Molnár Saci „Vanbaj” című abszurd rovata jónéhány év kihagyása után folytatódik. Azok számára, akiknél már megfakultak az emlékek, összegyűjtöttük a korábbi gyöngyszemeket, amelyeket elolvashat ide kattintva.
Nagyon érdekes területtel kezdtem el foglalkozni. Mélyen beleástam magam, ugyanis szinte magába szívott a téma különlegessége és érdekfeszítő mivolta. Kutatásom során rájöttem, hogy vannak bizonyos tárgyak, amelyek idővel a szívünkhöz nőnek: ekkor szoktuk mondani, hogy ennek vagy annak a tárgynak lelke van. Olyannyira létező misztikum ez, hogy külön tudományág foglalkozik az ilyen esetekkel, nevesen pedig az Anima est Subiectum társaság.
Bizonyos esetekben a tárgyainknak olyannyira hatalmas a lelkük, hogy akár meg is szólalhatnak nekünk. Már a 16. századból találunk ilyen jellegű feljegyzéseket, miszerint egy bizonyos Alajosi Edömért boszorkánysággal vádolt meg az egyház, mert a férfi azt állította, hogy a hangszerének lelke van. A boszorkányper feljegyzései felfedik a valóságot.
„Kassa 1517
I. Az Római Katolikus egyház panaszt emel Alajosi Edömér ellen
ki őt varázslással vádolta s ezért őt vízpróbára akarja vetni.
II. Látjuk, hogy vannak, kik ördögnek adják magokat,
kiket az ördög felveszen; sokakat látjuk ezfélékben vízpróbára vettetni.
III. Az hitről és az kereszténységrül lemondván;
állitá mindazonáltal, hogy tulajdonát képező hegedűjének lelke vagyon.”
Ez a forrás is bizonyíték arra, hogy létező dolgokról van szó. Számtalan ilyen jellegű feljegyzés található, de a mondákból, meséink világából fennmaradt emlékeink is árulkodnak a tárgyak lelki világáról. Emlékezzünk csak a lélekharangra, vagy botocskára, aki segítette gazdáját a bajban, de számtalan esetet fel lehetne vonultatni. Gondoljunk csak a barlangokra, amelyeket turisták ezrei látogatnak, ezáltal lelket adva nekik. Az emberiség hajnalán valahányszor hangosan szóltak hozzá, válaszolt nekik. Ilyen esetekben az emberek fejvesztve menekültek onnan, ezért manapság a barlang csak visszhangnak álcázza mondandóját, így a kirándulók is nyugodtabbak.
Feljegyeztek egy esetet a ’80-as években, sőt dokumentumfilm is készült róla, megdöbbentve a világot. Egy amerikai úriember, bizonyos Michael olyannyira kedvelte az autóját, hogy egy idő után az megszólalt neki. Az eset odáig fajult, hogy valóságos barátság alakult ki ember és tárgy között.
Japánban mindennapi jelenségnek számít a beszélő WC, és ezen az ott élők meg sem lepődnek, hiszen ősi kultúrájuknak köszönhetően tudják, hogy ez természetes jelenség, főleg olyan tárgy esetében, amellyel napi kapcsolatban vagyunk. Egyesek megrögzötten állítják, hogy hallották a kedvencüket megszólalni Kautzky Armand hangján, később kiderül, hogy a kedvelt tárgy a TV készülékük volt. Vagy egy másik eset, amikor egy hölgy, bizonyos Özv. Strochmaier Augusztuszné azt állította, hogy az udvarukon lévő garázs beszél hozzá valamilyen furcsa nyelven. Később kiderült, hogy egy Üzbég férfi költözött a hátsó szomszédba, aki rendszerint a garázs mögött telefonálgatott.
Ezek persze komolytalan, félrevezető próbálkozások (amiket csak azért találnak ki, hogy megtévesszék azokat, akik ebben hisznek), viszont valótlanságukra hamar fény derül. Életünk folyamán bizonyos tárgyak a szívünkhöz nőnek, ezért ha netalántán megszólalna valamelyikük, kérem, ne ijedjenek meg, mert a felvonultatott bizonyítékok alapján semmi okunk sincs az aggodalomra. Csupán arról van szó, hogy a tárgyainknak lelke van.
– Molnár Saci –
