„Valahol délen” – Kulcsár Ágnes kiállításmegnyitója a Galéria Arcisban

Kulcsár Ágnes sárvári kiállításán grafikáit, festményeit, kollázsait mutatja be. A kiállított műveknek – néhány erdélyi grafikától eltekintve – nagyobbrészt a Mediterráneum az ihletője. Kötődése Délhez a Földközi – tenger vidékéhez érzelmileg és intellektuálisan egyaránt erős. Műveinek jelentős részén előtérbe kerül a természetábrázolás, de nem pusztán tájképekről van szó. Kulcsár Ágnes természet vagy tájábrázolásaiban a mimetikus és elvont, reális és álomszerű elemek keverednek.  További invencióit a történeti, művészettörténeti, építészeti reminiszcenciák szolgáltatják. Nem véletlenül, az itáliai reneszánsz utáni vonzódása már gyermekkorában elkezdődött. Különösen a trecento és quattrocento festészete (Giotto, Masaccio, Fra Angelico, Botticelli, Giorgone) hatott rá, de festményeihez előképül felhasználta többek között Vermeer, Gulácsy, Csontváry jó néhány művét. Mindehhez járultak utazási élményei. A szemlélő számára látszólag könnyen felismerhető, de mégiscsak sejtelmes világ. Igaz, bőven találkozunk beazonosítható városképekkel, tájakkal, műtárgyakkal, ill. ezeknek részleteivel (Róma, Firenze, Baalbek, San Marinó), vagy egy jellel, ami utal a kompozíció tárgyára. Persze nem cél a topografikus hűség.

Grafikái, fő vonásaikban ábrázolt veduták (városkép, látkép), tájképek, a fehér és fekete ellentétére építő rajzok. A klasszikus perspektíva mellett a fekete – fehér és diófapác tónusai, adnak távlatot grafikáinak. Diófapác használatával jól árnyalhatók a részletek, a váltakozó síkok. Hol kontúrokat tölt ki vele, hol az áttetsző lazúros tulajdonságát használja ki a pácnak. Különféle halvány és sötétebb árnyalatainak segítségével kitűnően modellálja az alakokat, tárgyakat.  Némelyik grafikájának falu-város ábrázolása szcenográfiákra (díszletkép)  emlékeztet inkább, mintsem valóságos helységekre. Nem véletlen, hisz színházban is dolgozott. Grafikái egy kivétellel (Flóra) emberalak nélküliek. Ritkán, de komorság, drámaiság hatja át egy-egy rajzát (pl. Via di Nola), amivel Pompei tragédiájára utal.

Visszatérő elem a kép alsó és oldalsó peremein, többnyire stilizált virágokból álló ornamentika, ami a szőnyegek bordűrjéhez hasonlítható. Ezek az absztrakt és naturális díszítmények, füzérek, ritkábban, de a képmezőkben is megjelennek. Néhány kivételtől eltekintve a stilizált növények nehezen azonosíthatóak. Szimbolikus jelentésük nincs ezeknek az ornamenseknek. Talán a tavaszra, az életre, a virulásra utalnak, ráadásul szecessziós hatást keltenek. Festményein a részletező növényábrázolások már – már Henri Rousseau buja vegetációira emlékeztetnek (Flóra). Lehet, hogy a Horror vacuiról, az ürességtől való félelemről, térkitöltő szerepükről van szó.   Festményei a grafikákhoz hasonlóan tájképek, veduták, tengerpartok, mediterrán kertek. Humanizált valóságos, képzelt és álomszerű tájak. A Mediterráneumot, a Dél hangulatát, a napfényes természetet igyekszik megragadni érzékletesen. Sikerrel. Tudatos szerkesztés és ösztönösség, konstruktivitás és festőiség, határozottság és női szelídség jellemzi műveit. Rendkívül, finom színhasználattal, színárnyalatokkal, fény-árnyékok gazdagságával alkotja képeit. Témájukból fakadóan a pasztellszínek dominálnak. A meleg sárga – narancs – vörös színek, más esetben tárgyuktól függően a telített kékek – zöldek.  Színmezők váltakozása, modulációja tagolja és ad teret képeinek. Máskor igazából szín és levegő perspektíva érvényesül művein. Az sem mindig, s nem biztos, hogy szabályosan (a természeti törvényeknek megfelelően), ezért mintha lebegnének tájai, transzcendentális hatást keltve (Napfényben).

Kompozícióin néhol több nézet is érvényesül. Gyakorta alkalmazza a kollázs technikát, ez egyébként érvényes grafikáira is (Isztria, Paleokasztriciai anzix).  Atmoszférikus képei harmóniát, derűt sugároznak, ritkán kissé rezignáltak. Rendkívül nagy szerepe van a finom felületeknek, a homogén ecsetvonásoknak, melyek egy nyugodt képfelületi ingert közvetítenek a szemlélő számára. A játékos és ornamentális rajzos elemek sem befolyásolják alkotásainak festőiségét. Sőt némelyik mintha Weöres Sándor költészetét idézné meg festészeti eszközökkel (Álmok földje).

Grafikáihoz hasonlóan itt sincs emberalak. Illetve van, de az nem más, mint híres műtárgyak parafrázisa. Helyesebben, részletek felhasználásáról van szó, mint például: Botticelli Vénusz születése c. képről Vénusz fél alakja. Flóra (ókori görög festmény 1. századi római másolata Stabiaeban a Villa Adrianna), mely a természet újjászületését jelképező, életigenlő, allegorikus alak. A tájjal együtt a Tavasz allegóriája. Minden szigorúság, szerkesztettség, s némi expresszivitás ellenére, harmónia, könnyedség jellemző festményeire, akárcsak grafikáira.

Térbeli gömb, korong, kockaképei véletlenszerűségüknek köszönhetik létüket. Kiindulásul eldobott, talált tárgyak, földgömbök, lopótökök szolgáltatták az alapot. Határesetek, lehet iparművészeti tárgyaknak is nevezni ezeket, hisz műfaji értelemben nem klasszikus festészeti alkotások. A játékosság érvényesül a műtárgyakon. Játék és művészet kapcsolata köztudott és egyértelmű, hisz mindkettőben feloldódik a játékos és az alkotó, az ember. Lopótökjein a dekorativitásnak van szerepe, míg gömbjei, korongjai szimbolikus jelentéssel is bírnak.

Összegezve: Kulcsár Ágnes belső késztetést érez egy idillikus világ, egy „elveszett paradicsom” megidézésére, ami egykor megismert és képzelt tájak, műalkotások megjelenítésében nyilvánul meg. Szubjektív, kontemplatív, meditatív és lírai festészet az övé, amit áthat a szépség és a derű. A derű, ami az emberi lét és a művészet lényegi és elengedhetetlen feltétele, az immanensen megbúvó tragikummal együtt, s amelyről úgy tűnik a szépséggel együtt a 20. század modern művészetének nagy része lemondott. Talán más a helyzet a posztmodernnel. A derű azért létezik. Gondoljunk csak Esterházy Péter Ontológiai derűjére, miként Mészöly Miklós mondta ezt az íróról. De, említhetném Reich Károly grafikáit, Henri Matisse művészetét, Marc Chagall szomorúságot is hordozó festészetét, vagy még inkább Weöres Sándor rendíthetetlenül derűs költészetét.

Dabóczi Dénes 