Tegnap rózsaolajjal öblítettem le bágyadt hajtincseimet. Odakinn pajkos szél fújdogált, és a kulcslyukon keresztül lágymeleg napsugarak lopóztak be mályva szobámba. Kicsalogattak az erkélyre. Lassan kibontottam a fejemen a vizes hajzuhatag-göngyöleget. Szinte fellélegzett. Nyirkos, kócos, gyönge gesztenyebarna fürtök és babahajak milliárdjai. Hagyom, hogy kicsit még cirógassa arcomat a napsugár és a könnyed szellő végigsimítson vállaimon? majd felborzolt sörényembe bújtatom kedvenc hajkefémet. Puhán, gyengéden, simít végig a hosszú, egyenes szálakon. Közben a napfény aranysárgára színezi a mogyoróbarnát. Fénylik, száll, táncol. Gyönyörködöm benne. A szél is játszik vele, újabb és újabb gubancokat hurkol rá.
És már meg is száradt! Friss, üde, rózsaillatú. A hajkefémre pillantok, majd a szám egyik sarkát lebiggyesztve nyugtázom, hogy ennyivel kevesebb kerül legközelebb a fonatba. Őket már nem öleli többet körül a piros szalag, és nem fogja végigsimítani az a bizonyos tenyér? Belemarkolok a hajkefémbe, és apró ujjaim közé szorítom a halott szálakat. És hogy mi lesz a további sorsuk? Nagyanyám egyszer azt mesélte, a madarak észreveszik az efféle elhullajtott hajtincseket, összegyűjtik őket és belefonják a fészkükbe mindenféle kóbor, pihe-puha, elhagyott apróság mellé. Így a fiókákat egy bársonyos, biztonságot adó kis kuckóba tudják várni. Épp rozsdafarkú fészkel az ereszünk alatt. Minden hajnalban hallgatom a csattogását. Talán örülne pár gazdátlan, céltalanul csavargó hajszálnak. Lazul az öklöm, tárul a markom, nyílnak az ujjaim és közülük, mint a homokszemek, kiperegnek barna babahajaim. Majd egy fuvallat felkapja őket, és mint a gyermekláncfű bojtjával messzire szalad. Még látom aranyosan megvillanni a furcsa ördögszekeret a már nyugvó nap fényében, majd egyszer csak eltűnik az árnyékban. Elengedtem. Innentől a Jóisten vigyáz rá, hogy jó helyre kerüljön?
? Varga Evelin Júlia ?
