Sándor Berill, az ikervári származású, jelenleg a fővárosban élő és alkotó fotóművész neve ismerős lehet a sárvári közönségnek is. 2015-ben és 2016-ban is volt önálló kiállítása a Nádasdy-várban, első alkalommal egy egynapos, rendhagyó tárlattal jelentkezett a pinceklubban, majd a Folyosó Galériában állított ki. Az azóta eltelt évek sok változást hoztak Berill szakmai pályáját illetően, mára egyre többször futhatunk bele a nevébe az országos médiumokban is, de többször (eddig már kilencszer) közölte munkáit online felületén a Vogue Italia is, ami ezen a területen igencsak jót jelent. Megkértük Berillt, hogy röviden foglalja össze a Sárvárikum olvasói számára az elmúlt esztendők általa legfontosabbnak tartott történéseit.
2016-ban volt utoljára Sárváron kiállításom, ezután kezdtem meg tanulmányaimat a KREA Kortárs Művészeti Intézet, művészeti és médiafotográfia szakán. Az iskolában megismerkedtem a fotográfia különböző területeivel, úgymint az építészeti/enteriőrfotó, tárgy-/műtárgy-repdrodukció, modell-, divat- és reklámfotó. Az itt töltött éveim során rajzolódott ki bennem, hogy az én utam az emberábrázolás, ezen belül portré, editorial anyagok készítése. A két év alatt tanáraimnak és saját kitartásomnak, szorgalmamnak köszönhetően sokat fejlődött fotográfiával kapcsolatos szemléletmódom. Az iskolán belül számos stylisttal és sminkessel dolgoztam együtt, mindig volt valaki, aki felkért, hogy fotózzam le a féléves, éves vizsgamunkáját. Szerencsésnek mondhatom magam, mert ezáltal szereztem biztos alapot, alapvető gyakorlati tapasztalatokat azzal kapcsolatban, hogyan szólítsak meg egy modellt, hogyan dolgozzak együtt csapatban, milyen szempontok alapján mutassak be egy terméket.
2018-ban fejeztem be tanulmányaimat, ekkor mutattam be a diplomamunkámat, amelyhez kivételesen nem editorial anyagot készítettem, hanem személyes élményt – édesanyám 10 éve tartó ingázó dolgozói kétlaki életét – dogloztam fel „Itthon-Otthon?” címmel. Célom a családi hatás megfigyelése, vizsgálata volt. Fel akartam tárni a diszfunkciókat, ennek az egész folyamatnak az egyénre gyakorolt hatásait azon keresztül, hogy megmutatom, miként éli mindennapjait egy másik országban, és milyen érzelmi folyamatokon megy keresztül, hogy hétről hétre milyen érzelmekkel hagyja otthon családját és otthonát. Fotóimmal próbáltam érzékeltetni a két országban megélt élet kihívásait, miként találta meg édesanyám a belső erőforrásaira támaszkodva a helyét az új közösségen belül.
Nem előszőr fordult elő, hogy személyes történetet ültettem be egy-egy iskolai feladatba. Ilyenkor saját magam is a képeken keresztül dolgoztam fel ezeket érzelmileg, így sikerült túljutnom rajtuk. Valamilyen szinten ez az anyag is egyfajta leválás volt. Tanulmányaimat kiváló eredményekkel fejeztem be az intézetben, ezután pedig vártam az új kihívásokat és lehetőségeket. Az iskola után nem sokkal egy fotóstúdióban kezdtem el dolgozni, mellette pedig ügynökségeknek fotóztam portfólióbővítés céljából. Szerencsésnek mondhatom magam, mert a munkahelyem nyitott volt, és támogatott mindenben. Ez idő alatt számos kreatív és inspiráló emberrel találkoztam, illetve most már több kiváló szakmabelivel állok napi kapcsolatban, akik mindig kaphatók egy-egy jó fotósorozat elkészítésére. Nekem nagyon fontos a csapatmunka, hogy lássam másokban is azt az elszántságot, szakmai alázatot, ami bennem is megvan. A fotózások során nyitott vagyok az elképzeléseikre, fontosnak tartom, hogy bele tudják tenni a saját stílusukat, ötleteiket. A napokban például sok felületen láttuk vissza a munkánkat, ami nagy örömmel töltött el.
Nagyon sok biztató üzenetet kaptam, de szeretném kiemelni, hogy a végeredmény mögött nem csak egy fotós és egy modell áll, hanem komoly, szívet-lelket beleadó csapat. Egy-egy fotó sikerének az alappillére az ő munkájuk is!
Sándor Berill munkái a Facebookon »
Sándor Berill friss munkái az Instagramon »
Válogatás Sándor Berill munkáiból:
