot fog tenni! Az előadást legközelebb szeptember másodikán tekinthetik meg Celldömölkön.
– Koszorús Veronika –
Rendező: Nagy Péter István
Szövegkönyv: Nádasdy Ádám fordítása alapján Sándor Júlia
Játsszák: Pesti Arnold, Nagy Zsuzsi, Boznánszky Anna, Nagy Gábor, Marton Mercédesz, Hajba Beatrix, Tóth Ákos, Piller Ádám, Gregorich Bálint, Bruckner Roland, Fodor Lili, Gregorich Domonkos, Gregorich Zsófia
